Szerbiai magyarok gyűjthettek aláírást a Fidesznek Szentesen
Már az aláírásgyűjtő ívek felvételének napján összegyűltek az ajánlások Bozó Zoltánnak, Szentes fideszes polgármesterjelöltjének, illetve a képviselőjelöltjeiknek is, de Bozó videóüzenete szerint folytatták az aláírást.
Egy szentesi nő a Magyar Narancshoz juttatott üzenetében azt írta:
„Öten voltak, három férfi, két hölgy. Azt kérték, írjak alá a körzetben induló fideszes jelöltnek, de a nevét nem mondták. Pedig az íven rajta van.
Akit megszólítottak, szintén aláírást gyűjtött, de magának, és a saját plakátja alatt állt, de nem ismerték föl.”
Az információt a Szentesi Skacok nevű portál is megerősítette.
A Magyar Narancs megkérdezte az ügyről a helyi Fideszt, de válasz egyelőre nem érkezett.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Választási Iroda vezetője, Égető Gábor viszont elmondta, hogy a törvény nem köti ki, hogy csak magyar állampolgár és csak helybeli gyűjthet ajánlást.