CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Szédületes fotók a Cirque du Soleil előadásáról

A foszforeszkáló cirkuszi produkció megbabonázta a budapesti nézőket. Pozsonyi Roland fotóriportja.

Link másolása

Az egyedülálló Cirque du Soleil (magyarul: A Nap Cirkusza) társulat idén februárban ismét fellépett négy alkalommal a Papp László Budapest Sportarénában. Fotósunk, Pozsonyi Roland végigkattintotta az előadást.

A Quidam című előadást arról szól, hogy az ifjú Zoé unatkozik, mert fásult és szótlan szülei nem vesznek róla tudomást. Elkezdi keresni, mivel tölthetné ki értelmetlen mindennapjait és az életében tátongó űrt. Ekkor csusszan át egy képzeletbeli világba, a Quidamba. Itt mindenféle érdekes karakterrel találkozik, akik lelke felszabadítására biztatják.

cirque_du_soleil_01

cirque_du_soleil_02

cirque_du_soleil_03

cirque_du_soleil_04

A Cirque du Soleil-t húsz kanadai utcai előadóművész alapította 1984-ben. Mára négyezer alkalmazottja van, és a világ minden pontján ismerik őket. A kortárs cirkusz előadásaiban nagy szerep jut a karaktereknek és a történetnek. Jellemző az élő zene, illetve a személyre szabott, Montréalban kézzel készített jelmezek, cipők és más kellékek. A legújabb színpadtechnikával, mozgó vetítőfalakkal, stroboszkóppal, ködgéppel és különböző pirotechnikai elemekkel is dolgoznak.

cirque_du_soleil_05

cirque_du_soleil_06

cirque_du_soleil_07

cirque_du_soleil_08

cirque_du_soleil_09

cirque_du_soleil_10

cirque_du_soleil_11

cirque_du_soleil_12

cirque_du_soleil_13

cirque_du_soleil_14

cirque_du_soleil_15

cirque_du_soleil_16

cirque_du_soleil_17

cirque_du_soleil_18

cirque_du_soleil_19

cirque_du_soleil_20

cirque_du_soleil_21

cirque_du_soleil_22

Fotók: Pozsonyi Roland

Ha tetszettek a képek, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
A legerősebb képek a pénteki gyerekvédelmi tüntetésről - 50 ezren gyűltek össze a Hősök terén
A péntek este tartott eseményen az áldozatokért és a gyerekért tüntettek a Hősök terén. Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Link másolása

Az áldozatokért és a gyerekért tüntettek péntek este a Hősök terén. Az eseményen teljesen megtelt a tér, a felszólalók között volt többek között Azahriah, Pottyondy Edina és Osváth Zsolt is.

Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.

Itt írtunk arról, hogy bántalmazott áldozatok idéztek fel a Hősök terén zajló nagyszabású tüntetésen olyan mondatokat, amik az egész életüket meghatározták.

A tüntetés után nagyjából 200 tiltakozó nekifeszült a rendőröknek a Fidesz székháza előtt.

Itt vannak a legerősebb képek a tüntetésről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
Látványos képek a budapesti áradásról – a Parlament lépcsőjét nyaldossa a víz, de sok a „katasztrófaturista”
A Szeretlek Magyarország fotósa a rakparton és a Római Parton járt. Rég nem látott áradás van a fővárosban.

Link másolása

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az előzetes várakozásoknak megfelelően elérte Budapestet a hatalmas dunai árhullám. Emiatt korábban elszállították az ott parkoló autókat, a rendőrség lezárta a vízhez közeli részeket a gyalogosok elől is, szerdán pedig a 2-es villamos közlekedését is le kellett állítani.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen fotózta le a rég nem látott mértékű árvizet, amit a figyelmeztetések ellenére rengetegen testközelből igyekeztem megcsodálni.

A kiöntött Duna már az Országház lépcsőjéig is felért.

A Római-parton szintén nagyon magasan áll a víz. Innen nem messze a napokban frissen ültetett fákat vágtak ki, amire Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint semmi szükség nem volt.

A tetőzés csütörtökön dél körül várható körülbelül 700 centiméteres vízálláson.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fideszes celebgaléria: így érkeztek Orbán évértékelőjére a közönség tagjai
Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt.

Link másolása

A Várkert Bazárban tartotta évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök. A közönség soraiban szokás szerint a kormány tagjai, a Fidesz képviselői és pártemberei, valamint a párt holdudvarának tagjai foglaltak helyet.

Fotósunk lencsevégre kapott néhány érkező ismertebb résztvevőt:

Demeter Szilárd

Nemcsák Károly

Miklósa Erika

Hidvéghi Balázsék érkeznek

Nagy Feró (a szavai szerint "Fidesz csicska")

Ókovács Szilveszter is megjött

Kálomista Gábor producer érkezik

Huth Gergely


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Robbanó petárdák és féktelen bulizás: így búcsúztatták az évet Budapest utcáin – fotók
Több ezren búcsúztatták az évet Budapest belvárosában, ami egy hatalmas, szabadtéri bulivá alakult át. A forgatagban mi is ott voltunk, hogy megmutassuk a szilveszter éjszaka leglátványosabb pillanatait.

Link másolása

Idén is féktelen bulival búcsúztatták az évet Budapesten. A belvárosi utcákban több ezren gyűltek össze, robbantak a petárdák és a tüzijátékok, durrantak a pezsgős üvegek.

A Vörösmarty téren egy kordonnal elzárt területre lehetett elhelyezni a petárdákat és a különböző pirotechnikai látványosságokat. Sokan azonban mégis úgy gondolták, jó vicc inkább az emberek között eldobálni ezeket. Itt szemtanúi voltunk egy kisebb szóváltásnak is egy csapat külföldi fiatal, illetve a biztonsági személyzet között, de szerencsére gyorsan lecsillapodtak az indulatok, és békésen oldott meg a helyzet.

Az egész éjszakán át tartó bulizást láthatóan nem mindenki bírta szuflával:

volt, akinek még éjfél előtt, a járda szélén hányva ért véget a szilveszteri parti.

Fotós kollégánk ott volt a vasárnap esti budapesti forgatagban, hogy megörökítse 2023 utolsó pillanatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET: