Szabadlábon védekezhet a csecsemőtolvaj nő, de elmeorvos vizsgálja majd az állapotát
Döbbenetes részletek derültek ki a budapesti csecsemőrablásról: egy 31 éves nő segélyszervezet munkatársának kiadva magát rabolt el egy mindössze nyolcnapos kisfiút a VIII. kerületben – számolt be róla az RTL Híradó. A nőt másnap egy gyorsétteremben fogták el, a rendőröknek pedig azt mondta,
A nő napokkal a rablás előtt, a Harminckettesek terén szólította le a többgyermekes édesanyát. Renátaként mutatkozott be, és egy alapítvány munkatársának adta ki magát, ruhákat és élelmiszert ígérve a családnak. Két nappal később meg is látogatta őket az otthonukban.
Baricska Norbert, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese elmondta, a nő a lakásban „előadta azt a történetet, mely szerint egy másik munkatársa fogja hozni az alapítványtól származó tárgyakat és utalványokat.” Azt a mesét találta ki, hogy a segélycsomagért egy másik utcába kell menni, és felajánlotta, hogy addig vigyáz a gyerekekre.
„A sértettünk ezt a történetet elhitte, elment a találkozó helyére, ahol húsz perc várakozás után rájött, hogy valami nem stimmel ezzel a történettel, ezért visszament a lakásába ahol érzékelte, hogy a kiskorú csecsemőjét ez a hölgy elvitte” – részletezte a bűnügyi helyettes.
Az anya azonnal rendőrt hívott. Miközben a helyszínelők a lakásban dolgoztak, jelzés érkezett a Semmelweis Egyetem klinikájáról, hogy egy ismeretlen, szőke parókás nő egy csecsemőt tett a kórház inkubátorába. Hamar kiderült, hogy az elrabolt kisfiúról van szó. A térfigyelő kamerák felvételeiből az is kiderült, hogy a gyerekrabló előbb a saját családjához vitte a csecsemőt, és csak két órával később ment vele a klinikára. A 31 éves gyanúsítottat másnap egy gyorsétteremnél fogták el.
A nőt kihallgatása után hazaengedték, szabadlábon védekezik.
„A nő büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését részletesen beismerte, megbánta, személyi körülményei rendezettek, így a letartóztatás körülményei jelen ügyben hiányoztak” – közölte az ügyészség, hozzátéve, hogy a nyomozás során vizsgálni kell a nő elmeállapotát, erre felhívták a rendőrség figyelmét. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.
Az RTL beszámolóját az esetről itt lehet megnézni: