HÍREK
A Rovatból

Szabad Európa: Volt magyar kormányzati tisztviselőket tilthatnak ki az Egyesült Államokból

Magyar szereplőket is érinthet egy készülőben lévő, korrupcióra fókuszáló amerikai törvényjavaslat.


Több volt magyar kormányzati tisztviselő és kormányközeli szereplő is vízumtilalmi listára kerülhet, ha az amerikai kongresszus elfogad egy készülőben lévő, korrupcióra fókuszáló törvényjavaslatot - írja a Szabad Európa washingtoni állami tisztviselők elmondása alapján.

Tavaly ősz óta készül a magyar szereplőket is érintő törvényjavaslat, amelynek elfogadására több amerikai kongresszusi képviselő és szenátor készül a lap szerint.

Mint írják, a törvényjavaslat az amerikai külügyminisztérium külügyi műveletekről és kapcsolódó programokról szóló törvény azon passzusára hivatkozik, amely szerint külföldi kormányok tisztviselői és közvetlen családtagjaik nem jogosultak az Egyesült Államokba való belépésre, ha a külügyminisztériumnak hiteles információi vannak arról, hogy közvetlenül vagy közvetve súlyos korrupcióban és/vagy az emberi jogok súlyos megsértésében vettek részt.

„A lépés már régóta esedékes. Bár nem ez az első alkalom, hogy ez történik, az USA-nak sokkal erőteljesebben fel kellett volna lépnie, amikor a korrupcióról van szó, és ez egy jó lépés. Valószínűleg ez az egyetlen nyelv, amelyet az Orbán-kormány megért”

- mondta Dalibor Rohac, a washingtoni American Enterprise Institute vezető elemzője a Szabad Európának.

Szerdán kiderült, hogy a Magyarországon működő Nemzetközi Beruházási Bank három vezetője - köztük Laszlóczki Imre magyar alelnök - és maga az intézmény is felkerült az Egyesült Államok hivatalos szankciós listájára. A kormány ezután úgy döntött, hogy Magyarország is kilép az „orosz kémbanknak” is nevezett bankból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Jeszenszky Zsolt: Gulyás Márton nem egy rosszindulatú ember, csak szerintem túl sokat veri a farkát, és a sátán, a démonok már megszállták őt egy ideje
A HírTV műsorában több ellenzéki szereplőt is név szerint említett a műsorvezető. Nem sokkal Magyar Péter és mások is reagáltak a kijelentésekre.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 13.



A HírTV Komment című műsorában Jeszenszky Zsolt a Charlie Kirk elleni merényletről beszélt, miközben több ismert közéleti szereplőt is megemlített. A jobboldali influenszer szerint, ha Molnár Áron, Puzsér Róbert vagy Gulyás Márton meghalna, sokan a jobboldalon nem lennének szomorúak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kívánják senki halálát.

Jeszenszky a műsorban azt mondta:

„Mondjuk a Molnár Áron, aki a legnagyobb kretén, a Puzsér, aki a legagresszívabb, vagy a Gulyás Marci, aki a legkártékonyabb. Bár, megjegyzem, hogy ő nem egy rosszindulatú ember, csak túl sokat veri a farkát, és ezért a démonok megszállták egy ideje. (…) Ezek közül ha valaki meghalna, valószínűleg egy csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon. De nem kívánjuk a halálukat.”

A műsorban a gyilkosságot megelőzően Charlie Kirk amerikai jobboldali influenszer haláláról volt szó. Jeszenszky szerint a baloldalon sokan örültek a hírnek, amit szerinte „balliberális gyűlölet és kárörvendés” övezett a közösségi médiában. Úgy fogalmazott: „Mi ilyeneket nem csinálunk, és az ellenfeleinket sem akarjuk megölni. Biztos van egy csomó ember a másik oldalon, akit nem szeretünk. Tudnék is mondani ilyet, majd ezt jól ki lehet forgatni.”

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán reagált a történtekre. Azt írta, hogy

„a műsorban öten ültek és az adás ment tovább, mintha semmi nem történt volna”. Szerinte Jeszenszky Zsoltnak haladéktalanul távoznia kellene a közéletből, a HírTV vezetőinek pedig „csak szimplán szégyellniük” kellene magukat.

Magyar a bejegyzésében arra is kitért, hogy szerinte a kormánypárti politikusok az elmúlt napokban megpróbálták összekötni a Charlie Kirk elleni merényletet a Tisza Párttal. Példaként Orbán Viktor kijelentését említette, aki szerint „akik merényletet imitálnak a színpadon és újságírókat lökdösnek, azok a Charlie Kirk halálához vezető gyűlöletpolitika írmagjait vetik el”.

A Tisza Párt elnöke felidézett egy korábbi miniszterelnöki kijelentést is, amelyben Orbán Viktor így fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.” Magyar ezzel kapcsolatban azt írta: „A miniszterelnök korábban eltaposandó rovarnak nevezte a honfitársait, ahogy a ruandai diktátor is tette a honfitársaival az egymillió halottat követelő népirtás előtt.”

Hozzátette:

„Orbán janicsárjai korábban autóval hajtottak a TISZA önkénteseinek pultjába, megpofoztak egy idős hölgyet, egy másikat pedig rovarirtóval arcon fújtak. Elég volt! Orbán Viktor kérjen bocsánatot a korábbi kijelentéséért és állítsa le a fideszes aggresszorokat!”

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is reagált Charlie Kirk halálára. Kocsis Máté azt írta, hogy itthon is jobb lenne, ha Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel. Szentkirályi Alexandra pedig szintén Magyart támadta a történtek kapcsán. Lázár János is megszólalt, miután egy aszfaltrajzon valaki párhuzamot vont közte és Charlie Kirk között. A miniszter ezt írta: „Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, »műve«.” Majd így zárta bejegyzését: „Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”

(via hvg.hu, 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Sufnituningolt futóművel engedték ki a szerelvényt. Az meg kisiklott” – Hadházy Ákos bemutatott egy vizsgálati jegyzőkönyvet
A 2024 nyarán ludas állomásnál történt kisiklás mögött a karbantartási rendszer hibái és a hiányzó alkatrészek álltak a vizsgálat szerint.


Közzétette a 2024 nyarán történt ludas állomási vonatbaleset vizsgálati jegyzőkönyvét Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint

a szerelvényt „házilag sufnituningolt futóművel engedték ki”, amely végül kisiklott. Bejegyzésében azt is írta: „Egy ilyen jelentés esetén minden normális országban lemondana a miniszter. Persze ott felelős miniszterek vannak, nem cinikus batidai bárók.”

A vizsgálati dokumentum szerint a balesetet az okozta, hogy a jármű karbantartásához nem álltak rendelkezésre a szükséges alkatrészek. A MÁV alkatrészellátó rendszere nem tudta biztosítani a szükséges elemeket, ezért a karbantartók ideiglenes megoldásokkal helyettesítették azokat. A jelentésben az áll:

a két motorkocsi tengelyhajtóműveiről hiányzott az eredeti nyomatéktám, és a pótlásként alkalmazott szerkezet az egyik motorkocsin leszakadt, ez vezetett a kisikláshoz.

A baleset 2024. június 24-én történt 21 óra után néhány perccel a Heves vármegyei Ludas állomáson. A két motorkocsiból és három mellékkocsiból álló, utasokat nem szállító szerelvény éppen Szolnokra tartott felújításra. A kisiklás következtében a vonat szétszakadt, mintegy 500 méter hosszan megrongálta a vasúti pályát és a biztosítóberendezést. A károk mértéke elérte a 46 millió forintot.

A vizsgálat megállapította, hogy a jármű futási engedélyét úgy adták ki, hogy az nem rendelkezett megfelelő futásbiztonsági feltételekkel. A járműreszortos úgy engedélyezte a vonat közlekedését, hogy tudta, a nyomatéktám nem felel meg az üzemszerű kialakításnak. A jelentés szerint

„mivel az üzemszerű kialakításnak megfelelő alkatrész nem állt rendelkezésre, elfogadta, hogy attól eltérő műszaki megoldással közlekedik a jármű.” A döntés mögött az a szándék állt, hogy a járművet mindenképpen eljuttassák a felújítás helyszínére.

A jelentés alapján a karbantartási rendszer anyagellátása nem biztosította a szakszerű javításhoz szükséges feltételeket. A karbantartó műhely igényelte a hiányzó nyomatéktámokat, de azok nem voltak raktáron. A megrendelés csak 2024. július 9-én történt meg, az elkészült alkatrészek érkezését pedig 2025 elejére jelezték.

A MÁV-nál egy újabb kisiklás is történt nemrég:

szeptember 13-án reggel a Vácról Balassagyarmatra induló S750-es járat több tengellyel letért a sínről Magyarkút megállóhelyen. Az egyik kocsi félig az árokba dőlt. A balesetben két MÁV-dolgozó könnyebben megsérült.

A vasúttársaság vezérigazgatója, Hegyi Zsolt azonnali vizsgálatot rendelt el.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET: