KÉK HÍREK
A Rovatból

„Fel kell készülnöm, hogy halálra ítélik” – Összeomlott a Floridában sorozatgyilkossággal vádolt magyar férfi édesanyja

A miami rendőrség szerint idős áldozatokat csalt tőrbe és gyilkolt meg. Anyja egy hónapja még azt hitte, a fia jó útra tért.


Zsólyominé Varga Mária számára a február 24. csendes, mégis fájdalmas nap volt: ekkor ünnepelte fia, Zsólyomi Zsolt 26. születésnapját, miközben tudta, hogy talán soha többé nem láthatja. A férfit az Egyesült Államokban, Miamiban sorozatgyilkossággal vádolják. Ha bűnösnek találják, akár halálbüntetést is kaphat, de a legjobb esetben is élete végéig börtönben marad, írja a Blikk.

„Már csak egyet kérek a sorstól, szeretném még egyszer látni. Az édesanyja vagyok, ennyit talán megérdemlek” – mondta az asszony, aki abban reménykedik, hogy jogvédők segítségével eljuthat a fiához, hogy elbúcsúzhasson tőle.

A magyar férfit két, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból, egy esetben előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal gyanúsítják. A hatóságok szerint korábban is lehettek áldozatai, és a legutóbbi gyilkosság után egy újabb bűncselekményre készülhetett.

Mária elmondta, hogy legutóbb egy hónapja beszélt a fiával. „Azt mondta, jól megy a sora, megváltozott és becsületesen él.” A férfi tizennyolc évesen költözött el otthonról, és ettől kezdve az édesanyja már nem tudta befolyásolni az életét. „A fene nagy szabadság elvette az eszét. A haveroknál, a nőinél lakott, volt, hogy nem is tudtam, merre jár éppen” – mondta.

Az asszony tisztában volt vele, hogy Zsoltot Magyarországon körözték, és úgy véli, azért ment Amerikába, mert félt a börtöntől. Amikor a hírekből értesült arról, hogy letartóztatták, először nem akarta elhinni, hogy mivel vádolják. Csak akkor szembesült a helyzet súlyosságával, amikor lefordították neki az amerikai híradók tudósításait.

„Sajnos, a tények azt mutatják, hogy Zsolt kegyetlen tettekre volt képes. Tudom, hogy ez nem az én bűnöm, semmi közöm hozzá, de akkor is, a gyilkosságokkal engem is megbélyegzett a fiam, hiszen én hoztam a világra”

– mondta.

A család szomszédja, Demján Sándorné úgy emlékezett Zsoltra, mint egy tisztelettudó, kedves kisfiúra. „Ha rossz gyerek lett volna, annak híre megy… arról, hogy amikor tizennyolc évesen elkerült otthonról, miket tett, nem tudtam. Érthető módon, nem büszkélkedett a családja vele.” Azt mondta, hogy rendőrök többször is jártak náluk, de azt hitték, hogy ennek az autójavítás lehet az oka.

Zsolt egykori barátnője, Lívia sem tudta felfogni, hogy a férfi idős áldozatait meleg bárokban ismerhette meg. „Egy kis ideig együtt mozogtunk, jó pasi volt, a lányokat szerette. Szinte lefagytam, amikor láttam, mivel gyanúsítják.” Azt mondta, Zsolt pénzért és a jólétért bármit megtett volna, és Magyarországon is csalással, lopással szerzett bevételt.

Mária tudja, hogy a fiát már nem mentheti meg, és arra is felkészült, hogy halálra ítélik. „Tudom, hogy az a jobbik eset, ha élete végéig börtönben marad, de arra is fel kell készülnöm, hogy halálra ítélik.”

Florida államban halálbüntetés jár az ilyen bűncselekményekért, az ítéleteket méreginjekcióval hajtják végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az apa meztelenül kapta rajta kamasz fiát a feleségével - Óriási botrány lett az ügyből Amerikában
Elképesztő szexbotrány borzolja a kedélyeket a tengerentúlon. A 35 éves feleség a kiskorú mostohafiára hajtott rá.


A 35 éves, amerikai Alexis Von Yates jelenleg tárgyalásra vár kiskorú megerőszakolásának vádjával, egy nagyon nem hétköznapi ügyben, hiszen a saját családtagjával keveredett viszonyba. Az eset állítólag tavaly júliusban történt a floridai Ocalában, a fiú vakációja idején, amikor az apjánál tartózkodott - írja a Law & Crime. A Daily Star közben azt is kiderítette, hogy a tiltott légyottot megelőzően a mostohaanya több hétig próbálkozott a fiú elcsábításával, mire egy éjszaka végül sikerrel járt. De hiába a közös belegyezés, az Egyesült Államok legtöbb államában ilyenkor kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakért kell felelni.

Miközben Yates arra vár, hogy szembenézzen az egyelőre csak feltételezett bűncselekmény következményeivel, az államban visszavonták az ápolási engedélyét.

„Ms. Yates döntése, hogy szexuális tevékenységet folytat egy kiskorú gyermekkel és/vagy döntése, hogy orális és penetrációs szexben vesz részt, azt jelzi, hogy nincs meg benne a jó ítélőképesség és az erkölcsi jellem, ami szükséges ahhoz, hogy bejegyzett ápolónő legyen” - közölte a floridai egészségügyi minisztérium.

A Marion megyei letartóztatási jegyzőkönyv szerint a nőt nemcsak megrontás miatt vonják majd felelősségre, hanem azért is, mert a kiskorúval közösen THC-tartalmú vape-et fogyasztott.

A mostohaanya rendszeresen videójátékokat játszott és filmeket nézett a rá bízott kamasszal, miközben annak apja késő estig dolgozott, és többször is nyíltan kikezdett vele, míg az egyik közös estéjükön elcsábította a fiút és közösült vele.

Amikor a mit sem sejtő apa és férj a munkából hazatérve teljesen meztelenül rajtakapta őket a kanapén, a tinédzser kirohant a házból, de állítólag még hallotta, ahogy Yates azt mondja az apjának, a fiú az ő kiköpött mása, ezért vesztette el a fejét.

A feldúlt apa ezután elvitte a fiát a nagyszülőkhöz, és azzal vádolta a fiút, hogy tönkretette az életét, így a rendőrséget sem hívta. Ezt egy másik családtag tette meg, miután kiderült az incidens, leginkább azért, mert a nő szemérmetlenül tovább kereste a kamaszfiút és próbálta újabb légyottra rávenni.

A volt ápolónőt 12-16 év közötti személlyel szembeni fajtalankodással vádolják, de egyelőre ártatlannak vallotta magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.


Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.

Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.

Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”

A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.

Schneider Kinga (Noé Állatotthon):

„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”

Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Közzétették a fotóját a magyar férfinek, aki a gyanú szerint lelőtte volt párját Ausztriában
A férfi a rendőrség szerint veszélyes lehet, és bujkál a hatóságok elől. A nyilvánosságra hozott képen ismerhetik fel.


P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.

Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.

Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.

P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt egy turistával Rómában: felnyársalta a Colosseum kerítése
A 47 éves amerikai férfi a kerítésen próbált átmászni, amikor megcsúszott. A fémrúd a testébe fúródott, a helyszínen elvesztette az eszméletét.


Egy amerikai férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken, nem sokkal azután, hogy megpróbált átmászni a római Colosseum fémkerítésén, ám megcsúszott, és fennakadt rajta.

A kerítés rúdja mélyen a testébe fúródott, ezután egy darabig még segítségért kiabált, majd elvesztette az eszméletét.

A helyszínen tartózkodó turisták azonnal értesítették a mentőket, akik néhány percen belül a helyszínre érkeztek. Egy gyors vizsgálat során kiderült, hogy a fémrúd a férfi gerincéig hatolt, ezért az orvosok elaltatták, majd körülbelül húsz percig dolgoztak összehangoltan, mire sikerült leemelniük a kerítésről. A vérzést még a helyszínen csillapították, ezt követően szállították kórházba.

A férfit megműtötték, a sebeit több mint nyolcvan öltéssel kellett összevarrni. A legutóbbi hírek szerint már túl van az életveszélyen.

A 47 éves amerikai férfi Tajvanon él, és néhány napra érkezett Rómába. A családjával és a barátaival egy panzióban szállt meg a történelmi városrészben, és több nevezetességet is meglátogatott. A rendőrség kihallgatta a férfi barátait, de nem tudták megmondani, miért próbált átmászni a kerítésen. A hatóságok csak akkor tudják tisztázni a történteket, ha a férfi állapota lehetővé teszi a kihallgatását.

(Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: