KÉK HÍREK
A Rovatból

„Fel kell készülnöm, hogy halálra ítélik” – Összeomlott a Floridában sorozatgyilkossággal vádolt magyar férfi édesanyja

A miami rendőrség szerint idős áldozatokat csalt tőrbe és gyilkolt meg. Anyja egy hónapja még azt hitte, a fia jó útra tért.


Zsólyominé Varga Mária számára a február 24. csendes, mégis fájdalmas nap volt: ekkor ünnepelte fia, Zsólyomi Zsolt 26. születésnapját, miközben tudta, hogy talán soha többé nem láthatja. A férfit az Egyesült Államokban, Miamiban sorozatgyilkossággal vádolják. Ha bűnösnek találják, akár halálbüntetést is kaphat, de a legjobb esetben is élete végéig börtönben marad, írja a Blikk.

„Már csak egyet kérek a sorstól, szeretném még egyszer látni. Az édesanyja vagyok, ennyit talán megérdemlek” – mondta az asszony, aki abban reménykedik, hogy jogvédők segítségével eljuthat a fiához, hogy elbúcsúzhasson tőle.

A magyar férfit két, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból, egy esetben előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal gyanúsítják. A hatóságok szerint korábban is lehettek áldozatai, és a legutóbbi gyilkosság után egy újabb bűncselekményre készülhetett.

Mária elmondta, hogy legutóbb egy hónapja beszélt a fiával. „Azt mondta, jól megy a sora, megváltozott és becsületesen él.” A férfi tizennyolc évesen költözött el otthonról, és ettől kezdve az édesanyja már nem tudta befolyásolni az életét. „A fene nagy szabadság elvette az eszét. A haveroknál, a nőinél lakott, volt, hogy nem is tudtam, merre jár éppen” – mondta.

Az asszony tisztában volt vele, hogy Zsoltot Magyarországon körözték, és úgy véli, azért ment Amerikába, mert félt a börtöntől. Amikor a hírekből értesült arról, hogy letartóztatták, először nem akarta elhinni, hogy mivel vádolják. Csak akkor szembesült a helyzet súlyosságával, amikor lefordították neki az amerikai híradók tudósításait.

„Sajnos, a tények azt mutatják, hogy Zsolt kegyetlen tettekre volt képes. Tudom, hogy ez nem az én bűnöm, semmi közöm hozzá, de akkor is, a gyilkosságokkal engem is megbélyegzett a fiam, hiszen én hoztam a világra”

– mondta.

A család szomszédja, Demján Sándorné úgy emlékezett Zsoltra, mint egy tisztelettudó, kedves kisfiúra. „Ha rossz gyerek lett volna, annak híre megy… arról, hogy amikor tizennyolc évesen elkerült otthonról, miket tett, nem tudtam. Érthető módon, nem büszkélkedett a családja vele.” Azt mondta, hogy rendőrök többször is jártak náluk, de azt hitték, hogy ennek az autójavítás lehet az oka.

Zsolt egykori barátnője, Lívia sem tudta felfogni, hogy a férfi idős áldozatait meleg bárokban ismerhette meg. „Egy kis ideig együtt mozogtunk, jó pasi volt, a lányokat szerette. Szinte lefagytam, amikor láttam, mivel gyanúsítják.” Azt mondta, Zsolt pénzért és a jólétért bármit megtett volna, és Magyarországon is csalással, lopással szerzett bevételt.

Mária tudja, hogy a fiát már nem mentheti meg, és arra is felkészült, hogy halálra ítélik. „Tudom, hogy az a jobbik eset, ha élete végéig börtönben marad, de arra is fel kell készülnöm, hogy halálra ítélik.”

Florida államban halálbüntetés jár az ilyen bűncselekményekért, az ítéleteket méreginjekcióval hajtják végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kislányok kínálják a testüket a miskolci autósoknak fényes nappal - döbbenetes részletek
A környéken élők szerint a lányok naponta ugyanabban az időben bukkannak fel. A rendőrség hallgat, miközben a lakók tehetetlenül nézik a történteket.


Több miskolci bejegyzés is felhívta a figyelmet arra, hogy az Üteg utca és a Selyemrét környékén rendszeresen megjelennek fiatal lányok, akik puszit dobálnak az autósoknak, és úgy tűnik, mintha pénzért kínálnák magukat. A beszámolók szerint a jelenség nem elszigetelt, hanem mindennapossá vált, fényes nappal történik, és sokszor családok szeme láttára.

A boon.hu közölt egy bejegyzést is, amely részletesen ír a tapasztalatokról. A poszt írója így fogalmaz:

„Minden áldott nap 16.00 körül amikor megyek haza munka után látom, hogy 10-12-14 év körüli lányok állnak az Üteg utca és Selyemrét környékén és ’kínálják’ magukat az arra járó autósoknak.” Hozzáteszi: „És ahogy áll az ember a villamos megállóban látja, hogy puszit dobálnak a kiskorú lányok és veszik fel őket a férfiak.”

A poszt szerint a lányok „koszosak, mocskosak, és ahogy viselkednek ezek az intézetből ott levő kiskorúak”. A szerző úgy érzi, a helyzet súlyosbodik: „Évek óta dolgozom a Selyemréten, de ami mostanában ott van, az nagyon gáz.” Azt is írja: „Egy rendőrt nem látsz ott, aki igazoltatná őket vagy bármit tennének.” A poszt végén a szerző így fogalmaz: „Igazából csak annyi lenne a célja a posztnak, hogy hátha látja egy illetékes személy, és csinálnak végre valamit.”

A beszámolók alapján a lányok naponta ugyanabban az időben bukkannak fel. A környéken élők tehetetlennek érzik magukat, és egyre többen próbálják a nyilvánosságon keresztül felhívni a figyelmet a problémára.

A Blikk megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, és azt kérdezte, indult-e vizsgálat a közösségi médiában megjelent bejegyzések alapján, valamint született-e intézkedés, történt-e előállítás vagy más hatósági lépés. Választ egyelőre nem kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rettentően sajnálom Mariann halálát” - 14 évet kapott a feleségét megfojtó katonai ügyész, aki furcsa magyarázatot adott tettére
A bíróság nem hitte el, hogy hirtelen felindulásból gyilkolt. A férfi szerint az apaság megkérdőjelezése vezetett a tragédiához.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 15.



Három évvel ezelőtti tragédia ügyében hirdetett ítéletet a Szegedi Törvényszék: 14 év fegyházbüntetést kapott az a volt katonai ügyész, aki álmában fojtotta meg feleségét, derül ki az RTL Híradóból. A férfi az utolsó szó jogán arról beszélt, mennyire megbánta tettét, és hogy máig gyászolja feleségét és közös gyermeküket.

A tárgyalás előtti percekben a vádlott egy füzetből olvasgatott, majd magabiztosan állt a bíró elé. Gondolatait papírról olvasta fel:

„Őszintén, teljes szívemből bánom a történteket, nagyon szeretem Mariannt és Petit is. Rettentően hiányoznak. Nincs nap, hogy ne gondolnék fájdalommal Mariann elvesztésére. Rettentően sajnálom Mariann halálát, sosem bántottam. Egész életemben gyászolni fogom.”

A férfi szerint a tragédia estéjén a felesége egy vitában azt mondta neki: lehet, hogy nem ő a gyerekük apja. Állítása szerint ez a kijelentés vezetett ahhoz, hogy hirtelen felindulásból végzett vele. A bíróság azonban másként látta a történteket.

A bíró úgy fogalmazott: „Arra lehet következtetni mindezekből, főképpen a sérülések hiányából, meg a késői időpontból, hogy a sértett aludt, amikor elkezdődött a cselekmény.”

A nyomozás során egy korábbi tárgyaláson bemutatott felvételen a férfi egy bábun szemléltette, hogyan feküdt az ágyban a felesége, mielőtt megölte. A képek tanúsága szerint

a férfi rátérdelt a nő mellkasára, lefogta a kezeit, majd megfojtotta.

A vádlott az eljárás során végig azt próbálta bizonyítani, hogy a kapcsolatuk bántalmazó volt, és ő csak gyötrődött benne. A bíróság ezt nem találta bizonyítottnak. A bíró kiemelte: „Csak is az volt megállapítható, hogy a sértett azon dolgozott, azon munkálkodott, azt akarta, hogy a vádlott vegyen igénybe orvosi kezelést, hogy az életüket rendezni tudják.”

A Szegedi Törvényszék védekezésre képtelen ember sérelmére elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek a férfit. Az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Körözik az anyát, akit egy pedofil rávett, hogy a kislányát is vonják be a szexbe, és a férfinek nem ez volt az egyetlen szörnyű bűne
Nem jelent meg a tárgyaláson az a nő, akit súlyos bűncselekményekkel vádolnak. A hatóságok szerint a saját gyerekét is kiszolgáltatta egy férfinak, akivel kapcsolatban állt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 15.



A rendőrség körözést adott ki egy 41 éves nő ellen, aki nem jelent meg a bíróságon a büntetőügyének tárgyalásán. A vádirat szerint a nő évekkel ezelőtt beleegyezett korábbi partnere kérésébe, hogy közös szexuális együttléteikbe a saját kisiskolás korú lányát is bevonják, tudta meg az RTL Híradója.

Az ügy elsőrendű vádlottja az a férfi, akivel a nő több mint tíz éve ismerkedett meg. Az RTL információi szerint ő vette rá arra, hogy a gyereket is bevonják a szexuális kapcsolatukba. A férfit 2020 óta letartóztatásban tartják.

Az ügy harmadik vádlottja egy másik, kétgyermekes édesanya, akivel a férfi szintén intim kapcsolatba került. Miután nem járt sikerrel a gyerekeknél, arra kérte az anyát, hogy készítsen meztelen fotókat a kisfiáról és a kislányáról, majd küldje el neki. A nő eleget tett a kérésnek.

Egy harmadik nő buktathatta le a férfit. A Híradó értesülése szerint szexuális tartalmú üzeneteket írt a nő kisfiának, és egyszer meg is fogdosta. A nő ezek után tehetett feljelentést. A férfi azóta is letartóztatásban van. A fényképeket küldő anya szabadlábon védekezik.

A másodrendű vádlottként szereplő 41 éves nő a Pesti Központi Kerületi Bíróság idézése ellenére nem jelent meg az április végére kitűzött tárgyaláson. Két korábbi tárgyaláson sem vett részt, annak ellenére, hogy szabályszerűen idézték.

„Európai és nemzetközi elfogatóparancs is ki van adva a nővel szemben, szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyik az eljárás. És hát az indoka az, hogy a legutóbbi két tárgyaláson már nem jelent meg a nő, annak ellenére, hogy szabályszerűen idézve volt”

– mondta Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A rendőrség hivatalos honlapján is szerepel a nő körözése. Az ott megjelenő adatlap szerint 12 évnél fiatalabb gyerekkel szemben elkövetett szexuális erőszakkal vádolják. Az RTL Híradó úgy tudja, az áldozat a saját lánya.

Értesüléseik szerint a nőt korábban egy időre letartóztatták, majd bűnügyi felügyelet alá került. Nem hagyhatta volna el a települést, ahol élt, és nyomkövetőt is kapott. Úgy tudni, a nyomkövetőt levágta magáról.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egyedül fékezte meg a Népszínház utcai tömegverekedést egy járőr
A járőr épp egy balesetnél intézkedett, amikor meghallotta a dulakodás zajait. Az egyik támadó késért nyúlt, ezért a rendőr fegyvert rántott.


Egy budapesti rendőr egyedül lépett közbe a Népszínház utcában, ahol kisebb tömegverekedés bontakozott ki. A jelenet egy közlekedési baleset helyszínének közelében játszódott, amikor Vadászi Nándor főtörzsőrmester észrevette a dulakodó társaságot.

A történtekről a Belügyminisztérium rendészeti államtitkársága számolt be a közösségi oldalán. Azt írják, Vadászi a parkoló autók takarásából közeledett a hangzavar felé, majd amikor meglátta a dulakodókat, azonnal gyorsabbra vette a lépteit. Útközben erősítést kért, és igyekezett hangosan rendre utasítani a feleket.

„A parkoló kocsik takarásából a hangok irányába közeledve hirtelen sebesre vette a tempót a járőr, ugyanis egy verekedő embercsoport rajzolódott ki előtte. Erősítést kért, futás közben pedig próbálta hatóságilag túlüvöltve békíteni az utcai ökölpárbaj résztvevőit.”

Többször is felszólította a verekedőket, hogy hagyják abba a konfliktust, de a csoport nem hallgatott rá. Amikor az egyik férfi késsel közeledett a többiekhez, Vadászi elővette szolgálati fegyverét, amit látva azonnal visszavonultak.

„Aranyló penge villant, ám a határozott mozdulatú rendőri fellépés a fegyver azonnali, földre dobásához, a támadó megnyugvásához, a lehetséges élet elleni támadás megakadályozásához és a közelharc szereplőinek falhoz sorakoztatásához vezetett.”

Miután sikerült megfékezni a helyzetet, a főtörzsőrmester falhoz állította az érintetteket. A BRFK tájékoztatása szerint garázdaság miatt indult ellenük büntetőeljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: