KÉK HÍREK
A Rovatból

Sminkkel fedte el halálra vert kisbabája sérüléseit az amerikai nő, hogy a kórházban azt higgyék, még él

Az anya először azt állította, kislánya akkor verte be a fejét, amikor leesett az ágyról, és a testvérei sminkelték ki játékból.


Bűnösnek vallotta magát emberölésben egy amerikai nő, aki hazudott arról, hogyan halt meg a kisbabája és a sérüléseit is el akarta rejteni - írja az Independent.

Az akkor 11 hónapos Mackenzie Anderson 2020 februárjában halt meg. Tyra Monae Anderson korábban azt állította, hogy gyereke leesett az ágyról, másnap pedig furcsán kezdett viselkedni. A következő nap már levegőért kapkodott, egy nappal később pedig már nem reagált semmire. Az anya ekkor kórházba vitte a kislányt, de akkor már halott volt.

Amikor felboncolták, sminknyomokat fedeztek fel a törölközőkön és a szivacsokon, amit nagyon furcsálltak. Mivel a kislány teste tele volt horzsolásokkal és zúzódásokkal, arra gondoltak, hogy sminkkel akarhatták elfedni ezeket.

Az anya először azt mondta, Mackenzie-t a testvérei sminkelték ki játékből. Később azonban beismerte, ő használt sminket, hogy eltüntesse a sérüléseket, és úgy tűnjön, gyereke még él, amikor beérnek a kórházba.

A rendőrségi jelentés szerint a baba lábai elszíneződtek, arcán, nyakán és kezén is jól látható sérülések voltak. Az orvosok meg is állapították, hogy a kislány nem egy véletlen fejsérülés következtében halt meg.

Először kegyetlen gyerekgyilkossággal akarták megvádolni az anyát. Végül azonban emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, mivel a vádalku keretében a 28 éves nő beismerte, hogy ő a felelős kislánya haláláért. Az nem derült ki, hogy pontosan hogyan bántalmazta Mackenzie-t, illetve mivel és hogyan okozhatta azt az ütést a fején, amibe végül belehalt.

Tyra Monae Andersonnak három évig kell börtönben ülnie. A maradék 10 év büntetését felfüggesztették azzal a feltétellel, hogy a jövőben nem kerülhet kapcsolatba a gyerekeivel felügyelet nélkül, és mentálhigiénés kezelésen kell részt vennie. A börtönbüntetést követően pedig öt évig csak felügyelet alatt lehet szabadlábon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Akár Sallai Nóra ellen is büntetőeljárás indulhat a tragikus baleset után
Az RTL-nek nyilatkozó ügyvéd szerint egyelőre annyi biztos, hogy a színésznőnek elsőbbséget kellett volna adnia a kereszteződésben. Azonban az sem mindegy, hogy a másik autó mennyivel hajtott.


Akár Sallai Nóra ellen is büntetőeljárás indulhat a tragikus baleset után - erről beszélt egy ügyvéd az RTL Híradónak. A színésznőnek elsőbbséget kellett volna adnia, de az sem mindegy, hogy mennyivel érkezett az autójukba csapódó BMW.

A színésznő és kisfia szeptember 27-én szenvedtek életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy gyorshajtó BMW-s Alsónémediben. Nóra állapota továbbra is kritikus, gyermekük, Bende pedig később belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség kezdetben még közúti baleset gondatlan okozásának bűntettét vizsgálta, de mára halált okozó közúti balesetben nyomoznak az ügyben. Kozma Tamás ügyvéd az RTL Híradónak azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan ki hibázott, de állítása szerint biztos, hogy Sallai Nórának elsőbbséget kellett volna adnia. Azonban az eddigi infomrációk szerint a BMW jelentősen gyorsabban ment a megengedettnél.

Ahogy az ügyvéd elmondta: ha a sebességtúllépés valóban duplája volt a megengedettnek, akkor a felelősség átfordulhat a BMW vezetőjére.

„Adott esetben előfordulhat az is, hogy mindkét járművezető tehet a balesetről büntetőjogi szempontból is, és akár mind a kettő ellen indulhat büntetőeljárás. Láttunk már ilyet, például a Dózsa György úti balesetnél is. Attól függ ez, hogy valójában milyen volt a sebessége ennek a BMW-nek”

- mondta Kozma Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő Sallai Nóra és kisfia súlyos autóbalesetéről
Az új felvétel szerint a BMW-s óriási sebességgel száguldott, a színésznő pedig lassított, mielőtt a kereszteződésbe hajtott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 09.



Szeptember 27-én Alsónémediben súlyos autóbaleset történt, amelyben Sallai Nóra színésznő és ötéves kisfia, Bende is érintett volt. A tragédia megrázta az országot, hiszen Bende több mint egy hétig küzdött az életéért a kórházban, de végül nem tudták megmenteni.

A balesetről készült videók megerősítették az események részleteit. Az egyik felvételen az látható, hogy Sallai Nóra Opel autójával a Haraszti útra kanyarodik, amikor egy nagy sebességgel haladó BMW nekiütközik. A BMW sofőrje próbálta kikerülni, de az ütközést már nem tudta megakadályozni.

Nemrég egy újabb felvétel is előkerült, amely közvetlenül a baleset előtti pillanatokat mutatja. A TV2 által bemutatott videón jól látszik, hogy

a színésznő lassított, mielőtt kikanyarodott volna, de a BMW sofőrje jelentősen túllépte a megengedett sebességet. A felvétel szerint a sofőr legalább kétszer olyan gyorsan haladhatott, mint az ott megengedett 50 km/h-s sebesség.

A balesetről készült újabb videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Félmeztelenül, gyerekével a karján rohant be egy Lidl üzletbe egy bántalmazott nő
A 32 éves vietnámi nőt a párja bántalmazta, és erőszakkal tartotta otthon, azzal fenyegetve, hogy ha rendőrt hív, lelövi. A nő sokkos állapotban, cipő nélkül, sérülésekkel a testén rohant be az üzletbe.


Egy félmeztelen nő menekült kisgyerekével a karján a dunaszerdahelyi Lidl-be, hogy segítséget kérjen – adta hírül a parameter.sk.

A 32 éves vietnámi nőt a párja bántalmazta, és erőszakkal tartotta otthon, azzal fenyegetve, hogy ha rendőrt hív, lelövi. A nő sokkos állapotban, cipő nélkül, sérülésekkel a testén rohant be az üzletbe.

A rendőrség közleménye szerint a férfit letartóztatták, ellene kapcsolati erőszak gyanújával indítottak eljárást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szexuálisan bántalmazta a nevelésükbe adott gyermeket egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei házaspár
A gyanú szerint a pár rendszeresen molesztálta a kiskorú fiút, akit saját szexuális életükbe is bevonták. Akár 20 évet is kaphatnak.


Letartóztatott a bíróság egy házaspárt, mert a férfi és a nő szexuálisan bántalmazta a nevelésükre bízott gyermeket Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében – közölte a megyei főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádhatóság a közlemény szerint tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta az intézkedést.

Azt írták, hogy a férfi és felesége a gyanú szerint rendszeresen különböző szexuális cselekmények tűrésére, annak végzésére kényszerítette az általuk nevelt, kiskorú fiút 2023 májusa előtt – amíg a gyermeket ki nem emelték a gondozásukból –, illetve a saját szexuális cselekményeikbe bevonták.

A főügyészség indítványában hivatkozott arra, hogy kiemelkedő súlyú bűncselekményről van szó, jelentős a kiszabható büntetés (5-20 év szabadságvesztés), emellett mindkét gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye is.

Továbbá a férfival szemben hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás folyik, így az ő esetében a bűnismétlés veszélyétől is tartani lehet.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását. A döntéssel szemben az érintettek fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.


Link másolása
KÖVESS MINKET: