KÉK HÍREK
A Rovatból

Schadl György felesége szerint meghibásodott az otthoni széf, ezért kellett másikat bérelni 110 milliónyi órának és ékszernek

A vád szerint azonban Schadl utasítására rejtették el azokat az apósával, hogy ne lehessen lefoglalni.


Nem akarták eltüntetni a nagy értékű ékszereket, csak meghibásodott az otthoni széf ezért, kellett újat bérelni – többek között erről beszélt Schadl György felesége csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a Schadl-Völner ügy tárgyalásán. Őt és, Schadl apját is pénzmosással vádolják.

A végrehajtói kar elnöke – aki csak április végén mondott le tisztségéről a teljes vezetőséggel együtt – tavaly november óta ül börtönben hivatali vesztegetés miatt. Az ügyben a korábbi igazságügyi államtitkár, Völner Pál is érintett, aki a vád szerint alkalmanként 2–5 millió forintot kapott Schadltől, hogy cserébe elintézzen neki végrehajtói kinevezéseket.

Schadlt és feleségét tavaly novemberben tartóztatták le a Liszt Ferenc repülőtéren. Akkor a pár hálószobájában lévő trezorból és bútorokból ékszerek és órák kerültek elő, ezeket azonban akkor még nem foglalták le.

A vád szerint, amikor a hatóság megküldte Schadl Györgynek a megmaradt vagyontárgyak lefoglalásáról szóló határozatot, akkor ő felhívta a feleségét, hogy az apjával együtt béreljenek egy széfet egy bankban, és ott rejtsék el az összesen 110 millió forint értékű órákat és ékszereket. Ők pedig így is tettek.

A vád szerint minderre azért volt szükség, hogy ezeket ne lehessen Schadlhoz kötni, és meghiúsítsák a lefoglalásukat.

Schadl György felesége csütörtökön még nem kívánt vallomást tenni, és nem tartja magát bűnösnek. Azt azért elmondta, hogy a lefoglalt vagyontárgyak a férje legálisan szerzett vagyonából származnak, egy részükhöz pedig „a férjének semmi köze”, azok az ő személyes tárgyai.

A nő arról is beszélt, hogy „sokkos állapotban volt” a házkutatás alatt, és elképzelése sem volt arról, mivel gyanúsíthatják a férjét.

Elmondása szerint a házukban lévő széf meghibásodott, ezért hívta segítségül férje apját. Széfszerelőt is hívtak, aki megállapította, hogy a széf nem biztonságos.

Mivel ekkor már nyilvánosságra került az ügy, attól tartott, hogy egyesek tudhatják, hogy a házukban van egy széf, ezért akartak egy másikat bérelni egy bankban, ahová átvihetik a vagyontárgyakat.

Schadl apja vallomást tett a bíróságon, a bűnösségét ő sem ismerte el. Ő is azt mondta, hogy a fia felesége nem érezte biztonságban magát a házban, mert jó páran tudhatták, hogy széf van az épületben, ezért megkeresett egy széfszerelőt.

„Bezárni be lehetett, de akkor csak lángvágóval lehetett volna kinyitni”

– részletezte a vallomásában.

Schadl György apja azt is hozzátette, hogy nem tudta pontosan, hogy mik vannak az otthoni széfben, és arról sem volt információja, hogy ezeket elviekben lefoglalhatta-e a hatóság. Arról sem volt tudomása, hogy a széfben lévő vagyontárgyak büntetendő cselekményekből származhatnak.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy beismerés esetén a bíróság Schadl feleségét két év, végrehajtásban öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 50 millió forint pénzbüntetésre ítéljék. A végrehajtói kar egykori elnökének apjára ugyanezt a büntetési tételt kérték, de csak 5 milliót forint pénzbüntetést indítványoztak.

(Forrás: Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat
Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.


Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.

A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.

„Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.

A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.

„Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”

– mondta a bíró.

A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.

„Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.

Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.

A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.

A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megszűnt az RTL hírigazgatója elleni nyomozás, ami 11 hónapig tartott
A megszüntető végzés október 9-én született meg. Közben egy másik feljelentés nyomán házkutatást is tartottak Kotroczó Róbertnél.


Majdnem 11 hónapig vizsgálódott a rendőrség, végül lezárta a kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, Ábrahám Róbert feljelentése nyomán indított eljárást Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója ügyében. A megszüntetés 2025. október 9-én történt. Az indoklás szerint „mivel nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. A BRFK ezt meg is erősítette – írta a HVG.

Az irat szerint

„a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján” nem állapítható meg bűncselekmény. A nyomozók 11 tanút hallgattak meg, és az Ábrahám által emlegetett halálesetek kapcsán is arra jutottak. „Megállapításra került, hogy nincs ok-okozati összefüggés az összejövetelek és a halálesetek között.”

Kotroczó Róbert így reagált.

„Nem tudtam erről, semmilyen megkeresést nem kaptam, erről a megszüntető végzésről sem. De biztos voltam benne, hogy nincs semmilyen ügy.”

Előzményként Ábrahám Róbert 2024 novemberében pedofil- és egyéb vádakkal, orgiákról és rejtélyes halálesetekről szóló történetekkel állt elő, és kábítószer-kereskedelmet sejtetett Kotroczóval összefüggésben. Kotroczó korábban a Media1-nek azt közölte, hogy nem folyik ellene büntetőeljárás, és Ábrahám állításai alaptalanok.

Korábban Kotroczó nyilvánosságra hozta negatív drogtesztjeit, mégis egy új feljelentés miatt házkutatást tartottak nála.

A cikk felidézi azt is, hogy Ábrahám Róbert korábban megütötte Puzsér Róbertet, megvádolta Lakatos Márkot, és tüntetést is szervezett ellene.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: