KÉK HÍREK
A Rovatból

Saját testvére ölte meg a 17 éves szegedi lányt, majd feldarabolta a holttestét

Még 2008-ban tett bejelentést egy édesanya a lánya eltűnéséről. A nyomozók most őrizetbe vették a fiatal lány bátyját, aki a gyanú szerint egy vita hevében ölhetett.


Másfél évtizede tűnt el egy 17 éves lány Szegedről, a rendőrségnek azonban most sikerült őrizetbe venni a lehetséges elkövetőt - írja a police.hu.

Egy édesanya tett bejelentést a Szegedi Rendőrkapitányságon még 2008. október 13-án este arról, hogy 17 éves lánya aznap elindult az iskolába, de nem érkezett meg, és életjelet sem adott magáról.

A rendőrség a következő hónapokban feltérképezte az eltűnt lány kapcsolatrendszerét, de nem sikerült a nyomára bukkanni. Körözési eljárását ugyanakkor gyanús eltűnési ügyként kezelték, mivel nem volt kizárható, hogy bűncselekmény áldozata lett.

A nyomozók időről időre leporolják a gyanús eltűnések aktáit, így ebben az esetben is újra módszeresen ellenőrizni kezdték az eltűnésre vonatkozó különböző verziókat és reprodukálták a korábbi cselekményeket. A lány bátyjának és akkori élettársának elszámoltatása során pedig ennek köszönhetően egy emberölési történet kezdett kirajzolódni.

Eszerint a fiatal lány eltűnésének napján 24 éves bátyjával annak budapesti lakására ment, ahol hónapokig bujkált, mert nem akart tovább együtt élni az édesanyjával. Velük lakott testvérének élettársa és közös gyermekük is.

Míg a lányt eltűnése miatt, addig fiútestvérét vagyon elleni bűncselekmények miatt körözték, ezért nem hagyták el a lakást. A család fenntartásáról a férfi élettársa gondoskodott. A bevételek növelése érdekében János többször próbálta prostitúciós tevékenységre rávenni húgát, aki azonban ezt nem akarta.

2009. április első napjaiban is feltehetően emiatt veszekedtek a testvérek.

A vita hevében a férfi olyan súlyosan bántalmazta a fiatal lányt, hogy az életét vesztette. A gyanúsított feldarabolta a holttestet, egyes testrészeket még a lakásban megsemmisített, majd több hetes tárolás után a még megmaradt testrészeket az ország különböző pontjain rejtette el és semmisítette meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a 39 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, a bíróság 2023. október 29-én letartóztatásba helyezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Mint a bolond, elkezdtem futkosni” – Hiába kereste kétségbeesetten a Bükkben eltűnt demens feleségét, harmadik napja nincs meg
Az asszony vékony ruhában van, nincs nála víz és élelmiszer, és a gyógyszereit sem vette be. Az állapota miatt tájékozódni sem képes.


Eltűnt egy 73 éves miskolci nő a Bükkben, mikor férjével túráztak és megálltak egy forrásnál, hogy szalonnát süssenek. Az asszony vékony ruhában van, nincs nála víz és élelmiszer, és a gyógyszereit sem vette be. Az állapota miatt tájékozódni sem képes. A férje bejelentése óta sokan keresik a nőt, de eddig még nem találtak rá.

Csetényi Gábor, az eltűnt asszony férje az RTL Híradónak elmondta:

"Elmentünk kettesben túrázni, egy szalonnasütő helyre, a Flóra-forrás egy nagyon szép kis hely. Én elmentem rőzsét gyűjteni, készítettem a tüzet, készítettem a hozzávalókat, tudni kell, hogy mindent egyedül csinálok, ő már nem alkalmas semmilyen munkavégzésre".

A férje azt mondja, egy pillanat alatt tűnt el a felesége a szeme elől: "Azonnal kontrolláltam, hogy nincs itt, és mint a bolond, elkezdtem ilyen lassú futásban elmenni a forrástól az úgynevezett dózer útra, ott kétfele lehet menni, körülbelül egy órát futkostam és nem találtam meg".

Végül segítséget hívott. Rendőrök, speciális mentők és civilek péntek délután óta folyamatosan keresik az asszonyt. Csapatokban a környék összes ösvényét bejárták, a lakott területtől távolabbi részeket is. Több drónt is bevetettek, eddig eredmény nélkül.

Balogh Endre, a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesületének tagja elmondta: "Fentről viszonylag rövid idő alatt nagy területeket lehet áttekinteni, főleg a vízmosásos területek gyorsabb felderítése oldható meg".

Egy túratársuk elmondta, hogy a házaspár jól ismeri az erdőt, gyakorlott túrázók. Pénteken összefutottak a buszon, együtt szálltak le, de nem egyfelé tartottak: "Itt mentünk végig, fölmentünk a lépcsőn, és ők a Lencsés-forrás felé, az ott van fent a tetőn, és ott bent, ők profik, Gabor ő profi terepjáró, gombászik, mindent csinálnak, és akkor lementek oda, és azóta nincs semmi hír róluk".

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Borzalmas látvány volt” – apja tett szorítókötést fia vérző lábaira, miután a buszmegállóba csapódott egy autó a XVII. kerületben
Az apa elmondta, hogy egy perce köszöntek el egymástól, mikor egy idegen hívta telefonon. Azonnal rohant vissza a gyerekéhez, akit még aznap megműtöttek. Azt mondták neki, hogy „tudni fog járni, ha a Jóisten is úgy szeretné”.


Péntek reggel 7 óra után súlyos baleset történt egy buszmegállóban a XVII. kerületben. A megállótól pár méterre összeütközött két autó, majd az egyik beröpült a megállóban várakozók közé. Egy ott álló 23 éves fiatal súlyosan megsérült, egy idegen hívta az apját, aki azonnal odarohant. Ő rakott szorítókötést a gyereke vérző lábaira.

A becsapódás miatt a megaálló oszlopai megdőltek, az üvege berobbant. A mentők beszámolója szerint "egy fiatal férfi súlyos lábsérüléseket, törést, nyílttörést szenvedett. Két nő zúzódások, sebek miatt szorult ellátásra.”

Fehér László, a fiatal férfi apja az RTL Híradónak elmondta, hogy a baleset előtt egy perccel váltak el egymástól a megállóban. Egy idegen számról hívták fel azzal, hogy baj van. Azonnal rohant vissza a gyerekéhez.

„Teljesen vérben volt. Gyakorlatilag szétroncsolta a lábait a buszmegálló. Ő a buszmegálló és a buszmegállóban lévő székek közé szorult be.”

A gyerekén látta, hogy kétségbe van esve, miközben nagy fájdalmai voltak.

„Annyit tudtam tenni, hogy mind a két lábát térd fölött szorítókötéssel elkötöttem. Utána megállt egy busz, aki szemből jött. Onnan a hölgy kiszállt, valakinél volt olló, levágta a nadrágot.”

Nemsokára megérkeztek a tűzoltók és a mentők. Az apa elmondta, hogy a fia ellátása közben ők is végig nyugtatták a fiát. A fiú aznap több órás műtéten esett át, de már jobban van, és napokon belül hazaengedhetik.

Az apa szerint: „Az orvos azt mondta, hogy focista nem lesz belőle, meg futóversenyeken nem fog indulni, de tudni fog járni, ha a Jóisten is úgy szeretné.”

A két másik sérültről csak annyit tud, hogy jól vannak.

A Híradó beszámolója szerint a baleset azért történhetett, mert a mellékutcából kihajtó idős férfi nem adott elsőbbséget a főúton haladó autósnak. Ekkor oldalról belecsapódott a másik járműbe, amelyik a megállóba sodródott. Az idős sofőr azonnal odament bocsánatot kérni.

A rendőrség eljárást indított.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kommandósok törték rá az ajtót a luxusautós áfacsalókra: 2,7 milliárdot tüntettek el
Öt év alatt csaltak el milliárdokat a magyar bűnszervezet tagjai. Luxusautók adták az álcát.


Egy ügyesen felépített, öt éven át működő bűnszervezetre csapott le a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A luxusautó-kereskedelem álcája mögött egy komplett számlagyár bújt meg, amellyel 2,7 milliárd forintnyi áfát húztak ki az állam zsebéből.

A NAV azt írja, a csoport jól prosperáló autóimportőr, hétköznapi emberek, átlagos életmód mögé rejtőzve csalta el az adót.

A bűnözők módszere a legális tevékenység és az illegalitás határán mozgott. A hivatalos közlemény szerint egy jól felépített, „bukó cégekre” és „köztes cégekre” alapozott láncolatot hoztak létre. Ennek segítségével a vevőiknek olyan belföldi beszerzésekről állítottak ki számlákat, amelyek a valóságban meg sem történtek, így teremtve meg a jogosulatlan adólevonás lehetőségét.

A szervezet felszámolása összehangolt akciót igényelt: a NAV több mint száz munkatársa vett részt a 22 helyszínen egyszerre zajló rajtaütésben.

A bűnszervezet Pest vármegyéből ténykedő vezetőjét és egy másik tagját a NAV Merkur bevetési egysége fogta el. A hatóságok a kár megtérülését is igyekeztek biztosítani.

A nyomozók jelentős vagyont vettek zár alá: hat darab, összesen 659 millió forintra becsült ingatlant, 50 millió forint értékű járművet és 20 millió forint készpénzt foglaltak le.

Az ügyben nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A szervezet vezetőjét a bíróság letartóztatta. Bűnösség megállapítása esetén az elkövetők akár 15 év szabadságvesztéssel sújthatók.

Az áfacsalás egyik gyakori módszere az ez esetben is alkalmazott „körhintacsalás”, amely során a bűnszervezetek fiktív számlázási láncolatokat hoznak létre, hogy jogosulatlanul igényeljenek vissza áfát. Ezek a láncolatok gyakran több országon átívelnek, és komoly kihívást jelentenek a hatóságok számára.

Az áfacsalások nemcsak az állami költségvetésnek okoznak jelentős károkat, hanem torzítják a piaci versenyt is, mivel a tisztességes vállalkozások hátrányba kerülnek a csalókkal szemben.

Emellett ezek a bűncselekmények aláássák a közbizalmat és növelik a korrupciós kockázatokat.

A hatóságok folyamatos erőfeszítései ellenére az áfacsalások továbbra is komoly problémát jelentenek, és szükség van a nemzetközi együttműködés erősítésére, valamint a jogszabályok szigorítására a hatékonyabb fellépés érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két rendőr és egy vétlen sofőr is kórházba került egy brutális baleset miatt Budapesten
A járőrök igazoltatni akartak egy autóst, aki azonban menekülni kezdett. A rendőrök üldözőbe vették, de közben nekiütköztek egy harmadik járműnek.


Két rendőr is kórházba került egy brutális baleset után szombat éjjel Budapesten - számolt be az esetről a Tények vasárnap.

A két járőr igazoltatni akart Budapesten, az V. kerületben egy autóst, aki viszont el akart menekülni. Ekkor a rendőrök üldözni kezdték, de közben összeütköztek egy harmadik autóval a Róbert Károly körúton. Az abban ülő sofőr is súlyosan megsebesült.

A civil rendőrségi autó totálkárosra roncsolódott. A két rendőrt és a vétlen sérült sofőrt kórházba kellett szállítani. Ellátásukat a helyszínen egy éppen a közelben lévő mentős egység kezdte meg, majd rohamkocsi is érkezett.

A menekülő autóst azóta is keresi a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk