HÍREK
A Rovatból

Saját apja szerint is börtönt érdemelne a férfi, aki 760-szor bliccelt, mégis felmentette a bíróság

„Ide ugyan nem jön vissza, amíg én élek, az biztos” – mondta gyerekéről a 80 éves édesapa.


760-szor bliccelt egy utas, mégis felmentette a bíróság. Ezzel a MÁV-nak 870 ezer forint, a pótdíjakkal együtt összesen 11 millió forint kárt okozott. A törvényszék ennek ellenére

felmentette a csalás vádja alól, mert álláspontjuk szerint a bliccelés nem bűncselekmény.

Az elsőfokú tárgyalás során a férfi a bíróság előtt elismerte bűnösségét. Korábban már elítélték jelentős kárt okozó csalás és közokirat-hamisítás miatt, de a végrehajtást felfüggesztették.

Az, hogy nem vett jegyet, a MÁV személyszállítási üzletszabályzatában írt feltételek megszegésének minősül, ezért polgári jogi szerződésszegés. Emiatt döntött úgy a másodfokú bíróság, hogy a csalás bűntettének vádja alól felmentette.

A MÁV úgy véli, hogy a bírósági ítélet a cselekmény büntetőjogi minősítésére vonatkozott, és nem a MÁV-START polgári jogi követelésének jogosságára.

A Blikk megkereste a bliccelő férfi apját Nagykátán, aki elmondta:

"Rettenetesen szégyellem magam a fiam miatt. Hiába szereztem neki sokszor állást, pár nap után mind otthagyta. Nem érdekli más, mint hogy hogyan lehet elcsalni az életet"

– mondta a 80 éves Aladár.

Neki azért fáj különösen az ügy, mert a családban senki sem ilyen. Ő maga sem tartozott soha senkinek. Ugyanakkor a fia nem törődik senkivel, csak saját magával.

"Remélem, mégis börtönbe kerül a fiam, igaz, akkor meg az állam terhére lesz"

– mondta az idős ember.

Az apa tudott a felgyülemlett büntetésről, és számon is kérte Jánoson, de ő nem törődött vele. Aladár úgy tudja, hogy János most Budapesten a fiánál él.

"Ide ugyan nem jön vissza, amíg én élek, az biztos" - közölte.

A MÁV a bírságot még behajthatja a bliccelőn - magyarázta el a lapnak dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász. Itt ugyan csalás nem történt, de a jegyek árát a cég nem kapta meg, ezért az öt évnél nem régebbi összeget perelheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rost Andrea kihagyta a 200 milliósra becsült házát a vagyonnyilatkozatából
Az operaénekes-kormánybiztos a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el. Aszerint ugyanis „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.


Több százmilliós értékű lakás maradt ki Rost Andrea vagyonnyilatkozatából, a hatályos szabályok szerint viszont ez jogszerű. A hétfőn nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatok közül az operaénekes, országgyűlési képviselő és a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos dokumentumából hiányzik egy nagy értékű ingatlan – írja a Blikk.

A lapot egy olvasójuk értesítette arról, hogy a művész nem tüntette fel a solymári házat, amelyben él, és ahol korábban többször fogadott már tévéstábokat is. Az olvasó leírása szerint egy felújított, kétszintes egykori sváb parasztházról van szó.

„Tényleg csodálatos ház, amely méltó is egy ilyen szép karriert befutott művészhez. Éppen ezért nem értem, miért nem került bele a művésznő vagyonnyilatkozatába” – jegyezte meg.

A nyilvánosan elérhető tulajdoni lap szerint az ingatlan 2019 júliusa óta van Rost Andrea teljes tulajdonában. A lap által megkérdezett

ingatlanszakértő úgy becsülte, a ház most 200-220 millió forintot érhet.

A szakember szerint Solymár kiemelt terület, ahol a négyzetméterárak 650-700 ezer forinttól akár egymillióig is terjedhetnek.

Rost Andrea a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el, a parlament honlapján is elérhető útmutató ugyanis kimondja: „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.

Ezzel a lehetőséggel azonban nem mindenki élt: többek között Csézy, Nagy Ervin, a fideszes Németh Balázs, valamint Orbán Viktor és Magyar Péter is feltüntette azt az ingatlant, amelyben él.

Az eset rávilágít a rendszer egyik sokat kritizált pontjára, ami miatt a politikusok vagyoni helyzetéről a nyilvánosság nem kap teljes képet. A rendszer hibáit már a legmagasabb szinten is elismerték. Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke a saját vagyonnyilatkozatában jelezte, hogy változásra van szükség.

A dokumentum „Egyéb közlendők” rovatába a következő megjegyzést írta: „A jelen vagyonnyilatkozatnak az Ogytvben korábban meghatározott adattartalmát alkalmatlannak tartom bárki vagyoni helyzetének vagy vagyongyarapodásának a megállapítására. Támogatni fogom az igényelt adatok körének átdolgozását.”

Forsthoffer Ágnes már a mostani ügy előtt is nyíltan bírálta a szabályozást, mondván, az elavult és „egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekeit szolgálta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk