HÍREK
A Rovatból

Ruff Bálint, a leendő Miniszterelnökséget vezető miniszter: Nem leszünk többet következmények nélküli ország

„Ez nem olyan Miniszterelnökség lesz, amit az Orbán-rendszerben megszoktunk, nem egy halálcsillagként működő, egyre hízó szervezet” – mondta Ruff Bálint, a leendő Tisza-kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere. Szerinte a visszaélések feltárása és a felelősök megbüntetése elengedhetetlen ahhoz, hogy új lapot nyithassanak.


Szerdán derült ki, hogy Ruff Bálint, az egykori politikai tanácsadóból lett médiaszemélyiség lesz a Magyar Péter vezette új kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere. Kinevezése alkalmából a Válasz Online-nak adott interjút, amelyben kifejtette, hogy a választások utáni hosszas egyeztetéseket követően fogadta el a felkérést. Úgy fogalmazott: „Nem tudtam rá nemet mondani, mert arra a kérésre, hogy a haza hív, én nem tudok nemet mondani.”

Mint mondta, szimbolikusnak tartja, hogy ugyanannak az újságírónak ad interjút most, akinek 2021-ben is, amikor a nyilvánosság elé lépett; akkor megnyitott egy korszakot, amit most lezár.

Szerinte egy normális, működő rendszerben tanácsadóként soha nem állt volna ki a nyilvánosság elé, de úgy gondolta, hogy „különleges eszközökre van szükség”.

Ebből lettek a különböző műsorai, mert úgy érezte, tanácsadóként már nem tud hatni a közéletre. Eredetileg úgy tervezte, hogy a választások után lezárja a nyilvánosság előtti életét és egy tanácsadói céget alapít.

Az új miniszterelnök azzal kereste meg, hogy váltsa tettekre mindazt, amit a politikai bátorságról, felelősségről és egy jobb országról mondott.

„Bálint, amit eddig mondtál a politikai bátorságról, felelősségről, cselekvésről és arról, hogy milyen országot szeretnél, az jól hangzik. Itt az ideje, hogy a valóságban is megmutasd, hogyan valósítjuk meg” – idézte Magyar Péter szavait, aki szerint az ember életében egyszer adódik lehetőség egy rendszerváltás végigvitelére.

Ruff Bálint feladatának a rendszerváltás véghezvitelét és az ígéretek valóra váltását nevezte. A párttal állítása szerint semmiféle formális kapcsolata nem volt a kampány alatt, de politikai tanácsadóként sok emberrel, köztük Magyar Péterrel is többször beszélt, és elmondta a véleményét.

Arra a felvetésre, hogy a Vétó című műsora helyett indít-e majd új politikai műsort, nemmel válaszolt. „A médiaszereplésem egy különleges helyzetre adott különleges válasz volt.

A hazaszeretet vezérelt, mert láttam, hogy Magyarország rossz irányba megy”

– fogalmazott. Úgy véli, 2010 novembere, az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálása óta tudja, hogy az Orbán-rendszer rosszat tesz az országnak. „De miniszterként már nem kizárólag a szereplés a dolgom.

Most a rendszerváltást, egy működő és emberséges ország építését kell segítenem”

– tette hozzá.

A felkészülésről azt mondta, a felkérést a választás után kapta, és azóta napi 24 órában a feladattal foglalkozik. Szerinte az egész ország most keresi a választ arra, mit jelent a gyakorlatban az a hatalmas felhatalmazás, amit a Tisza Párt kapott. Kiemelte, hogy a pártnak van egy részletes programja, aminek a finomhangolása most zajlik.

Az általa vezetett Miniszterelnökség szerepéről úgy nyilatkozott:

„Ez nem olyan Miniszterelnökség lesz, amit az Orbán-rendszerben megszoktunk, nem egy halálcsillagként működő, egyre hízó szervezet.”

Nem ágazati minisztérium lesz, hanem a többi tárca munkáját hangolja össze, sürgeti a vállalások teljesítését, és a kormányzati stratégia központjaként működik majd. „Ez a minisztérium lesz a rendszerváltás motorja” – jelentette ki.

Ruff Bálint szerint a választók a folyamatos megosztásra és hergelésre mondtak nemet. Leszögezte, hogy az eskütétele után minden magyar ember minisztere lesz, nem csak a Tiszára szavazóké. Az állam szerepét abban látja, hogy visszaszerezze az emberek bizalmát, és minden állampolgárt védjen, szolgáljon és segítsen. Radikálisan meg kell állítani azt a normaszegést, ami az állami felfogást jellemezte az elmúlt évtizedekben – mondta.

A leendő miniszterelnökkel abban állapodtak meg, hogy szabad kezet kap a saját csapatának összeállításában, ahová az ország legjobb szakembereit igyekszik majd megnyerni, politikai beállítottságtól függetlenül. Korábbi, baloldalinak tartott nézeteit firtató kérdésre azt válaszolta, a Tisza Párt programja kellően összetett, tartalmaz bal- és jobboldali elemeket is, és most nem az ideológiai harcnak, hanem a rendszerváltásnak van itt az ideje. A vitáktól nem fél, sőt, jónak tartja azokat.

„Meg kell haladnunk azt a gondolkodást, hogy a vita rossz dolog. Egy fészkes fenét az”

– fogalmazott.

Továbbra is tartja, hogy „emberek millióinak az a napi élménye, hogy a magyar állam nem működik, igazságtalan és kivételez”, és a növekvő szociális különbségekkel is kezdeni kell valamit. A hatalomgyakorlásról kifejtette, hogy Orbán Viktor rendszerének vesztét részben a kontraszelekció és a fékek és ellensúlyok kiiktatása okozta.

„A kontroll nélküli hatalom okozta azt a hübriszt, ami miatt az Orbán-rendszer és működtetői elvesztették a kapcsolatukat a világgal és a magyar társadalommal”

– állítja. Nagyon hisz az intézményi korlátokban és az önkorlátozás fontosságában, példaként említve Magyar Péter javaslatát a miniszterelnöki pozíció két ciklusra korlátozásáról.

A személyes felkészüléséről és a várható nyomásról szólva elmondta, a mesterséges megosztás meghaladását tartja elsődlegesnek. Úgy véli, a Fideszre szavazókkal nincs baj, de a miniszterelnök által „háromezer janicsárnak” nevezett körrel igenis van. Az elszámoltatás és a múlt feltárása szerinte elkerülhetetlen. Két legfontosabb, azonnali feladatát is megnevezte.

„A minisztérium az első naptól azon lesz, hogy a lehető leghamarabb nyilvánosságra hozzuk az ügynökaktákat, a lehető legkevesebb nemzetbiztonsági érdekre hivatkozó kitakarással” – ígérte.

Második pontként a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal felállítását említette, amelynek a lehető legszélesebb jogosítványokkal kell rendelkeznie. „Nekem azzal van dolgom, hogy az igazságszolgáltatás elérje azt a bandát, ami az országot legalább húszezer milliárd forinttól megfosztotta” – jelentette ki. Szerinte a rendszerváltás hibáit nem szabad újra elkövetni.

„Úgy is mondhatnám, hogy nem leszünk többet következmények nélküli ország.”

A kormányátadás-átvétel kapcsán elmondta, várhatóan Gulyás Gergelytől és Rogán Antaltól kell majd átvennie az ügyeket, ami személyes egyeztetést is magában foglal, de a legfontosabb a folyamat tökéletes jogi előkészítése. Az EU-államtitkárság a Miniszterelnökséghez kerül, mert a leendő miniszterelnök ezt a területet a kiemelt fontossága miatt – különösen az uniós pénzek hazahozatala miatt – a közvetlen irányítása alatt akarja tartani.

Ruff Bálint ígéretet tett arra is, hogy a kormányzati propaganda és a vizuális riogatás megszűnik.

„Ilyen hirdetések nem lesznek. Sőt jogszabályt fogunk hozni, hogy ne is lehessenek” – mondta.

Zárásként arra a kérdésre, hogy mivel lenne elégedett négy év múlva, így felelt: „Ha ugyanilyen őszintén, tiszta szívvel tudnék minden magyar szemébe nézni, úgy érezve, hogy megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”


További idézetek az interjúból:

  • „A Tiszának kész tervei vannak a kormányzásra, most ezen tervek finomhangolása történik, hogy a lehető leggyorsabban és szervezetten kezdődhessen a kormányzás.”
  • „Nem tudtam rá nemet mondani, mert arra a kérésre, hogy a haza hív, én nem tudok nemet mondani.”
  • „Most nem az ideológiai harcnak van ideje, hanem a rendszerváltásnak.”
  • „Az a jó, ha nem egy ember dönti el a kénye-kedve szerint, hogy mi lesz jó a másik tízmilliónak, hanem emberek ütköztetik a véleményüket, és aztán kompromisszumra jutnak.”
  • „Lehet, hogy ez az államszervezés 16 évet megélt, és sokmilliárdot hozott a vezetőinek, de az ország szempontjából kudarcot hozott.”
  • „Nagyon hiszek abban, hogy az önkorlátozás személyes szinten és a hatékonyság szempontjából is fontos.”
  • „Vallom, hogy a Fideszre szavazó honfitársainkkal semmi baj nincs, csak mást gondolnak bizonyos kérdésekről, de a leendő miniszterelnök által háromezer janicsárnak nevezett emberrel igenis van baj.”
  • „89-ben nem lehetett rendesen feltárni sem a Kádár-rendszer, sem az előző rendszerek bűneit, visszamenőleg a Horthy-rendszerig. Mindent a szőnyeg alá söpörtek.”
  • „Nem én leszek az az ember, akihez fordulni kell. Sem lobbizás végett, sem azért, hogy intézzem el ezt vagy azt.”
  • „Az utcáinkon megjelent vizuális riogatás, az online és offline szennyezés megszűnik. Többet ilyen nem lesz.”
  • „Lehet, hogy négy év múlva nem szavaznak ennyien a Tiszára, de ez most mindegy, ez a politika síkja, a rendszerváltás dimenziója e fölött van.”
  • „A pénzek hazahozatala volt a kampányában az egyik fő vállalása, és ennek a legsürgetőbb feladatai a következő hónapokra maradnak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk