Bocsánatot kért Bese Gergő dunavecsei plébános, miután kiderült, hogy a katolikus pap meleg szexbulikon vehetett részt.
A plébános a botrány kirobbanása után két nappal adott ki egy közleményt, amiben azt állította, hogy őt rászedték és kihasználták a naivságát.
Az RTL információja szerint Bese már hónapokkal korábban jelezte a kalocsa-kecskeméti érseknek, hogy kompromittáló felvételek kerülhetnek elő róla. Azt állította, hogy ezeket kábult állapotában készítették róla. Szerinte egy reggel egy padon ébredt fel és nem emlékezett arra, hogy mi történt éjszaka vele. Azt állította, hogy akkor készülhettek róla azok a felvételek, amelyeken más férfiakkal szexel.
A csatorna úgy értesült, hogy az érsek először megértő volt, de végül felmentették a papot, miután több videó is eljutott hozzájuk. Ezekben pedig intim helyzetben látható Bese, sőt, a felvételeket maga a plébános készítette.
Ezeken pedig nem áldozatként, hanem aktív résztvevőként látható.
Az RTL által megszerzett felvételen a videót készítő kezén olyan karkötők voltak, mint amiket a plébános viselt előzőleg, és amik több fotón is láthatóak voltak rajta.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
Bocsánatot kért Bese Gergő dunavecsei plébános, miután kiderült, hogy a katolikus pap meleg szexbulikon vehetett részt.
A plébános a botrány kirobbanása után két nappal adott ki egy közleményt, amiben azt állította, hogy őt rászedték és kihasználták a naivságát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három hét szenvedés után meghalt a balesetet szenvedett fiatal magyar férfi – családja nem érti, miért nem látták el a szlovák kórházakban
Szabolcs túlélt egy buszbalesetet, és lett volna esély a megmentésére, de a család szerint nem látták el időben. A rendőrég szerint is meg lehetett volna menteni.
A tragikus baleset, amelyben a magyar Páldi Szabolcs is súlyosan megsérült, június 3-án, reggel fél hat körül történt, a szlovákiai Gúta és Keszegfalva között. Egy furgon 21 éves sofőrje elaludt, frontálisan összeütközött egy kamionnal, majd egy céges busszal is karambolozott. A fiatal sofőr a helyszínen meghalt, a kamion vezetője bennégett, a busz pedig az oldalára fordult és három utasa már a helyszínen meghalt, viszont Páldi Szabolcsot és párját, Anikót súlyos sérülésekkel az érsekújvári kórházba szállították.
A család a Blikkel osztotta meg Szabolcs történetét. Elárulták, hogy rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett: az arca összeroncsolódott, a koponyája beesett, a fogai kihullottak, folyadék került az agyába, eltört a nyakcsigolyája, kiugrott a lába és a medencéje is eltört. Anikót belső sérülései miatt azonnal megműtötték, Szabolcs azonban több órán keresztül nem kapott ellátást.
Öt óra szenvedés után gégemetszést végeztek rajta, majd mély altatásba helyezték.
A család elmondása szerint a kórházban mindenki azt kérdezgette tőlük, hogy Szabolcs magyar állampolgár-e, illetve hogy ő vezette-e a járművet. De nem ez volt az egyetlen furcsaság: bár a szakemberek kapcsolatba léptek a pozsonyi kórházzal, ahol arcrekonstrukciós specialista dolgozik, Szabolcsot nem vitték át azonnal, sőt, az ötödik napon még Komáromba szállították, ahol ugyanezeket a kérdéseket tették fel a családtagoknak.
Egyelőre nem tudni, miért volt fontos a szlovákoknak, hogy Szabolcs magyar állampolgár-e, hiszen tíz éve Szlovákiában él, ott is dolgozik, van lakcíme és társadalombiztosítása, valamint ott született a hétéves gyermeke is.
Június 11-én végül csak átszállították Pozsonyba, ahol ismét az állampolgárságról és arról faggatták a családot, hogy Szabolcs vezette-e a járművet. Másnap, vagyis már csaknem tíz nappal a baleset után kezdődhetett meg a műtét. A férfi állapotát stabilnak mondták, de másnap lázas lett, begyulladt a mája és az epéje, tüdőgyulladást és vérmérgezést kapott, az egyik veséje leállt, ezért mélyebb altatásba helyezték.
Másnapra a másik veséje is leállt, dialízissel, antibiotikumokkal és vérkészítményekkel próbálták megmenteni.
Visszaküldték Komáromba, mondván, hogy nincs hely, és az állapota stabil, mégis életveszélyes állapotban érkezett meg. Ekkor újabb sérülések derültek ki: medencetörés, véraláfutások, csigolya- és bordatörések. Június 23-án délelőtt megkezdték az ébresztést, a család két órán át vele lehetett, de a szervezete végül feladta a harcot, és este kilenc után elhunyt.
A család kálváriája ezzel még mindig nem ért véget. Szabolcs holttestét Nyitrára szállították boncolásra, ám a jegyzőkönyvben tévesen azt írták, hogy ő volt a sofőr. A kórházakban is így tartották nyilván, ezért mindenhol ezt feltételezték.
A rendőrségi patológia szerint ha azonnal megműtik, túlélhette volna a balesetet.
A családtagok most arra keresik a választ, hogy miért kérdezték mindig azt, hogy Szabolcs magyar állampolgár-e, miközben volt szlovák társadalombiztosítása, illetve miért műtötték meg azonnal Anikót, míg Szabolcs tíz napig várakozott életmentő beavatkozásra.
A tragikus baleset, amelyben a magyar Páldi Szabolcs is súlyosan megsérült, június 3-án, reggel fél hat körül történt, a szlovákiai Gúta és Keszegfalva között. Egy furgon 21 éves sofőrje elaludt, frontálisan összeütközött egy kamionnal, majd egy céges busszal is karambolozott. A fiatal sofőr a helyszínen meghalt, a kamion vezetője bennégett, a busz pedig az oldalára fordult és három utasa már a helyszínen meghalt, viszont Páldi Szabolcsot és párját, Anikót súlyos sérülésekkel az érsekújvári kórházba szállították.
A család a Blikkel osztotta meg Szabolcs történetét. Elárulták, hogy rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett: az arca összeroncsolódott, a koponyája beesett, a fogai kihullottak, folyadék került az agyába, eltört a nyakcsigolyája, kiugrott a lába és a medencéje is eltört. Anikót belső sérülései miatt azonnal megműtötték, Szabolcs azonban több órán keresztül nem kapott ellátást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videóra vette egy nő, ahogy a gyerekeit hosszan és brutálisan megveri a Borsod megyei Parasznyán - számolt be róla az RTL Híradó.
A felvételt valaki megosztotta a közösségi médiában is. Az eset, ami pár hete történhetett a helyieket is megdöbbentette. A településen azt mondták:
a nő azt hitte, hogy a három- és hatéves kisfiai lyukasztották ki a kerti medencét, ezért verte meg őket, műanyag papuccsal kegyetlenül.
„A kisfiú állítólag kilyukasztott valami medencét, de igazából szóbeszédből az terhed, hogy nem is ő lyukasztotta ki, mert akkor nagyon sok medencét, szinte mindenkiét kilyukasztották” - mondta a Híradónak a fiatal nő.
A rendőrség közlése szerint kiskorú veszélyeztetésének gyanújával eljárás indult az anyával szemben. Az RTL Híradó információi szerint a gyerekeket azóta elvették a nőtől, a kisebbik csecsemőotthonba került, a nagyobbik az apjához egy másik településre.
Életveszélyesen megsérült egy két és fél éves kisfiú egy esküvőn, amikor rádőlt egy hatalmas fa a Békés megyei Doboz külterületén – számolt be a Tények.
A sokkoló baleset szombaton késődélután történt egy vadászháznál.
A nagy méretű fa, ami váratlanul dőlt ki, egyenesen két kisgyerekre zuhant.
Egy két és fél éves kisfiú életveszélyesen megsérült. Többek között koponyasérülést is szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
„Mentőautók és mentőhelikopter is érkezett. Két gyermek sérült meg, egy két és fél éves kisfiú életveszélyesen, koponyasérülést, mellkassérülést és belső sérüléseket is szenvedett. Egy 10 éves fiú a térdét fájlalta, végtagsérülést szenvedett” – mondta el a Tényeknek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A csatorna kérdésére a rendőrség azt közölte: a Békéscsabai Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást, és vizsgálják a történtek körülményeit.
A Tények riportja a balesetről:
Életveszélyesen megsérült egy két és fél éves kisfiú egy esküvőn, amikor rádőlt egy hatalmas fa a Békés megyei Doboz külterületén – számolt be a Tények.
A sokkoló baleset szombaton késődélután történt egy vadászháznál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saját sisakjának pántja fojthatta meg a tatai Öreg-hegyen meghalt mászót egy szemtanú szerint
Bakonyi Levente elsőként ért oda az bajbajutott férfihez, ő kezdte meg a kiszabadítását is, sőt egy másik mászóval együtt megpróbálták újraéleszteni is.
Mint arról a Telex alapján mi is beszámoltunk: szombaton életét vesztette egy férfi a tatabányai Kő-hegyen, miután balesetet szenvedett az egyik via ferrata pályán.
A 24.hu-nak most megszólalt Bakonyi Levente, aki elsőként ért oda az a bajbajutott férfihez, ő kezdte meg a kiszabadítását is. Levente az édesapjával, Bakonyi Ferenc sziklamászóval együtt éppen a sziklafal tetején lévő lemeneti ösvényen sétált, amikor segélykiáltásokat hallottak. Úgy hallották, hogy egy nő kiabál, de nem tudtak vele kommunikálni, mert egy sziklafal takarásában volt. Levente ezért alulról közelítette meg a helyszínt.
A helyszínen azt látta, hogy egy férfi és egy nő a falon vannak, ők biztonságban voltak. Pár méterre tőlük azonban egy másik férfi mozdulatlanul függött a drótpályán, álló testhelyzetben.
Levente állítása szerint a férfi szabálytalanul volt bekötve: a csúszópálya drótkötelei esetében az egyikre a csúszást, továbbhaladást segítő tandemcsigát, a másikra pedig a felszerelés részét képező két karabinert kellett volna akasztani.
Levente megközelítette a férfit, miközben apja segítséget hívott.
„Kiszabadítottam a sisakjából, de ekkorra az arcbőre sötétre színeződött, és nem adott semmi életjelet. A köteles mentésre alkalmas felszereléssel csakhamar megérkező pályaüzemeltető leeresztette a sérültet, közben a nő is, és én is próbáltunk szívmasszázst alkalmazni, amíg meg nem érkeztek a mentők. Én úgy gondolom, a test a saját súlyán függeszkedett a hibás rögzítés miatt, így szorult a két kötél közé a sisak, és annak az állpántja fojthatta meg a férfit”
- fogalmazott Levente.
A pályát működtető Vasaltutak.hu honlap szerint az Öt vezér nevű út hossza 260 méter, szintkülönbsége 70 méter, bejárása 1–1,5 óra. A nehézségi fokozata „C”, azaz közepes, sportos kezdőknek ajánlják. Gyermekeknek 150 cm testmagasság felett javasolt. Az üzemeltető telefonon megerősítette, hogy a vízszintes szakaszokon, ahol a baleset is történt, a tandemcsiga használata kötelező. A túra kezdeténél elhelyezett táblán a helyes bekötés szabályaira is felhívják a figyelmet. A weboldalon szerepel, hogy mindenki saját felelősségére mászik.
Bakonyi Ferenc a 24.hu-nak azt mondta, hogy a tatai pályán az a vízszintes rész, ahol tandemcsigára van szükség, kikerülhető.
Az üzemeltető közölte, hogy rendőrségi vizsgálat indult, és annak lezárultáig nem adnak ki további információt. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérdésre azt válaszolta: közigazgatási eljárás van folyamatban, a körülmények tisztázása még zajlik.