KÉK HÍREK
A Rovatból

Rendőrök rángatták el az aktivistákat, akik egy család kilakoltatását próbálták megakadályozni Budapesten

Sokkolót is használtak a rendőrök az egyik aktivista ellen, egy másikat pedig a nyakánál fogva rángattak – írja a Mérce.


A Város Mindenkié és a Szikra Mozgalom aktivistái egy kilakoltatást próbáltak megakadályozni a XV. kerületben.

A korábban takarítónőként dolgozó anyuka be tudná fizetni a tartozást, de ez mégsem volt elég a kilakoltatás leállításához

- írja Jámbor András képviselő a közösségi oldalán, ahol egy videót is közzétett a rendőri akcióról:

A lakásnál dél körül jelent meg a rendőrség, majd megérkezett a végrehajtó rendőri kísérettel. Felszólították az aktivistákat, hogy engedjék be. A Város Mindenkié részéről a családot képviselő jogász megkérdezte a végrehajtókat, hogy mi az eljárás jogalapja, mire azt a választ kapta, hogy jogcím nélküli lakáshasználat miatt járnak el, és nem a tartozás miatt.

Mikor az aktivisták nem mozdultak, a rendőrök felszólítás után egyesével elkezdték elráncigálni őket - írta a Mérce. A beszámoló szerint

sokkolót is használtak az egyik aktivista ellen és legalább egy aktivistát a nyakánál rángattak.

A Város Mindenkié azt közölte:

"Még soha nem alkalmaztak velünk szemben sokkolót a rendőrök, miközben egy család hajléktalanná válását igyekeztünk megállítani élőlánccal. Eddig."

A szervezet egy másik posztjában arról írt, hogy:

"Több mint 10 éve dolgozunk kilakoltatások megelőzésén és megakadályozásán. Sok kegyetlenséget láttunk, de a mai kilakoltatás az egyike a legkevésbé érthető, legkevésbé védhető, legindokolatlanabb kilakoltatásoknak.

A kilakoltatást Cserdiné Németh Angéla polgármester állíthatná le, akár most is, az utolsó pillanatban. Ha nem teszi, a felelősség is az övé".

A Mérce élőben közvetítette a jogsértő kilakoltatás ellen szervezett élőláncot:

A Szikra Mozgalom is beszámolt az akcióról. Írásuk szerint az asszony egyedülállóként neveli gyermekét nettó 82 ezer forintból.

"A kilakoltatásra ítélt Gizella folyamatosan dolgozott tartozásainak rendezésén.

Iskolai takarítóként dolgozott, de a Covid-válság alatt elvesztette munkahelyét és emiatt csökkent a jövedelme, fizetési hátrányba került. Gizellának felajánlott az önkormányzat 2022 januárjában egy kisebb bérlakást, amivel az előbb említett fizetési hátrány miatt sem tudott élni"

- írják.

Hozzáteszik: "A Város Mindenkié csoport közreműködése nyomán – a Hálózat Alapítvány és a Menhely Alapítvány támogatásainak a bevonásával – a család lényegében azonnal, egy összegben ki tudná fizetni a tartozását. Az önkormányzatnak törvénybe foglalt feladata, hogy biztosítsa a hajléktalanná válás megelőzését! Mindezek ellenére a Demokratikus Koalíció polgármestere nem lépett vissza a kilakoltatástól."

A Mérce cikke szerint

a család lakhatása nem megoldott, egy éjszakára tudnak egy ismerősnél aludni, utána az asszony a 12 éves fiával együtt utcára kerül.

Hogy ez ne következhessen be, élőláncos akcióba kezdett a Város Mindenkié lakhatási aktivista csoport a XV. kerületben, miután meghiúsult minden, a kerület vezetésével folytatott tárgyalásuk egy család kilakoltatásának megakadályozása érdekében. Dél körül érkeztek a lakáshoz azzal a céllal, hogy megvédjék a család lakhatását a XV. kerület tulajdonában lévő bérlakásban, ahol már 2015 óta élnek.

A Mérce megkérdezte a polgármestert, a választ egy titkársági ügyintéző küldte meg nekik: „A bérlő 2014-ben nyerte el pályázaton az önkormányzati lakás bérleti jogát, majd szó nélkül távozott külföldre, a lakásban hagyva édesanyját és féltestvérét.

Az itt maradt család többszázezer forintos tartozást halmozott fel, és nem voltak hajlandóak sem újabb bérleti szerződést, sem semmiféle megállapodást kötni, holott az önkormányzat minden lehetséges segítséget felajánlott méltányosságból – ahogyan azt a jövőben is meg fogjuk tenni, ha azt látjuk, hogy a lakáshasználó együttműködik velünk.

Természetesen felajánlottunk nekik segélyt is, de sem az önkormányzat, sem a főváros segítségét nem fogadják el, a lakó nem hajlandó semmiben együttműködni. Mi továbbra is igyekszünk segíteni, és támogatni a családot, amennyiben ők ezt a segítséget elfogadják. Azt édesanya saját maga is megerősítette a kerületi családsegítőnek, van hova menniük.”

A levélben nem kaptak választ rarra, hogy miért kell kiköltözniük a lakásból, ha a tartozást rendezni tudják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ütöttek, vertek, rugdostak, eszembe jutott, hogy meg fogok halni – Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.


Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén. A bulizók, miután sokat ittak, összevesztek a férfival, bántalmazni kezdték, majd leütötték. Az áldozat a Tényeknek elmondta, hogy elfogta a halálfélelem is, miközben ütötték, verték, rugdalták.

Valaki hátulról leütötte, elájult, és mikor magához tért, vérzett a feje és látta, hogy az ékszereit ellopták.

A mentők vitték kórházba a sokkos férfit. A fosztogatókat a rendőrség kihallgatta. A házigazda szerint a három támadó nem lopott, csak verekedett. Szerinte a férfi és felesége tették az ékszereket a postaládába, hogy rájuk "verjék" a balhét.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy félreértés miatt verhettek halálra egy nagyothalló férfit Kelenföldön
Az 51 éves férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója.


Tragédiába torkollott egy hétvégi szóváltás Kelenföld közelében. Egy 51 éves férfi, aki rokonai szerint „a légynek sem tudott ártani”, kedden életét vesztette, miután egy konfliktusban súlyos fejsérüléseket szenvedett - számolt be róla az RTL Híradó.

Az áldozat édesanyja vasárnap szólt a férfi unokatestvérének, hogy fiát szombat este megtámadták, és a mentők kórházba vitték. Unokahúga szerint a férfi egy félreértés miatt halhatott meg.

„Lacika lement kenyérért. Ott volt egy barátja és ittak sört, és a barátja félrement a bokorba pisilni, és az egyik ott lakó az egyik emeletről leszaladt és elkezdett kiabálni a másik fiúval. És a Lacika meg odament hozzá”

– mesélte az unokahúg.

A férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója. A szemtanúk szerint ugyanis ezután nemcsak megütötte, hanem meg is rúgta. Súlyos koponyasérülésekkel vitték kórházba, majd később meghalt.

A rendőrök haláleset miatt egy 41 éves férfit vettek őrizetbe, kihallgatták, de azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mivel gyanúsítják.

„Szinte mindennaposok a verekedések és az ordibálások”

- nyilatkozta az RTL Híradónak egy, a szomszéd házban lakó férfi, aki szerint az utóbbi időben egyre több a részegen randalírozó a környéken. Leginkább éjszaka van ilyen probléma, de a helyiekből álló Facebook-csoportokban szinte naponta jelennek felvételek az utcákon magatehetetlen, bódult állapotban lévő, vagy éppen késsel hadonászó emberekről.

A XI. kerület alpolgármestere szerint nagyon nehéz a helyzet. Bács Márton szerint létszámbővítésre lenne szükség a rendőri állományban. De hozzátette: az önkormányzat is igyekszik több közterületfelügyelőt alkalmazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkoló pillanat a 6-os főúton: markológép zuhant az útra egy kamionról
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a rémisztő jelenetet Vasasnál. A sofőrnek alig egy másodperce volt, hogy elkerülje az ütközést.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy markológép rázuhan az úttestre a 6-os főúton, Vasas közelében. A baleset még július 3-án történt, de a róla készült felvétel csak nemrég jelent meg a BpiAutósok.hu-n.

Egy kamion szállította a markológépet, de a szerelvény nem fért át a híd alatt, ezért a rakomány az útra zuhant. Nem sérült meg senki, de ez nem sokon múlt.

„Túléltük! Az autón is csak kisebb nyomok maradtak. Kb. egy másodperc alatt kellett reagálni. A markoló gémje volt magasabbra hagyva, és konkrétan bezuhant az úttest középső sávjába” – nyilatkozta a felvételt készítő sofőr a balesetről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: