Remek színész volt, nagyon büszke voltam rá, amikor a Nemzet Színészei közé választották – színészkollégái búcsúznak az elhunyt Király Leventétől
Ahogy arról korábban írtunk, kedd hajnalban elhunyt Király Levente, színművész, a Nemzet Színésze.
A Blikk megkeresésére kiderült, hogy bár kollégái tudtak arról, hogy egy ideje betegséggel küzdött, halála váratlanul érte és megrendítette őket.
„Jajj istenem, de sajnálom őt. Hatalmas veszteség a távozása. A tanítványom volt, az első osztályomban végzett a Színművészetin, akkor még Kőnig Levente néven” – emlékezett vissza a lapnak Szinetár Miklós.
– tette hozzá. „Ritkán járt fel Pestre, legutóbb talán két éve volt itt, akkor találkoztam vele utoljára. Tartottuk a kapcsolatot, de jó ideje nem beszéltünk, csak annyit tudtam, hogy betegeskedik”.
Egy másik Nemzet Színésze is elkeseredett Király Levente halálhírének hallatán. Szacsvay László úgy nyilatkozott:
Kárász Zénó, a Família Kft. egykori sztárja a Szegedi Nemzeti Színház tagjaként jól ismerte, és jó kapcsolatot is ápolt idősebb kollégájával. „Bár 2017-ben visszavonult, a színház örökös tagja volt. Gyakran sétált erre felé, és olyankor mindig bejött köszönni, megöleltük egymást, örültünk a viszontlátásnak. Az utóbbi években azonban már nem jött, hallottuk, hogy nagyon beteg lett, de senki nem tudta pontosan mivel küzd” – mondta el a Blikknek a fiatalabb pályatárs.