KÉK HÍREK
A Rovatból

Prisztás-gyilkosság: Újra börtönbe kerül a másodrendű vádlott

A 25 éve meggyilkolt Prisztás József ügyében a Fővárosi Ítélőtábla perújítási eljárásban döntött úgy, hogy Hatvani István visszakerül a börtönbe.


A 25 éve meggyilkolt Prisztás József ügyében a Fővárosi Ítélőtábla perújítási eljárásban kedden kihirdetett másodfokú döntése alapján

visszakerül a börtönbe Hatvani István másodrendű vádlott. A védelem a Kúriához fordult.

Az alapeljárás eredeti vádirata szerint a gyilkosság előzménye, hogy az 1990-es évek közepén az alvilág bankáraként emlegetett Lakatos András tartozott az éjszakai élet két akkori ismert alakjának, Portik Tamásnak és Prisztás Józsefnek. Amikor Lakatos András külföldre távozott, két hitelezője elszámolási vitába keveredett.

Az ügyészség szerint Portik Tamás elsőrendű vádlott utasítására Hatvani István másodrendű vádlott 1996 novemberében lelőtte Prisztás Józsefet, akit Fazekas Ferenc harmadrendű vádlott csalt a helyszínre.

Az alapeljárásban a Fővárosi Törvényszék 2014 februárjában első fokon nem jogerősen elítélte Portik Tamást és egyik társát, ám a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a döntést hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el. A megismételt büntetőperben, 2016 májusában a tábla jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte Portik Tamást felbujtóként és Hatvani Istvánt tettesként, Fazekas pedig bűnsegédként tíz évet kapott. A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket.

Már mindhárom vádlott megkezdte jogerős szabadságvesztésének letöltését, amikor 2018-ban az 1990-es években elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt életfogytiglani szabadságvesztését töltő Jozef Rohác vallomást tett, amelyben magára vállalta a gyilkosságot, és arról számolt be, hogy ő ölte meg Prisztás Józsefet. Lényegében emiatt indult el a perújítási eljárás, amelynek elsőfokú tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken Rohác arról beszélt, hogy a megbízást az ukrán maffiától kapta a dunaszerdahelyi bűnözői csoport közvetítésével, a gyilkosságot 10-15 ezer márkáért hajtotta végre. Beszámolt az elkövetés körülményeiről is, a gyilkosság beismerésének indokául pedig azt adta elő: sok rosszat csinált életében, most már csak jót szeretne, és nem akarja, hogy ártatlan emberek legyenek börtönben miatta.

A törvényszék a Rohác beismerésén alapuló perújítási eljárásban 2020 februárjában kihirdetett elsőfokú határozatával Hatvani István esetében a perújítást alaposnak ítélte. A vele szembeni korábbi elmarasztaló ítéleteket hatályon kívül helyezte, őt az emberölés vádja alól felmentette, fegyházbüntetésének végrehajtását félbeszakította, így Hatvani szabadlábra került. Ugyanakkor a törvényszék Portik és másik társa esetében elutasította a perújítást, így az ő alapeljárásban kiszabott büntetésüket változatlan hagyta.

Az ügyészség Hatvani István vonatkozásában fellebbezett a döntés ellen, így került a perújítás másodfokon a Főváros Ítélőtáblára.

A tábla sajtótitkárságának közleménye szerint az ítélőtábla kedden kihirdetett határozatával annyiban változtatta meg a Fővárosi Törvényszék egy évvel ezelőtti elsőfokú ítéletét, hogy a másodrendű vádlott vonatkozásában is elutasította a perújítást, mivel az ügyben Rohác vallomását - amely új bizonyítékként merült fel - nem tartotta elfogadhatónak. Az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta, így abban is, hogy az elsőrendű és a harmadrendű vádlottak esetében elutasította a perújítást.

A tábla közleménye felidézi, hogy a perújítási eljárás "J. R. tanúnak" a beismerő vallomásán alapult, a perújítás érdemét tekintve azonban a tábla nem értett egyet a törvényszék álláspontjával. A táblabíróság szerint - a bíróság által következetesen J. R.-ként hivatkozott - Rohác az elkövetés helyszínének leírását, az odaérkezés körülményeit, a sértett gépkocsiját és ruházatát illetően is alapvetően ellentmondásos nyilatkozatokat tett, amelyeket a tábla szerint a törvényszék nem vizsgált meg körültekintően.

A tábla szerint J. R. vallomásával szemben az elkövető biciklijét sem lehetett azon a helyen megtalálni, ahol ő megjelölte, és az is kérdéses volt, hogy a sértett megölése az általa megjelölt módon és idő alatt egyáltalán kivitelezhető volt-e. A J. R. vallomásában rejlő hiányosságokat és bizonytalanságokat nem lehetett abba a körbe vonni, amely az időmúlással, az emlékezet romlásával magyarázható lenne. J. R. vallomásának hitelességét megkérdőjelezte továbbá, hogy a saját szavahihetőségét két általa megjelölt tanúval kívánta alátámasztani, ám ezeket az embereket lehallgatási anyagokkal bizonyíthatóan megfenyegette - írta a bíróság.

Mindezek alapján a tábla arra a következtetésre jutott, hogy az alapügyben eljáró bíróságok törvényesen állapították meg a másodrendű vádlott bűnösségét. A másik két vádlott tekintetében már maga az első fokon eljáró törvényszék sem találta megalapozottnak a perújítást, és az ítélőtábla helybenhagyta ezt az elsőfokú döntést.

A perújításban hozott másodfokú ítélet kedden jogerőre emelkedett. A harmadfokú eljárás lehetősége nem nyílt meg, mivel a perújítást elutasító határozat nem ügydöntő határozat, a törvény értelmében ellene nincs helye másodfellebbezésnek. Ugyanakkor a másodrendű vádlott védője a másodfokú ítélettel szemben fellebbezést jelentett be, melyet azonban a tábla mint törvényben kizártat elutasított. A fellebbezést elutasító végzéssel szemben a védő ugyancsak fellebbezést jelentett be, melyet a Kúria fog elbírálni.

Miután a másodfokú döntés kedden jogerőre emelkedett, a tábla haladéktalanul intézkedett a szabadlábon lévő H. I. másodrendű vádlott jogerős szabadságvesztése végrehajtásának folytatásáért - közölte a tábla sajtótitkársága.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: