Orbán Viktor többször megpróbálta rávenni Áder Jánost, hogy legyen miniszterelnök
Orbán Viktor a hétvégi MCC Feszten válaszolt a fiatalok kérdéseire, ahol szóba került az utódlás kérdése is. A miniszterelnök a kérdés kapcsán arról beszélt, hogy kiket tart alkalmasnak különböző feladatokra. Úgy fogalmazott, ha nemzetközi ügyekről van szó, Szijjártó Pétert hívná, ha pedig a dolgokat kell rendbe tenni, akkor Lázár János lenne a megfelelő ember.
A beszélgetés során szóba került Varga Judit neve is, akit Orbán nagy politikai tehetségnek tart. Ehhez kapcsolódóan elmondta: „Ha én lettem volna [Varga Judit] férje, akkor valószínűleg ő lenne az első női miniszterelnök Magyarországon.” Hozzátette, hogy a Fideszen belül egyébként több választási lehetőség is van. Megjegyezte továbbá, hogy korábban többször is megpróbálta rávenni Áder Jánost, hogy vállalja el a kormányfői posztot.
Elmondta, hogy politikai közösségükben – amelybe nemcsak a pártvezetést, hanem minden szavazójukat is beleérti – van egy „belső kultúra”, ahol részben kijelölt személyek, részben a közösség nagy tekintélyű tagjai döntenek arról, hogy kinek a vezetésével van a legnagyobb esélyük elnyerni az emberek többségének támogatását. Példaként említette, hogy 2022-ben ez körülbelül 3 millió embert jelentett.
A volt köztársasági elnökkel kapcsolatban így fogalmazott:
Hozzátette:
Orbán az utódlás témáját július közepén egy interjúban is érintette. Akkor azt mondta, hogy szerinte a magyar jobboldal jövője nem személyfüggő. „Ez az utódlás az nem egy olyan kényes kérdés, mint ahogy a baloldalon ezt beállítják, mintha az élet-halál kérdése lenne, majd annak is el fog jönni az ideje. És amikor eljön az ideje, azt le fogjuk vezényelni” – fogalmazott.