Ömlött az üzemanyag a lyukakkal borított gépből, mégis felszállt – utasszállító balesetezett Belgrádban
A leszállást követően készült felvételeken látható, hogy a gép törzsének bal oldala hosszan felszakadt, megsérült a bal szárny és vízszintes vezérsík is, de sikerült a kényszerleszállás végül.
Balesetezett felszállásnál egy, a szerb légitársaság járatát teljesítő utasszállító vasárnap este – írja az Airportal.hu. Az Air Serbia Belgrád és Düsseldorf közötti járatát a görög Marathon Airlinestól személyzettel együtt bérelt Embraer E195LR típusú repülőgép teljesítette volna.
Ám a gép felszálláskor nem tudott elemelkedni a futópálya végéig, így a bevezető fénysor és a navigációs berendezések oszlopainak ütközött.
Azt írják, ugyan a gép egy 3,5 kilométeres kifutópályán szállt volna fel, de a személyzet arra nem a futópálya végén, hanem a gurulóút csatlakozásánál állt fel a repülővel. Így mindössze 1,2 kilométert hagytak maguknak a felszállásra, aminek az lett azeredménye, hogy a kifutópálya vége után nagyjából egy kilométert gurultak még a földön.
A járat végül egy órát töltött a levegőben, mire végre tudtak hajtani egy kényszerleszállást. A balesetben senki sem sérült meg, ám az anyagi kár jelentős.
A leszállást követően készült felvételeken látható, hogy a gép törzsének bal oldala hosszan felszakadt, megsérült a bal szárny és vízszintes vezérsík is, egy videón pedig az is szembetűnő, hogy a bal oldali szárnytőnél üzemanyag folyik:
Air Serbia Embraer E195LR aircraft (OY-GDC) returned back to Belgrade (BEG) after it hit an airport infra (landing instrument) while operating flight JU324 Belgrade - Dusseldorf on the evening of Sunday, February 18, 2024.#aircraftpic.twitter.com/T7g3Pen09q
Balesetezett felszállásnál egy, a szerb légitársaság járatát teljesítő utasszállító vasárnap este – írja az Airportal.hu. Az Air Serbia Belgrád és Düsseldorf közötti járatát a görög Marathon Airlinestól személyzettel együtt bérelt Embraer E195LR típusú repülőgép teljesítette volna.
Ám a gép felszálláskor nem tudott elemelkedni a futópálya végéig, így a bevezető fénysor és a navigációs berendezések oszlopainak ütközött.
Azt írják, ugyan a gép egy 3,5 kilométeres kifutópályán szállt volna fel, de a személyzet arra nem a futópálya végén, hanem a gurulóút csatlakozásánál állt fel a repülővel. Így mindössze 1,2 kilométert hagytak maguknak a felszállásra, aminek az lett azeredménye, hogy a kifutópálya vége után nagyjából egy kilométert gurultak még a földön.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”
Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.
Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.
Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.
"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.
Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.
Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.
A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."
Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.
Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták
A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken összefoglalta, hányan vettek részt az október 23-i programokon, írja a 24.hu. Az operatív törzs szerint „cellainformációk alapján” a beszédek idején
a Kossuth téren – ahová a Békemenet érkezett, és ahol Orbán Viktor szólt a tömeghez – több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terei rendezvényén pedig 45 ezren voltak.
A kormányzati számok összhangban vannak azzal, amit Orbán Viktor már csütörtökön, Magyar Péter felszólalása előtt jelzett: a Békemeneten nagyjából kétszer annyian lehettek, mint a Tisza menetén. A miniszterelnök ehhez egy olyan fotót mellékelt, amely még a Tisza Párt elnökének beszéde előtt készült a Hősök terén.
Más becslést tett közzé Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Szerinte a Békemeneten körülbelül 85–92 ezren, a Tisza rendezvényén viszont nagyjából 160–170 ezren lehettek.
A Kossuth térre megadott 80 ezres adat azért is érdekes, mert a miniszterelnök és a kormánypárti sajtó napközben azt hangsúlyozta, hogy ez volt minden idők legnagyobb Békemenete. Ezzel szemben korábban, az első – 2012. januári – Békemenet után a Belügyminisztérium közel 400 ezer résztvevőről írt, a 2014. márciusi felvonulás után pedig 440–460 ezres hallgatóságról adott ki közleményt.
Az online közvetítések nézettségénél október 23-án Magyar Péter vezetett: a streamjét nagyjából négyszer annyian követték, mint a miniszterelnökét.
A KTK a többi ünnepi eseményről is közölt létszámokat. Október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250 fő jelent meg, az ’56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson és a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en vettek részt, az esti díszünnepségen a Müpában több mint 1200-an. A Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700 látogató nézte meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken összefoglalta, hányan vettek részt az október 23-i programokon, írja a 24.hu. Az operatív törzs szerint „cellainformációk alapján” a beszédek idején
a Kossuth téren – ahová a Békemenet érkezett, és ahol Orbán Viktor szólt a tömeghez – több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terei rendezvényén pedig 45 ezren voltak.
A kormányzati számok összhangban vannak azzal, amit Orbán Viktor már csütörtökön, Magyar Péter felszólalása előtt jelzett: a Békemeneten nagyjából kétszer annyian lehettek, mint a Tisza menetén. A miniszterelnök ehhez egy olyan fotót mellékelt, amely még a Tisza Párt elnökének beszéde előtt készült a Hősök terén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.
Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.
A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.
Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”
Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”
Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.
A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Viharos széllel vonul át az országon a Benjamin elnevezésű ciklon, amely már most sok kárt okozott. A Blikk arról számolt be, hogy
több Pest vármegyei településen, például Halásztelken, Ócsán, Kistarcsán és Maglódon is áramkimaradás van.
Egy halásztelki lakos azt a választ kapta az E.ON-tól, hogy egyelőre nem is tudják megjósolni, mikor állhat helyre az áramszolgáltatás.
A tűzoltók kora délutánig országosan 300 káresetet számoltak fel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, méretes ágakat szakítottak le, és nem egy esetben épületek tetejét rongálták meg.
A Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél, amit a tűzoltók rögzítettek, majd visszabontanak. A rendezvény nagyjából félezer résztvevőjét biztonságos helyre irányították.
A Hungaromet előrejelzése szerint az ország északkeleti felén még délután erős lökések kísérhetik a nyugatias szelet (45-65 km/h), de fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, este inkább már csak élénk lökések fordulhatnak elő ezeken a területeken is. Baranya, Somogy és Vas vármegyében előfordulhat egy-egy zivatar, melyet átmeneti szélerősödés, jégdara kísérhet.