HÍREK
A Rovatból

Olyat mondott az orvos az alkoholista férfinak, hogy az felakasztotta magát – hatalmas kompenzációt kapott a családja

Élettársa szerint az ausztrál férfi többször is próbált segítséget kérni depressziója és alkoholizmusa miatt, de nem törődtek vele. A brit egészségügyi szolgálat elismerte a klinikai gondatlanságot.


700 ezer font (266 millió forint) kompenzációt ajánlott fel a brit egészségügyi szolgálat (NHS) annak a férfinek a családjának, aki négy éve öngyilkos lett – írja a Daily Mail.

Az 51 éves Stephen Appleton 2018 áprilisában akasztotta fel magát. Alkoholizmussal küzdött, ennek ellenére a háziorvosa azt mondta neki, hogy ne hagyja abba az ivást, mert az megölheti. Sőt, azt is tanácsolta a férfinek, hogy újra igyon naponta hat korsó sört. Nyolc nappal később az üzletember végzett magával.

Élettársa, Sandra Smith beperelte a brit egészségügyi szolgálatot, mert úgy érezte, hogy a háziorvos is felelős párja öngyilkosságáért.

Az NHS elismerte, hogy klinikai gondatlanság történt, és beleegyezett abba, hogy a Smith által kért 700 ezer fontos kompenzációt kifizesse a nőnek és az elhunyt férfi lányának.

Erre azonban még a londoni Felsőbíróságnak is rá kell bólintania, mivel a pár lánya még csak 16 éves, és addig nem kaphatná meg a kompenzációt, amíg nagykorú nem lesz. Az összegből egyébként 18 884 font (7,6 millió forint) járna a kamasznak.

A bírósági eljárás során Sandra Smith elmondta, hogy élettársa korábban sikeres és boldog volt, rendszeresen sportolt. Tizenöt évig befektetési bankárként dolgozott Londonban, 2009-ben azonban kirúgták, ezért ezután visszatért szülőhazájába, Ausztráliába, ahol apja vállalkozását segítette. Ez a munka viszont depressziót és alkoholizmust váltott ki nála. Az egészségi állapota miatt Appleton és párja úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek az Egyesült Királyságba. A férfi felismerte, hogy bajban van, ezért pár napra abba is hagyta az ivást. Ekkor ment el az orvosához, aki azt mondta, hogy továbbra is igyon, különben halálos rohamot kaphat a hirtelen alkoholmegvonás miatt.

„Úgy gondolom, Stephent cserbenhagyta a mentálhigiénés szolgálat. Depresszióval és szorongással küzdött, de segítséget kért. Szerintem feladta a reményt, miután hetekig próbált segítséget kérni, mégsem kapott megfelelő támogatást. Hiába kiáltott többször is segítségért, soha nem kapta meg azt, amire szüksége volt, ami szerintem megmenthette volna az életét. Csak telefonon beszéltek vele, képzett mentális egészségügyi szakember soha nem látta őt személyesen. Még akkor sem tűnt úgy, hogy aggódnak érte, amikor már eltervezte, sőt gyakorolta is, hogy hogyan végezzen magával, én pedig kétségbeesetten próbáltam segítséget kérni”

– mondta az elhunyt férfi párja.

A Berkshire Healthcare NHS Trust szóvivője azt mondta, arra törekszenek, hogy levonják a tanulságokat és felülvizsgálják az eljárásokat, hogy a lehető legjobb ellátást nyújthassák a pácienseknek a jövőben is.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy hozzátartozódért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Autóra dőlt fák, leszakadt vezetékek, bokáig érő jég, eldőlt hajó: így söpört végig az ország felén a hétfői vihar – galéria
Kora délutánig több mint 500 helyre riasztották a katasztrófavédelmet a Dunántúlon. Közleményük szerint eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.


Több mint ötszáz helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt hétfőn kora délutánig a Dunántúlon – írta honlapján a katasztrófavédelem.

Mint írták, eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, jellemzően kerítésekre, épületekre dőlt fákat távolítanak el.

Alsóőrsön két személygépkocsira szakadt egy nagy méretű fa, amely egy villanyvezetéket is leszakított.

Szintén Alsóőrsön, a strandon és környékén több fa kidőlt, Csopakon pedig egy fa és három villanyoszlop dőlt ki, egy fa itt is személygépkocsira borult. Balatonalmádiban egy tábor területén dőlt ki öt fa, az ott tartózkodókat biztonságba helyezték.

Balatonkenesén is parkoló autóra szakadtak faágak. Kaposváron egy lakóház udvarán lévő üvegházra dőlt egy nagy méretű diófa.

Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán, Polgárdi közelében lehasadt faágak akadályozzák a forgalmat.

Pécsett parkoló autókra hasadtak nagy méretű faágak, Villánykövesdnél pedig a vasúti pályaszakaszt zárták el a kidőlt fák

– sorolták.

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán – emelték ki.

Ahogy arról korábban írtunk, a MÁV bejelentette: a 150-170 km/órás sebességgel érkező viharos szél a Balaton északi partján leszakította a felsővezetéket, a déli parton fák dőltek a vasúti pályára, sérült a felsővezeték is.

Itt megnézheted, milyen károkat okozott a vihar az ország különböző pontjain (kattintás után galéria nyílik):

Tiszaföldváron így esett nemrégiben:

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Annyira összeomlott a vasút, hogy a MÁV azt kéri, aki teheti, holnap inkább busszal menjen
A vasúttársaság közleményében külön kérte azt is, hogy aki teheti, inkább halassza el a másnapi utazását. Öröm az ürömben, hogy a mai napon éjfélig a helyjegyköteles vonatok helyjegy nélkül is igénybe vehetők.


Hétfőn délután közlemény adott ki a MÁV-Csoport a viharhelyzet miatt. Ebben azt írják, hogy a számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzetek miatt a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg

a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, jelen pillanatban több, mint 150 MÁVBusz szállítja utasainkat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszok nem kerültek átvezénylésre a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ. A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség (felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni), ezért

a MÁV-csoport tisztelettel és nyomatékosan kéri az utazóközönséget, hogy a keddi napra VOLÁN busszal és ne vasúton tervezze utazását, illetve ha arra lehetősége van, utazását halassza a következő napok valamelyikére!

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasaink továbbutazását a Haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik. Ma éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több mint 150 ezer háztartás maradt áram nélkül – drámai a helyzet a villamos hálózatban is a vihar után
Az E.on közleménye szerint több megyében is szolgáltatáskiesést tapasztaltak a felhasználók. Az MVM is komoly vezetékszakadásokról ír,


A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:

„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a meteorológiai szolgálattal, így a mai napon is megerősített készenléttel, megemelt szerelőszámmal készültünk. Az érintett területeken azonnal megkezdtük a hibák felderítését és javítását. A legtöbb probléma vezetékszakadás miatt történik, amelyet kidőlt fák, leszakadó ágak okoznak.”

„Azon dolgozunk, hogy a szolgáltatás a lehető leghamarabb helyreálljon”

– áll a közleményben.

Címlapképünkön egy alsónémedi felsővezeték vihar utáni állapota látható az Időkép fotóján.

Nem sokkal később az MVM is közleményt adott ki. Ők azt írták: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő, amely az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek.

„A vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelünk maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaink azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása”

– tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid: Budapest körül 11 vasútvonalból 8 áll a vihar okozta zavarok, károk miatt
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint jó lenne, ha a hivatalos Vonatinfó térkép működne, és Lázár János nem tiltotta volna le pár hete.


Vitézy Dávid hétfő délutáni posztjában kiemelte, hogy

„Budapest körül 11 vasútvonalból 8 áll a vihar okozta zavarok, károk miatt.”

Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében hozzátette azt is:

„Az utastájékoztatás ilyenkor természetszerűen akadozik. Most milyen jó lenne, ha a hivatalos Vonatinfó térkép működne, és Lázár János nem tiltotta volna le pár hete…”

A politikus állítása szerint „az informális, önkéntes térképek működnek, a képen látható helyzetet mutatják - de ezekről sokkal kevesebben tudnak, mint ahányan a hivatalos, MÁV-appba integrált térképet használták.”

Vitézy megszólította a közlekedésügyi minisztert is:

„Lázár úr, lépjen végre vissza a makacs utasellenes intézkedésből, és engedje meg a MÁV-nak, hogy visszaállítsák a Vonatinfót. Ha ez a mai súlyos forgalmi zavarhelyzet nem elég indok arra, hogy meggyőzze erről, akkor semmi”

– írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: