HÍREK

Ökológiai tragédia: lényegében teljesen kihalt a Sajó élővilága

A folyó 10 km hosszú szakaszán rengeteg vízi állat tetemét találták meg, a vízben halat gyakorlatilag már egyáltalán nem.


Márciusban mi is beszámoltunk róla, hogy vas-oxid tartalmú szennyezőanyag került a Sajó folyó vízébe Szlovákiában, ami már akkor súlyos problémát okozott.

Most a Felvidék.ma oldal azt írja: az élővilágot súlyosan mérgező bányavíz egyre csak ömlik, még nagyobb mennyiségben, mint februárban. A helyi horgászszövetség tagja tehetetlen dühében és végső elkeseredésében úgy döntött a folyón történt ökológiai katasztrófa kapcsán a hatóságok tétlensége miatt az Európai Bizottság elé viszi az ügyet.

„Ma részt vettem a Sajó folyó élővilágának vizsgálatán, mely során három szakaszon vizsgáltuk a vizet. Most már hivatalos: a folyó halott, és ezt egyetlen hatóság sem tagadhatja”

– mondta elkeseredetten Varga Tibor, miután találkozott Michal Wiezik európai parlamenti képviselővel.

A bejáráson egyetlen pisztrángot, pénzes pért (lazacfélék családja), fejes domolykót (pontyféle) sem találtak a folyó 10 kilométeres szakaszán, amit vizsgáltak. „Rengeteg tetemet találtunk, szinte ellepték az elpusztult folyami rákok tetemei a partot. Nem tudtam, hogy ennyi rák élt a Sajóban. A pusztulás nagysága a vizsgálatot végző állatorvost, Rastislav Grohol környezetvédelmi szakembert is megrázta, könnyes szemmel mondta, hogy ő még ilyet nem látott” – teszi hozzá Varga.

A portál cikke szerint április elején a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a bányába szivárgó felszíni vizek csökkentésére irányuló munkálatokba kezdett, és a bányamentő szolgálat közvetlenül a bányában is megkezdte a munkát. Azt próbálták megoldani, hogy a víz ne szivárogjon a felsőbb szintekről a szennyezett alsóbb rétegekbe, így kerülnék el a szennyezett víz felszínre áramlását.

Varga Tibor egyáltalán nem optimista a jövőt tekintve sem. „Először el kell tűnjön a leülepedett rozsda, amit soha senki nem fog kitisztítani a folyó medréből azon az 50 kilométeres szakaszon, ami fertőzött”.

„A szakemberek szerint legalább 15 év, míg visszatérhet a folyami rák”

– mutatott rá.

A napokban Vilcsek Ernő, Jákfalva független polgármestere indulatos videóüzenetben kelt ki, többek között a környezetvédelmet zászlajára tűző leköszönt Áder János köztársasági elnököt is megszólítva. Videója szerint nem kevesebb, mint napi 2,4 tonna szennyeződés került a folyóba. Mint fogalmaz: „bele fogunk dögleni” a mérgezésbe.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Hont Andrásnak: Újságírónak nem vagy jó, de Deutsch Tamás táskahordója még lehetsz
Folytatódott az adok-kapok a Tisza Párt elnöke és az újságíró között.


„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.

Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”

Magyar úgy folytatta, csak akkor megy el Hont András „közpénzből felhúzott propaganda stúdiójába,” ha az újságíró előbb elintézi, hogy meghívják őt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a köztévébe vagy a TV2-be.

„Kérlek ne keseredj el a tegnapi interjúm fogadtatása miatt! Újságírónak ugyan nem vagy jó, de fideszes önkormányzati képviselőjelölt még lehet belőled. Vagy Deutsch Tamás táskahordója. Mint a régi szép időkben”

– zárta bejegyzését a politikus.

Nem sokkal később Hont András is Facebook-posztban válaszolt Magyar Péter üzenetére, amelyben

Selyempetyaként szólította meg a Tisza Párt elnökét.

Mint írta, nem érdeklik a megtekintési mutatók, a köztévében és a Fidesz-médiánál nem tud elintézni semmit, közpénzt pedig nem kapott.

„Közpénzhez a NER-ben kettőnk közül csak neked volt közöd, azóta sem tudsz elszámolni a KEHI jelentésében föltárt diákhiteles visszásságokkal. Ideje volna erre érdemben válaszolni. Nekem senki a NER-ben nem volt és nem lesz a főnököm” – írta.

Ugyanakkor megjegyezte, nem sértődékeny, így mindezek után is várják a stúdióba Magyar Pétert.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált a róla szóló könyvre: Hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek
Arra is kérte a követőket a Tisza Párt elnöke, hogy ne vásároljanak a Libriben, amivel az MCC-hez köthetően Orbán Balázst taámogatnák.


Könyvet írt a Magyar Nemzet publicistája, Pilhál Tamás Magyar Péterről. Az eléggé sokat mondó című Áruló leginkább a Libri könyváruházakban kapható.

Nem hagyta szó nélkül ezt a mű főszereplője sem. Magyar a Facebookon azt írta: „Mennyire lehet bajban a maffia, ha egy ócskán tördelt, helyesírási hibáktól hemzsegő, szánalmas lejárató könyvet jelentetnek meg rólam az egykor szebb napokat látott Libriben?”

Nevető fejjel kísérve hozzátette:

„Megkérdeztem az eladókat, hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek”.

Magyar Péter arra kérte követőit: „Egyébként, ha könyvet vennétek, javaslom, hogy ne a Libriben tegyétek, mert az ott elköltött pénzzel a legaljasabb propagandát és személy szerint Orbán Balázst és a bűnbandáját támogatjátok.”

Pilhál Tamás korábban – többek között – azzal lett ismert, hogy a Magyar Nemzetben teljesen oroszpárti narratívaként a bucsai mészárlást úgynevezett „hamis zászlós színjátéknak” nevezte. Azaz arra utalt, hogy az orosz-ukrán háború eddigi egyik legdurvább akciója, amiben számos civilt gyilkoltak le, Volodimir Zelenszkij és az ukránok saját akciója volt népük ellen.

Magyar Péter a nap során korábban – nem először – Hont Andrásnak is keményen beszólt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, ki lesz az új amerikai nagykövet Magyarországon
Donald Trump egy New York-i üzletembert, Benjamin Landát küldené Budapestre.


Donald Trump Benjamin Landa New York-i üzletembert jelölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének – derült ki a Washington Post elnöki kinevezési nyilvántartásából. A jelölést október 2-án továbbították az amerikai Szenátus külügyi bizottságához. A kinevezést a bizottságnak még jóvá kell hagynia, a folyamat pedig akár már októberben elindulhat.

Benjamin Landa jelöléséhez korábban már gratulált Bryan E. Leib amerikai külpolitikai elemző, aki korábban maga is esélyes volt a nagyköveti posztra. Leib jelenleg a magyar kormánnyal szorosan együttműködő Alapjogokért Központ kutatójaként dolgozik. Közösségi oldalán azt írta:

„Szeretném őszinte gratulációmat kifejezni Ben Landának Donald Trump elnök jelölése alkalmából, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő magyarországi nagykövete.”

Benjamin Landa Brooklynban nőtt fel, ortodox zsidó iskolába járt, majd az Adelphi Egyetemen szerzett diplomát. Az 1980-as évek végétől az idősellátás területén kezdett dolgozni, és itt is építette fel vagyonát.

Ő alapította a SentosaCare nevű idősotthon-hálózatot, amelynek tulajdonosa is, írta a 444.hu.

A Hungarian Conservative – amely a Mathias Corvinus Collegiumhoz és a Batthyány Lajos Alapítványhoz is kötődik – arról írt, hogy

Landa ismert alakja New York állam üzleti és vallási közösségének.

Az elmúlt évtizedekben több filantróp kezdeményezésben is részt vett, például a Chabad mozgalom helyi szervezeteinél.

A budapesti amerikai nagykövetséget jelenleg Robert Palladino vezeti ügyvivőként. Miután Donald Trump újraválasztása után akit a Fidesz által rendszeresen bírált David Pressman lemondott, ő vette át ideiglenesen a vezetést.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Már több mint 200 ezren szavaztak a Nemzet Hangján
A Tisza Világ nevű mobilalkalmazáson keresztül zajló szavazás október 1-jén indult, és október 23-ig tart.


Rövid idő alatt hatalmas érdeklődés övezi a második Nemzet Hangja országos véleménynyilvánító szavazást: Magyar Péter vasárnapi bejelentése szerint már

több mint 200 ezren adták le voksukat, a Tisza Párt alkalmazását pedig több mint 250 ezren töltötték le.

A Tisza Világ nevű mobilalkalmazáson keresztül zajló szavazás október 1-jén indult, és október 23-ig tart. A kezdeményezés keretében öt fontos társadalmi és gazdasági kérdésről mondhatják el véleményüket a résztvevők.

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány 9%-ra csökkentse a minimálbért keresők jövedelemadóját és 2,2 millió átlagbér alatt keresőknek jelentős adókedvezményt nyújtson?

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány megemelje a legalacsonyabb nyugdíjakat, duplájára növelje az időskori járadékot és évi plusz 200 ezer forintig támogatást nyújtson az időseknek?

• Egyetért azzal, hogy a TISZA-kormány már az 1 milliárd forint feletti vagyonokra is 1%-os vagyonadót vessen ki?

• Támogatja-e, hogy a TISZA-kormány jelentősen kibővítse a családi kedvezmények körét?

• Támogatja-e, hogy a TISZA-kormány független vizsgálatot indítson az utóbbi évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására és ezzel párhuzamosan megerősítse a gyermekvédelmi rendszert?

A voksolás elsősorban a mobilalkalmazásban történik, de a párt aktivistái személyesen is kitelepülnek az utcákra október 23-ig, hogy bemutassák az applikációt, és segítsenek annak használatában.

A Tisza Párt politikusa korábban elmondta, hogy a Nemzet Hangja kampány költségeit adományokból fedezik, ami hozzávetőleg 20–25 millió forint. Ezzel szemben a kormány egy újabb nemzeti konzultációra 4 milliárd forintot fordít közpénzből. Ennek témája a Tisza által már cáfolt adóemelési terv lesz.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk