HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin Izraelben megígérte, hogy mindent megtesznek az izraeli túszok kiszabadításáért

Izraelbe látogatott a magyar köztársasági elnök, ahol meghallgatta annak az édesanyának a beszámolóját is, akinek 8 és 15 éves kislányát rabolta el a Hamász október 7-én az övezet melletti egyik kibucból.


A köztársasági elnök izraeli szolidaritási látogatásán vasárnap azt mondta: ami Izraellel történik, az nekünk magyaroknak sosem lehet közömbös - számolt be róla az MTI.

Novák Katalin mind az izraeli elnöknek, mind később, az elrabolt magyar állampolgárságú túszok rokonainak elmondta, hogy három gyermekes édesanyaként különösen fájdalmas számára a túszul ejtettek családjainak szenvedése.

Jichák Hercog izraeli államelnöknek hangsúlyozta, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, és elítélte a Hamász támadását.

A köztársasági elnök szerint nem szabad egyezkedni a terroristákkal, de az ellenük folytatott harcban meg kell védeni a civilek életét.

Novák Katalin mind az izraeli elnöknek, mind később, az elrabolt magyar állampolgárságú túszok rokonainak elmondta, hogy három gyermekes édesanyaként különösen fájdalmas számára a túszul ejtettek családjainak szenvedése.

Elsőként annak az édesanyának a beszámolóját hallgatta meg, akinek 8 és 15 éves kislányát rabolta el a Hamász október 7-én az övezet melletti egyik kibucból.

Novák ezután meghallgatta egy 47 éves, kisgyermekes apa történetét is, akinek azt mondta a Hamász, hogy ha ellenkezés nélkül velük tart, akkor nem ölik meg a feleségét és gyermekeit.

Novák Katalin megígérte, hogy mindent megtesz nemcsak értük, hanem az összes izraeli túsz kiszabadítása érdekében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nézzetek be az egyedi villába - Ezt az olasz luxusingatlant vehette meg zsebből a kormányhoz közel álló kör
Az olaszországi sajtó attól a luxusingatlan-vásárlástól hangos, amely mögött a Fidesz legfelső köreihez köthető személyek állhatnak. Több helyen is büszkélkedtek vele a korábbi tulajdonosok.


Mint írtuk, olasz lapok megszellőztették, hogy több mint 1,7 milliárd forintért gazdát cserélt egy festői tájon álló, az Alpokra néző luxusingatlan, amit állítólag zsebből fizetett ki egy magyarországi cég. A nem sokkal a házvásárlás előtt alapított vállalat körül olyan nevek tűntek fel, mint Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagy éppen a Tiborcz István nevével fémjelzett Gránit Bank - ahonnan az előleget utalták át az adásvételhez.

A több mint ezer négyzetméteres, egyedülálló panorámát kínáló, közeli tóra és az olasz Alpokra néző ingatlan Varese festői városában található, csendes környezetben, és hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A Bazaar korábban látványos fotóriportot közölt a házról, amely nem csak azért figyelemre méltó, mert impozáns helyen áll, hanem azért is, mert a híres olasz modell és divattervező (a legendás Missoni divatház örököse), Margherita Missoni, illetve nem kevésbé ismert férje, az autóversenyző Eugenio Amos tulajdonában volt.

Most már viszont egy magyar kormányhoz feltehetőleg közel álló személyé, vagy vállalaté - talán a legtöbb berendezési tárggyal együtt, amelyek ilyen adásvételeknél gyakran a házzal együtt járnak, hogy az épület megőrizze az exkluzivitását.

A ház 15 percre van a Missoni központtól, és körülbelül egyórányira Milánótól. A négyszobás otthonban minden a Missoni márka jegyeit tükrözi. A házat a tervező Missoni bolhapiacokon gyűjtött kincsei és az évek során felhalmozott különlegességek töltik meg, míg a falakat kortárs és régebbi festmények, illetve fotók díszítik - áll a riportban.

„Az étkezőnket a milánói PictaLab festette ki. Számomra nagyon fontos, hogy a családommal és a barátaimmal együtt étkezzünk, ezért imádom ezt a nagy asztalt, ami köré mindannyian le tudunk ülni. Ezeket a fantasztikus székeket Josef Frank tervezte a Svensk Tenn számára” - nyilatkozta a korábbi tulajdonos.

A nappaliból a kis Varese-tóra nyílik kilátás. A padlót egy egyedi Missoni Home szőnyeg borítja, vintage bútorok egészítik ki a berendezést.

Ugyanebben a helyiségben egy portré látható Margheritáról, amit Gilles Bensimon készített, Grillo Demo pedig ráfestett. A dolgozószobában az íróasztal mögött Caroline Walker egyik festménye függ, a hálószoba zebracsíkos szőnyege pedig egyedi darab.

A ház belső képeit nem csak a Bazaar oldalán lehet fellelni. Egy egyszerű Google-kereséssel is rengeteg nyilvános fotó érhető el róla, hiszen büszkén mutogatták a tulajdonosai az évek alatt.

Ebbe az enteriőrbe költözhetett be a közelmúltban a rejtélyes magyar tulajdonos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz Anna lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben” - írta a momentumos képviselő.


Lemond a parlamenti képviselői mandátumáról Orosz Anna. Mivel a választás kevesebb mint egy év múlva esedékes, a Fidesz törvénymódosítása szerint már nem lehet egyéni képviselői mandátumért időközi választást kiírni, ezért listáról pótolhatják a megüresedett helyet.

A momentumos képviselő ezt írta a posztjában:

„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben.

Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra.”

"Ez az ellentmondásos helyzet persze nem most kezdődött. 2022. április harmadika volt életem egyik legellentmondásosabb napja. Újbudán sikerült rengeteg ember rengeteg munkájának köszönhetően Simicskó Istvánt eltávolítani egyéni képviselői székéből, a Fidesz viszont országosan eddigi legjobb eredményét érte el. Azóta Újbuda országgyűlési képviselőjeként legfontosabb ügyeim az újbudai környezetromboló és korrupt kormányzati beruházások elleni fellépés, országosan pedig a gyerekek jólléte, a közoktatás állapota, és a gyermekvédelem melletti kiállás volta" - tette hozzá.

"Néhány hete nyilvánosságra hoztam, hogy Kedves Szabolcsot, a Böjte Csaba alapítványához tartozó volt nevelőt, akit gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a román bíróság 28 év börtönre ítélt, az Orbán-kormány magyar állampolgársággal jutalmazta.

Bár ennél nagyobb botrányt nehezen tudok elképzelni egy évvel a kegyelmi ügyet követően, következménye ennek sem volt" - érezteti a képviselő, hogy feleslegesnek gondolja a munkáját ebben a helyzetben.

Végül ezt írja:

"Hiszek abban, hogy a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül. Ahogy abban is, hogy az a garancia arra, hogy hasonló elnyomó rendszer ne jöhessen újra létre hazánkban, ha a rendszer bukását követően felelősségre vonjuk annak legfőbb bűnöseit, egyúttal elismerjük azokat, akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül.

Ilyenek voltak például azok a tanárok, akik úgy sztrájkoltak a közoktatás problémái miatt, hogy tudták: szeretett hivatásukat kockáztatják. A rendszer végül el is távolította őket az iskolákból. Végtelen tisztelettel adózom nekik, szerintem tetteikkel szolgálták a lehető legnagyobb mértékben a gyerekek és a demokrácia ügyét."


Link másolása
KÖVESS MINKET: