KÉK HÍREK
A Rovatból

Nem kapott kölcsön pénzt, ezért ölhetett a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja

Hiába kutatta át a lakást, nem talált pénzt, így elment, anélkül, hogy az akkor még életben lévő, de később elhunyt áldozatának segített volna.


Nem kapott tőle pénzt kölcsön, ezért ölhette meg áldozatát a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja - közölte a Miskolci Törvényszék.

A december 15-én történt gyilkosság elkövetésével vádolt, szombaton elfogott férfi letartóztatását vasárnap rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok alapján a feltételezett elkövető az esti órákban felkereste az idős asszonyt, aki miután közölte, nem tud pénzt adni neki, megkérte, hogy távozzon.

A férfi ennek nem tett eleget, a polcról magához vett egy kést, fenyegetőzni kezdett, és nyakon szúrta az őt a házból kitolni próbáló nőt.

Amikor az asszony a földre került, leszorította és többször megszúrta, majd átkutatta az ingatlant, de semmit nem talált.

A gyanúsított ugyan látta, hogy az asszony még életben van, elhagyta a házat anélkül, hogy segítséget hívott volna hozzá, így áldozata a helyszínen meghalt.

A bíróság a letartóztatást azzal indokolta, bizonyítottság esetén az elkövetett bűncselekményért - a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette - akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Egyben úgy vélte, hogy a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a gyanúsított a szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális támadás Szombathelyen: hasba rúgták a kismamát, lehet, hogy elvesztette a babát
A fiatal nő a párja 17 éves exével veszett össze, majd egy csapat férfi is rátámadt. Állítása szerint legalább harmincan estek neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy szombathelyi társasházban tört ki verekedés a napokban, tudta meg a Tények. Fanni vitába keveredett a párja 17 éves volt barátnőjével. A fiatal lány azt állította, hogy van egy gyermeke attól a férfitól, akivel Fanni most él együtt. A vitából dulakodás lett, majd a kamasz lány azt is felrótta Fanninak, hogy a kisbabájával együtt lelökte a lépcsőn.

Nem sokkal később megjelentek a tinédzser barátai is. Fanni elmondása szerint a lakásához érkeztek, ahol megtépték a haját, bántalmazták és a földön fekve is rugdosták. A testén cipőnyomokat is találtak.

A 17 éves lány édesanyja szerint a lánya védelmében hívta oda a testvéreit és ismerőseit. Állítása szerint Fanniék nem pontosan azt mondják el, ami történt, és tagadja, hogy a helyszínen többen bántalmazták volna a fiatal nőt.

A mentők kórházba vitték Fannit, akinek a vizsgálatok szerint könnyebb zúzódásos sérülései lettek. Az orvosok arra is gyanakodnak, hogy a bántalmazás következtében elvetélt,

mivel az ultrahang már nem mutatta a magzatot, de a vérvizsgálat pozitív lett, ezért további kivizsgálásra volt szükség.

Az ügyben a rendőrség eljárást indított.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra gázolták, miközben fegyverrel kergette ismerősét egy budapesti úton
A férfi barátnője végignézte, ahogy a párját elgázolja egy autó, majd a mentősök hosszasan küzdenek az életéért.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Halálra gázoltak egy húsz év körüli férfi az éjszaka a Könyves Kálmán körúton. A fiatalok a Népligetben töltötték az estét, amikor vita tört ki köztük. A Tények információi szerint az egyikük paprikaspray-vel lefújta a másik férfi barátnőjét. Ezután dulakodás kezdődött a nő és az üldözött férfi között. A nő párja ezután fegyvert rántott, majd üldözni kezdte a férfit.

A menekülő férfi átjutott az úttesten, de a fegyveres fiatal már nem tudott megállni. Egy autó elütötte, és olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A barátnője végignézte a tragédiát. Szemtanúk szerint a helyszínre siettek a szülők is, akiket megrázott a látvány.

„Egy arra közlekedő mentőegységünk gyorsan megkezdte az ellátást. Újabb mentőegységek érkeztek, hosszú ideig küzdöttek a férfi életéért, de sajnos sikertelenül. A helyszínen életét vesztette” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a tragédia pontos körülményeit.

A Tények teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb tragédia a Tomorrowlanden: egy 35 éves kanadai nő halt meg a fesztiválon
A nőt kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni. A boncolás és a toxikológiai vizsgálat adhat majd pontos választ a halál okára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egy 35 éves kanadai nő péntek este lett rosszul a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A helyszínen elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba vitték, ahol később meghalt, tudta meg a The Independent.

A fesztivál szóvivője, Debby Wilmsen a Brussels Morningnak ezt mondta:

„Elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba szállították. Onnan kaptuk a hírt, hogy ott hunyt el. Részvétünket fejezzük ki a családjának és barátainak. Az antwerpeni ügyészség vizsgálja a halál okát, és tájékoztatni fog a fejleményekről” - mondta Debby Wilmsen, a fesztivál szóvivője a Brussels Morningnak

Az antwerpeni ügyészség közleményt adott ki az esetről, melyben azt írták:

„erős a gyanú, hogy a halál összefüggésben állhat kábítószerrel. A boncolás és a részletes toxikológiai vizsgálat fog pontos választ adni.”

Nem ez az első tragikus hír a héten a rendezvénnyel kapcsolatban. Szerdán tűz ütött ki a fesztivál területén, amely teljesen elpusztította a nagyszínpadot. A lángok a közeli erdős részre is átterjedtek. A helyi híroldalakon és a közösségi médiában megjelent képeken jól látszott, hogy fekete füst borította be a környéket. A tűzijátékok is működésbe léptek, amelyeket a fellépésekhez készítettek elő.

A tűz idején még nem voltak bulizók a fesztivál területén, de körülbelül ezer dolgozó éppen ott tartózkodott. A tűz okát eddig nem hozták nyilvánosságra. A szervezők ezután gyorsan felépítettek egy másik nagyszínpadot, így a fesztivál pénteken kétórás csúszással indult el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Családi dráma: 13 éves fiú lőtte agyon 8 éves unokatestvérét – a nagymamát is letartóztatták
A tragédia az Egyesült Államokban, egy nagymama házában történt, ahol a gyerekek feltehetően hozzáfértek egy maroklőfegyverhez. A hatóságok vizsgálják, hogyan kerülhetett a fegyver a közelükbe.


Egy 8 éves kisfiú életét vesztette lőtt sebek miatt a georgiai Bainbridge városában, az Egyesült Államokban. A hatóságok szerint a gyermeket 13 éves unokatestvére lőtte meg egy 9 milliméteres maroklőfegyverrel, miközben a nagymamájuk házában tartózkodtak. A fiút olyan súlyos sérülések érték, hogy a kiérkező seriffhelyettesek már nem tudták megmenteni az életét, írta a People magazin.

A rendőrség július 15-én tartóztatta le a tinédzsert, valamint a 49 éves nagymamát, Knisha Ann Perkinst.

A fiú nevét életkora miatt nem hozták nyilvánosságra. Az ügyben vádat emeltek ellenük, a hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogyan kerülhetett a gyerekek kezébe a fegyver.

A tragédia kapcsán DeWitt Phillip, Decatur megye helyettes halottkémje a WALB-TV-nek adott interjúban arra kérte a családokat, hogy különös figyelmet fordítsanak a fegyverek biztonságos tárolására. Mint fogalmazott: „A gyerekek hozzáférnek, és nem gondolkodnak.

El kell zárni a fegyvereket, hogy ne legyen több halott gyerek. Ne hagyják elöl, ahol a gyerekek játszhatnak vele, mert egyszerűen nem értik.

Már rengeteg ilyen esettel volt dolgom, és ez soha nem könnyű, és nem is lesz az. A családoknak együtt kell élniük a súlyos következményekkel – de nekünk, halottkémeknek is.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk