KÉK HÍREK

„Nem kapok levegőt, most komolyan” – Videóra vette, hogy bőröndbe zárta hűtlen párját, majd hagyta megfulladni

Az emberöléssel vádolt nő először azzal védekezett, hogy csak játszottak. Később viszont kiderült, hogy szándékosan zárta be a férfit, aki korábban megcsalta – és erről videót is készített.

Link másolása

Sarah Boone-t 2020 februárjában tartóztatták le Floridában, miután a barátját, Jorge Torres Jr.-t bezárta egy bőröndbe, és megfulladt - írja a Daily Mail.

Amikor Boone kihívta a 911-et, azt mondta, csak játékból bújt bele a férfi a bőröndbe, ő pedig rázárta, majd lefeküdt aludni, mivel azt hitte, egyedül is ki tud mászni. Mikor felkelt, a férfi teste már lila volt, és vér folyt ki a szájából. A nő szerint bár ittak az este, részegek nem voltak.

A rendőrségnek viszont engedélyt adott arra, hogy átnézzék a telefonját, akik két gyanús felvételt is rajta, az egyiken a bőröndbe zárt férfi többször is elmondja, hogy nem kap levegőt, a nő pedig csak nevet rajta.

"Kibaszottul nem kapok levegőt, most komolyan!" - kiáltja a férfi.

"Csak te tehetsz róla. Ó, én is így érzem magam, amikor megcsalsz. Szóval fogd be a pofádat!"

- hallatszik a válasz a kétperces videóban.

Boone utána tagadta, hogy összevesztek volna a párjával, és állítása szerint a videók elkészítésére sem emlékezett, de azt elismerte, hogy "rosszul néznek ki". Illetve már ellent is mondott korábbi vallomásának, mikor az egész helyzetet arra fogta, hogy túl sokat ittak.

A férfi holttestén, például a hátán, az ajkán és a szemén pedig több sérülést is találtak, de a nő tagadta, hogy fizikai erőszak lett volna köztük.

A párnak még jóval a férfi halála előtt is volt dolga a hatóságokkal.

2018-ban Boone-t azért helyezték vád alá, mert fojtogatta a férfit, Torrest pedig alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett bántalmazással. Egy évvel később a férfit kétszer is letartóztatták párkapcsolati erőszak vádjával.

Torresnek három gyermeke volt, a nő egy fia egy korábbi házasságából.

Boone nem jelent meg az Orange megyei bíróság előtt, ahol ismertették, hogy emberöléssel vádolják. A tárgyalását január 30-ról áttették április 10-re - írja a Click Orlando.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kamionnal szenvedett balesetet, 10 napja várja, hogy hazamehessen Magyarországról
A török sofőr barátja azonnal Magyarországra utazott, hogy segítsen. De hiába, mert az ilyenkor szokásos eljárások az ünnep miatt csúsznak. A környéken többen is próbálnak segíteni nekik, sokan visznek ételt.

Link másolása

Másfél hete vesztegel az M30-as autópálya egyik pihenőjében egy török sofőr, aki kamionjával balesetet szenvedett. Egy barátja azonnal Magyarországra utazott, hogy segítsen. De hiába, mert az ilyenkor szokásos eljárások az ünnep miatt csúsznak. Így már ketten várnak arra, hogy hazamehessenek - hangzott el az RTL híradójában. A környéken többen is próbálnak segíteni nekik, sokan visznek ételt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Tragédia: Gólja után lett rosszul a focista, nem tudták megmenteni az életét
Tóth Norbert a Juta-Toponár megyei első osztályú mérkőzésen lett rosszul, a kiérkező mentőknek még sikerült újraéleszteniük, azonban a kórházba szállítása után elhunyt.

Link másolása

Félbeszakadt a Juta-Toponár megyei első osztályú mérkőzés szombaton, miután a jutai játékosedző, Tóth Norbert rosszul lett, és újra kellett éleszteni - írja a Sonline.hu.

Az 53 éves férfi azután lett rosszul, hogy 2-1-es hazai vezetésnél gólt szerzett, ezt követően azonnal az öltözőbe ment, ahol egyik játékostársa már a földön fekve talált rá.

A kiérkező mentők 50 percig küzdöttek az életéért, sikerült is újraéleszteniük, azonban a kórházba szállítás után elhunyt a somogyi labdarúgás egyik legendás alakja.

"Előző héten még a jövőt tervezgettük, de ezek a tervek sajnos már nem válhatnak valóra. Azt a 11 évet, amelyet a csapat mellett töltöttél játékosedzőként soha nem felejtjük! Szerettek és tiszteltek játékostársaid, a sportnak, a munkádnak és kiváló egyéniségednek köszönhetően nagyon sok barátot szereztél. Úgy mentél el, amilyen voltál, nagyon sok örömöt szereztél a szurkolóknak a góljaiddal, és az életed utolsó mérkőzésén is Norbis góllal búcsúztál" - búcsúzott tőle Juta község a Facebookon.

Ma este 21:00 órakor gyertya gyújtásával emlékeznek Tóth Norbertre a Jutai Sportegyesület öltözőjénél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Supozás közben csapott a viIllám egy férfiba Rodoszon – barátnője videóra vette
A 26 éves brit turista nem élte túl a villámcsapást. Nem sokkal a kórházba szállítás után halt meg.

Link másolása

Meghalt egy 26 éves brit turista Görögországban, miután supozás közben belecsapott a villám hétfőn, írja a LADbible. A Rodosz egyik legszebb tengerpartján történt tragédiát végignézte a szerencsétlenül járt férfi barátnője, aki éppen videót készített a supozásról.

Az egyik szemtanú a telefonját eldobva, ruhában futott a vízbe a turistáért.

„Amint a közelébe értem, láttam, hogy arccal lefelé van a vízben, és az arca tele van sérülésekkel”

– mondta a szemtanú, aki azonnal elkezdte partra húzni a férfit. Azzal sem törődött, hogy akár vele is megtörténhetett volna ugyanaz, mint a supozóval, mert az eső továbbra sem állt el.

A szemtanú a partra érve megkezdte az elsősegély nyújtását az akkor még életben lévő britnél. Percekkel később megérkeztek a mentők is, akik mindent megtettek a férfi megmentéséért, azonban nem jártak sikerrel, és a kórházba szállítást követően elhunyt.

A rodoszi központi kikötői hatóság vizsgálatot indított a haláleset ügyében.

Tavaly augusztusban egy terepfutóverseny két résztvevőjébe csapott villám a görögországi Falakro-hegyen. A Six Peaks nevű verseny résztvevői közül az egyik meghalt, a másikat súlyos állapotban mentőhelikopter szállította kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Puszta kézzel majdnem agyonvert egy nőt egy gyászoló testvérpár – banális félreértés állt a háttérben
A két kiskunhalasi férfi ököllel ütötte és megrugdosta ittas áldozatát, aki a bántalmazás nyomán életveszélyes koponyasérülést szenvedett.

Link másolása

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség két férfival szemben, akik egy csárdában italozva magukra vették egy ittas nő másnak szánt trágár szidalmait, majd ezért súlyosan bántalmazták.

A vádirat szerint egy kiskunhalasi vendéglátóhelyen italozott egy helyi testvérpár a rokonaival 2022. január 19-én délután, amikor a későbbi sértett belépett az ajtón és italt rendelt magának.

Azonban a nőt ittassága miatt nem szolgálták ki, aki ezen felháborodott, hangosan trágár kijelentést tett, majd távozott. A két férfi magára vette a nő szitkozódását,

és mindketten idegesek lett, mert nem sokkal korábban halt meg az édesanyjuk.

Kiszaladtak az utcára, majd a vendéglátóhely előtti járdán tenyérrel és ököllel ütlegelni kezdték a nő fejét.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET: