„Nem fogok egy szaros Ják felé kerülni” – többen megpróbáltak az utat lezáró rendőrautó mellett elosonni
Egy hölgy is tisztában volt azzal, hogy a körforgalomban már neki van elsőbbsége, és ügyesen elkerülte a forgalmat Körmend felől "kipörgető" rendőrt, majd lazán behajtott a szabad jelzésre körforgalomba érkező járművek közé.
Említést érdemelnek még a rendőri Állj! jelzésre megálló autóra rádudáló sofőrök, vagy éppen az a fiatal nő, aki amikor megtudta, hogy nem mehet el Kisunyom felé, akkor egy tisztán hallható "Jól van, bazmeg!" felkiáltással tolatni kezdett, egyenesen a mögötte feltorlódott kocsisor felé.
A motorháztetőn csattanó tenyér és a mögötte felhangzó dudaszó hatására aztán elkerekedett szemmel tette fel a nagy kérdést: "Most mi van?"
Akadt néhány élelmes sofőr, akik egy mezőgazdasági úton kerülték ki a lezárást, hogy aztán egy órát várakozzanak a teljes útlezárásnál.