KÉK HÍREK
A Rovatból

Nem csillapul a feszültség Iránban, már „halált kiáltanak” a rezsimre

Hatodik napja tartanak a kormányellenes zavargások Iránban. Immár 23 halottja van az összecsapásoknak, amelyekhez az ország gazdasági válsága, a benzinár brutális emelése és különböző háborús finanszírozások elleni tiltakozások vezettek.


A legújabb halálos áldozatok egyike egy 11 éves kisfiú. Eddig hiábavalónak bizonyult Haszán Ruhani elnök nyugalomra való felhívása. Több mint 450 embert tartóztattak le, többségüket Teheránban, bár a tüntetések már 50 városra kiterjedtek. Az iráni belügyminisztérium szerint a „zavarkeltők” többsége fiatal, átlag életkoruk 25 év körül van.   A rezsim továbbra is a tűzzel-vassal folytatja az elnyomást. A Teherán tartományi forradalmi bíróság vezetője bejelentette, hogy egyes letartóztatottak ellen „Isten elleni háború” lehet a vád, amelyért halálbüntetés jár. Ali Hamedani, a BBC újságírója szerint az elmúlt napokban sok iráni kapott mobiltelefonjára fenyegető üzenetet egy ismeretlen számról.

A tiltakozások december 28-án kezdődtek. Az iráni kormány, lebecsülve a lappangó elégedetlenséget, amelyet egyrészt a 12%-os munkanélküliség, másrészt pedig egyes miniszterek hihetetlen gazdagságáról szóló riportok tápláltak, egy hónappal ezelőtt terjesztette elő a 2018-as költségvetést, amelyben a benzin árát 70%, a villanyáram és a gáz árát 40%-kal tervezték növelni, miközben eltörölték azokat a közvetlen állami támogatásokat, amelyekből eddig 20 millióan, vagyis az ország lakosságának egynegyede részesült.

A feszültség már korábban érezhető volt, amikor különböző spekulációk révén megduplázódott a hús és a tojás ára, egyharmadával nőtt a kenyér ára is. Az elmúlt két évben mintegy 20 bank és hitelintézet ment csődbe, több százezren látták megtakarításaikat füstbe menni. Mindezek már novemberben is sokakat kivittek az utcára.

A tüntetések azonban egyre inkább politikai színezetűekké váltak. Múlt szombaton a teheráni Forradalom Terén a tüntetők fő jelszava „halál a rendszerre” volt, és  tiltakoztak a szíriai Aszad-rendszer, a gázai dzsihádisták, a libanoni Hezbollah iráni támogatása ellen is. (Az ENSZ különmegbizottja, Staffan de Mistura szerint Teherán évi 29 milliárd eurót elkölt a szíriai háborúra. A megmozdulásban sok lány is részt vett, aki letépték magukról csadorjukat. Felkerült a netre olyan videó is, amelyen a tüntetőkkel rokonszenvező rendőrök láthatók.

Az elmúlt napokban a rezsim blokkolta a tüntetők által használt közösségi portálokat, amelyeken a megmozdulásokat szervezték. De az internet cenzúráját is sokan megkerülik, különleges szoftverekkel. Például Adam Fisk, a Lantern alapítója egy peer to peer programmal segít az irániaknak a kormányellenes kommunikációban.

Megszólalt a zavargások kitörése óta először Ali Hamenei ajatolla, legfőbb iszlám vezető, aki Irán ellenségeit vádolta „az iszlám intézmények elleni szövetség megerősítésével.” Bár nem említett név szerint egyetlen országot sem, az iráni vezetők meggyőződése, hogy a tüntetések mögött az örök Öböl-menti rivális, Szaúd-Arábia áll.

Az események újra felizzították a feszültséget Irán és az Egyesült Államok között. Donald Trump amerikai elnök így írt twitter-üzenetében: „Irán népe végre felkelt a brutális korrupt iráni rendszer ellen. Mindaz a pénz, amit Obama elnök bolond módon nekik adott, a terroristákhoz és a zsebükbe vándorolt. Az embereknek nincs mit ennie, nagy az infláció, nincsenek emberi jogok.” Az iráni külügyminisztérium szóvivője keményen válaszolt: „Trump, ahelyett, hogy felesleges, ellenséges tweetekkel vesztegetné az időt, inkább foglalkozhatna saját belső problémáival, a mindennapos lövöldözésekkel és a több millió szegénnyel”.

A Wall Street Journal, amerikai vezető politikusokra hivatkozva arról írt, hogy a Trump által beígért szankciók mindenekelőtt Irán legfőbb iszlám erőit, a Forradalmi Gárdistákat sújtaná, és nem okozna károkat a tüntetőknek. Ugyanakkor Washington megpróbál nyomást gyakorolni más országokra, hogy azok békés tüntetésekre ösztönözzék az irániakat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Blikk: Meg akart erőszakolni egy 14 éves lányt egy bolgár férfi egy Pest megyei lovardában
A lány édesanyja a lapnak elmondta: a gyereknek szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy elmeneküljön, azóta viszont összeomlott, jelenleg is pszichiátrián kezelik.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 11.



Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján kezelik azt a 14 éves lányt, aki a lelki erejének köszönheti, hogy el tudott menekülni egy bolgár férfi elől, miután az több alkalommal is megpróbálta szexuális cselekményre kényszeríteni - írja a Blikk.

A lány az egyik Pest vármegyei lovardában lovagolt, a férfi itt dolgozott munkalovasként és lovászként. „A lányom óvodás kora óta lovagol, de csak egy éve ezen a helyen. Nagyon érdekli ez a sport, és imádja is az állatokat. Zsokénak készül, versenyezni szeretne” – mondta a lány édesanyja a lapnak.

A férfi június 29-én azzal hívta magához a lányt, hogy megmutatja neki az állatokat, és lovagolnak is. Miután megnézték és ellátták a lovakat, a férfi a szállására invitálta, és fagylalttal kínálta. A gyerek elfogadta az édességet, ezután a férfi erőszakkal az ágyra ültette, mellé ült, majd a telefonján felnőtteknek szóló oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki. Amikor a lány közölte, hogy ezek nem érdeklik, a férfi megpróbálta többször is molesztálni.

„A fagylalt elfogyasztása után kezdte el agresszíven molesztálni és zaklatni. Megfogta, megszorította a nyakát, ledobta a kanapéra, fogdosta és vetkőztetni akarta. Miután ellenállt, a támadója felállt, letolta a nadrágját és a hímvesszőjét elkezdte a lányomhoz dörzsölni, és kényszerítette őt, hogy fogja meg. Szegény annyira megijedt, hogy pánikba esett, sírógörcsöt kapott. Hála az égnek, volt annyi lélekjelenléte, hogy hasba rúgta a támadóját, ezért is tudott elmenekülni”

– mondta a kislány édesanyja.

A gyermek a vasútállomásig rohant, majd hazament a fővárosi otthonukba. A nyakán még ekkor is látszott, hogy megszorongatták.

Négy nappal később összeomlott, mentőt kellett hívni hozzá.

Az édesanya elmondta, hogy korábban is érték támadások a lányát. Két férfi az interneten olyan hangfelvételeket küldött neki, amelyekben arról beszéltek, hogyan végeznének vele és a családjával. Ebből rendőrségi és bírósági ügy lett.

A. D.-t, aki a Pest vármegyei lovardában dolgozott, időközben letartóztatták. A Blikk a helyszínen megtudta, hogy nemrég gyermeke született Bulgáriában. Korábban versenyzett is hazájában. A lovardában, ahol dolgozott, lakhatást is biztosítottak számára.

„Korábban szatírkodott is, mutogatta magát a pályán, ezért a rendőrök is kijöttek. Egyébként majdnem mindenkire rámászott, egyeseknek pénzt is ajánlott fel szexért cserébe, és több tanulónak is „udvarolt” – mondta el munkatársunknak a férfi egyik ismerőse a lovardából”

- mondta férfi egyik ismerőse a Blikknek.

A Blikk telefonon elérte a lovarda telepvezetőjét, aki azt állította, hogy csak tőlük értesült az esetről.

A férfi büntetlen előéletű, de szeméremsértés miatt már folyamatban van ellene egy eljárás, amelyben idén márciusban gyanúsítottként hallgatták ki. Most tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal és az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt kell felelnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját apja ölhette meg – 24 év után kerültek elő Péter földi maradványai
A fiú eltűnését 2001-ben jelentette be az édesanyja, de már 2000 óta nem adott életjelet magáról. A rendőrök most egy ásatás során bukkantak rá a döbbenetes nyomokra.


Ifjabb K. Péter 2000 júniusa óta nem adott életjelet magáról. Az eltűnését csak 2001. február 19-én jelentette be édesanyja a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrök már akkor gyanúsnak tartották az ügyet, ezért több tanút is kihallgattak, de sokáig nem jutottak előrébb.

A nyomozás során az is felmerült, hogy a fiút a saját apja ölhette meg 2000 nyarán, majd a holttestét a házuk közelében, a Perint patak partján ásta el. Az apa már nem él. A rendőrök az évek során többször is átvizsgálták a patakpart talajszerkezetét, kézi és gépi erővel is, de eddig semmit sem találtak.

Az áttörés idén június 19-én történt. A nyomozók a keresésbe bevonták a szombathelyi Savaria Múzeum régészeti osztályvezetőjét és a Magyarságkutató Intézet igazságügyi antropológus szakértőgyakornokát is.

A munkagép ásás közben emberi maradványokat fordított ki a földből. A maradványok mellett műanyagzsák foszlányait is megtalálták.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a csontok emberi eredetűek, felnőttől származnak, és több mint 20 éve kerülhettek a föld alá. A csontokon fizikai sérülések is láthatóak voltak.

A kirendelt igazságügyi genetikai szakértő megállapította, hogy az emberi maradványok valóban K. Pétertől származnak.

A Police.hu videóját az esetről EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Lovakat ígért, felnőtt tartalmakat mutogatott, majd erőszakoskodott a kislánnyal – letartóztatták a férfit
A férfi a lovarda szállására csalta a fiatalt, majd felnőtt tartalmakat mutogatott neki. A lány sírt, ellenállt, végül elmenekült – most a férfit előzetesbe helyezték.


Egy Pest megyei lovarda dolgozója június 29-én internetes üzenetküldő szolgáltatáson keresztül hívott el egy fiatalt a lovardához. Azzal csalogatta, hogy megmutatja neki a lovakat, sőt, még lovagolhat is. Miután a lovakat megnézték és ellátták, beinvitálta a lányt a lovarda szálláshelyére, és fagylalttal kínálta – írta meg a Budapest Környéki Törvényszék honlapja.

A fagylalt után a férfi erővel az ágyra ültette a lányt, majd mellé ült, és a telefonján különböző felnőtt tartalmú oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki.

A kislány jelezte, hogy nem érdekli ez a fajta tartalom. Ennek ellenére a férfi többször próbálta szexuális cselekményre kényszeríteni. A lány többször sírt, ellenállt, és azt kérte, hogy hagyja abba. Végül sikerült ellöknie magától a férfit, és kiszaladt a helyiségből. Ezek után a férfi üzenetet küldött a lánynak, amiben azt írta, hogy az eset maradjon titokban.

Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A férfi az erőszakoskodást egy korábban ellene folyamatban lévő eljárás hatálya alatt követte el. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint „nagy az esélye annak, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – az eljárás alól megpróbálja kivonni magát, megszökik vagy elrejtőzik”.

A közleményben azt is írták, hogy „fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolásával megpróbálja a bizonyítást nehezíteni vagy meghiúsítani”, valamint hogy „fennáll a lehetősége újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el, ezért a letartóztatása indokolt”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Villám csapott egy vonatba, majd egy MÁV-dolgozóba, miközben a vihar okozta károk elhárításán dolgozott
Szinte a teljes vasúti hálózatot érintette a hét eleji durva vihar. A kidőlt fák, leszakadt vezetékek miatt több órás késések voltak. A MÁV közleménye szerint a villám is gondokat okozott.


A viharok után a Dunántúlon fokozatosan helyreáll a vasúti forgalom, viszont Északkelet-Magyarország néhány vonalán újabb nehézségeket okozott a kedd délután-koraeste érkezett jelentős csapadék és orkán erejű szél – közölte a MÁV Zrt.

A hét eleji vihar két nagyobb hulláma egy évtizede nem tapasztalt károkat okozott szinte országszerte. Hétfőn a legerősebben érintett vasúti terület a Balaton, a fővárosi agglomeráció, majd később a Debrecentől észak és délkeleti irányban húzódó sáv volt, kedden pedig az Észak-Alföldön okozott problémákat az időjárás. A 100-as debreceni fővonalon az egyik vágányon fa dőlt a vezetékre, a pályát hosszabb ideig lezárták, de az éjszakai órákra helyreállt a közlekedés.

A sok eső és a áramhálózatát is érintő meghibásodások áramellátási és biztosítóberendezési problémákat is okoztak. Az éjszakai órákra azonban többnyire ezeket is sikerült felszámolni.

A 101-es Püspökladány-Biharkeresztes vonalon folyamatban van a még hétfőn megrongálódott felsővezeték helyreállítása, ez várhatóan szerdán elkészül.

Több vonat akár egy órás, de volt, hogy több órás késésekkel üzemelt, és voltak, akik a pályán kényszerültek várakozni.

A mentés megszervezését nehezítette, hogy a vihar következtében a telekommunikációs rendszerek átmenetileg nem működtek. Az előzőleg a térségbe irányított "erősítőbusz-kapacitás" pedig a közúti akadályok miatt haladt nehezen.

A MÁV az elmúlt két napot úgy összegezte, hogy

minden fővonalat érintett a vihar, több mint egy tucatnyi helyen dőlt fa a sínpályára vagy a felsővezetékre, így száznál több helyszínen történt felsővezeték-szakadás vagy fakidőlés.

Ezek többségét – mintegy 80 beavatkozási ponton – már a kedd reggeli, délelőtti órákra sikerült felszámolni. A munkában több százan vettek részt, ügyeletesként vagy rendkívüli munkavégzésre berendelve, vagy a szabadságukat önként megszakítva, vettek részt a helyreállításban.

Két emeletes KISS motorvonat hibásodott meg a vihar következtében. Az egyik sínekre dőlt fán haladt át, de miután megvizsgálták, tovább tudott közlekedni. Egy másikba pedig villám csapott Kőbánya-Kispest állomásnál.

Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor

a viharos időjárás alatt megkezdett kárelhárítás során egy kisvárdai kollégájukat villámcsapás érte, őt megfigyelésre kórházba szállították, jól van

– közölte a MÁV.

A Balaton északi partján szerdától dízelvontatással részlegesen megindult a vonatforgalom, a Kék Hullám InterCityk már a teljes útvonalukon közlekednek, a Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok helyett azonban Csajág és Balatonfüred között még pótlóbusszal kell utazni. A Püspökladány-Biharkeresztes, valamint a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon is folyamatosan dolgoznak, ezeken a szakaszokon még pótlóbuszokkal szállítják az utasokat - áll a MÁV közleményében.

A Volán esetében is számos vonal érintett volt, több helyen órákig tartó útzárak nehezítették a közlekedést. Az első nap 207, a második nap több mint 130 „MÁV buszt” vetettek be országszerte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: