Nem a szorzótáblát magoltatják a sikeres iskolákban
A felmérésekből régóta látszik, hogy a nyugat-európai oktatási rendszerek jóval sikeresebbek a magyarnál. Sejthető, hogy ez nemcsak pénzkérdés, de vajon mi áll még emögött?
Amikor először vittük iskolába Miksát Hollandiában, az igazgató az ajtóban üdvözölte a gyerekeket. Azt hittük, az évnyitó miatt van, de aztán kiderült, hogy nem: reggelente mindenkivel kezet fog.
Amikor Dóra és a férje néhány évvel ezelőtt Hollandiába költöztek, kicsit aggódtak a fiuk taníttatása miatt, hiszen Miksa egyáltalán nem beszélt hollandul. Végül azonban tárt karokkal fogadták őket, a tanárnő pedig örült, hogy végre utánanézhet, hogyan kell bánni egy idegen nyelvű gyerekkel. Miksa egy lazább és gyerekközpontúbb környezetbe csöppent a magyar iskolákhoz képest.
Ez nemcsak Hollandiában van így: több kivándorolt szülő is arról beszélt az Abcúgnak, hogy a nyugat-európai általános iskolákban egészen más a légkör, mint Magyarországon. Miután megírtuk, hogy a szakértők szerint miért a finn oktatás a világ egyik legjobbja, kíváncsiak voltunk a szülők véleményére is. Ezért Dóráék mellett megkértünk egy finnországi, egy angliai és egy németországi magyar családot is, hogy meséljenek az élményeikről.
Nem kell bevágni a szorzótáblát
Bár a nyugati országok közt is vannak különbségek, mindenhol kreativitásra és közös munkára próbálják szoktatni az alsósokat. „Nem kell bevágni a szorzótáblát, és nem a lexikális tudásra hajtják őket” – mondja Viktória, aki a finnországi Espooban lakik a férjével és másodikos fiával, Rolanddal.
A matekot például nemcsak mechanikusan tanulják, hanem tapasztalati úton. Kiviszik az osztályt az iskola melletti erdőbe, ahol faágakat mérnek le és hasonlítanak össze. Így ők is megértik, mit jelent valaminek a kétszerese, vagy a háromszorosa, de nem azért, mert bemagolták, hanem mert megtapasztalták.
Ezzel persze sok idő elmegy, Viktória szerint a finn alsós gyerekek nem is tudnak annyit, mint a magyarok, de ezt nem bánja. „A hosszabb alapozásnak megvan az eredménye. Senki sem marad le, mindenkinek megvan az esélye utolérni a többieket, így a gyerekek stabil képességekkel mehetnek tovább. Szerintem a felsőoktatás is azért ilyen erős, mert az elején nem sietik el a dolgokat” – mondja. Ráadásul Finnországban az óraszám is jóval kisebb, Rolandnak például csak heti húsz órája van.
A finneknél az iskolát megelőzi egy egyéves előkészítő, ami Viktória szerint egy „nagyon szép átmenet az óvoda és az iskola közt. Itt már elkezdenek a betűkkel ismerkedni, és padok is vannak, de az idő nagy részét a földön ülve töltik, és sokat fetrengenek, játszanak”. Roland is egy ilyen előkészítőbe került, amikor a család Finnországba költözött, és mivel nem beszélt finnül, nem volt könnyű helyzetben. A tanító azzal próbálta segíteni, hogy reggelente piktogramokkal mutatta meg neki az aznapi feladatokat, így Roland is pontosan tudta, mikor ebédelnek, vagy mennek ki játszani. „Akár stresszes is lehetne, mert nem könnyű, ha az ember nyolctól délig nem érti, mi folyik körülötte, de nagyon jól veszi az akadályokat. Ehhez persze az ő hozzáállása is kell, de a tanárok nélkül biztosan nem menne” – mondja Viktória.
A finn iskola egyik leglátványosabb eredménye, hogy mindenki tökéletesen megtanul két-három idegen nyelvet, Viktória szerint „még a hetvenéves lappföldi bácsi is tökéletesen beszél angolul”. Finnországban harmadik osztályban kezdik el tanítani az angolt, amihez negyedikben választhatnak egy másodikat, hatodikban pedig jön a kötelező svéd, amit később szintén ki lehet egészíteni. Így az iskola végére akár négy nyelven is meg lehet tanulni, de
Nem a jegyekről, hanem a gyerekről szól
Dóráék is hasonló tapasztalatokat szereztek a montessori iskolában, ahová a fiukat beíratták. Magyarországon ez fizetős, alternatív iskolának számít, de Hollandiában teljesen általános és ingyenes. A montessori lényege, hogy egy osztályba több évfolyamról is járnak, a gyerekek pedig a saját tempójuk szerint haladnak az anyaggal. A tanár személyre szabja, hogy kinek meddig kell eljutnia, ha pedig valaki elakad, először az idősebbektől kér segítséget. Így az első években alig ülnek a gyerekek hagyományos iskolapadban, sokkal több a csoportos és az önálló munka.
„Azt szeretjük a legjobban, hogy itt tényleg partnerként tekintenek a gyerekre. Rájöttek, hogy nem lehet lenyomni ugyanazt minden gyerek torkán, hanem jobb, ha megkérdezik, mit szeretnének csinálni. Mindenkinek meg kell tanulnia írni, olvasni, számolni, de hogy hogyan, és mennyi idő alatt, az a gyerektől függ” – mondja Dóra férje, Balázs, akinek semmi sem hiányzik a magyar oktatásból. „Hiába választottunk volna otthon egy alternatív iskolát, ha közben minden más gyerek testnevelés házi feladatot ír”.
Ha Hollandiában valaki mégsem elégedett az iskolával, könnyen válthat anélkül, hogy fizetnie kellene, a montessori mellett ugyanis számos más iskolatípus van, köztük felekezetiek is. Dóra elképzelhetőnek tartja, hogy negyedik osztály után átviszi a fiát egy színjátszásra, kézimunkára és más kreatív dolgokra specializálódott iskolába.
Hollandiában és Finnországban is általános felfogás, hogy a gyereket nem lehet rossz jegyekkel, vagy buktatással jobb teljesítményre ösztönözni, ez ugyanis tönkreteszi az önértékelését. Ehelyett nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyengébb területekre, a holland montessori iskolában például személyre szabva értékelik a tanulókat. A szülők tudják, hogy miből gyengébb, és miben jobb a gyerekük, de ez a visszajelzés nem a jegyekről szól, hanem arról, hogy mennyire sikerült előrehaladnia a saját egyéni útján.
Az is a kötetlenebb légkört segíti, hogy sem a finn, sem a holland alsósok nem kapnak órarendet. Hollandiában az első két évben hathetente változó témák szerint tanulnak, így amikor például az emberi test a téma, minden feladatot ezzel kötnek össze. A testnevelés, vagy a jóga persze mindig ugyanakkor van, de az osztályteremben nincs éles elválasztás az órák közt. A mozgást nem is feltétlenül a tornaórán oldják meg: Rolandéknak például csak heti két testnevelésük van, de a félórás nagyszünetben mindenkinek ki kell mennie az udvarra. A rossz idő nem lehet akadály, hiszen a finn iskola ingyen biztosítja az esőkabátot, ahogy szinte minden iskolai eszközt a ceruzától az iPadig.
Az életre nevelik őket
Hasonló tendenciák vannak Angliában is, ahol szintén kötetlenebb a légkör, jobban bevonják a gyerekeket az órába, és a játékosabb, közös munkára koncentrálnak. De Attila, aki négy éve hagyta el Magyarországot, mégsem teljesen elégedett a rendszerrel. „Dominik most harmadikos, és már elég jól beszél angolul, de tavaly még voltak gondjai, ezért kértük, hogy maradhasson még egy évet másodikban. De nem engedték, mondván, hogy nem tenne jót az önértékelésének”.
Attila szerint mostanra átestek a ló túlsó oldalára, hiányolja a nagyobb szigort. „Ha én annak idején egy hétig nem figyeltem, kaptam egy taslit, most meg a tanároknak el kell fogadniuk, ha a gyerek beszól nekik. Nem mondom, hogy verni kell a gyereket, de szerintem nekünk is jót tett, hogy az általános iskolában nagyobb fegyelemre szoktattak” – mondja Attila, aki gyerekként Németországban tanult.
Azt viszont Attila is elismeri, hogy a gyerekeknek így sokkal nagyobb önbizalmuk lesz, ami később fontos lehet, és összességében örül, hogy a fia Angliában tanul. „Nagyon sokféle elfoglaltságot lehet választani. Az iskolának saját uszodája, futballpályája van, és lehet színjátszó körbe is járni. Az életre próbálják nevelni őket” –mondja. Szerinte az életre nevelést segítik a hajókirándulások és a tematikus hetek is.
Volt már Afrika-hét és iszlám hét is. Mindig az adott témáról szerveznek előadásokat, fellépőket hívnak, és kulturált kommunikációra nevelik a gyerekeket. Ez nagyon fontos, mert multikulti közegben élünk.
Attila emlékei is alátámasztják, hogy a németországi oktatás korábban a magyarhoz hasonló frontális módszerrel működött, de mostanra ott is megváltozott a helyzet. „Nincsenek leterhelve a gyerekek, nyolctól egyig vannak iskolában, és kevés házi feladatot kapnak, amit önállóan meg is tudnak csinálni. Ezt nem is bánom, miért kellene ilyen korán nyaggatni őket? Hadd legyen gyerek a gyerek” – mondja Edit, akinek a két lánya egy mainzi általános iskolába jár, Marie negyedikes, Anne pedig másodikos. Szerinte a legtöbbször még mindig a tanár magyaráz, aki viszont nagyon közvetlen a gyerekekkel, és sokszor végeztet velük csoportos, játékos feladatokat.
Németországban tartományi szinten szabályozzák az oktatási rendszert, így Edit is főleg a rajna-vidék-pfalzi rendszerről tud mesélni. „Negyedik után el kell dönteni, hogy gimnáziumban, vagy szakmát adó iskolában szeretnénk folytatni. A gimnáziumok közt van, ami az idegen nyelvekre, és van, ami a természettudományokra specializálódik, sőt vannak egész napos iskolák is” – mondja Edit, aki szerint ez korai, mert negyedikben még nehéz eldönteni, hogy ki, miből lesz jó. A tanárok persze javaslatokat tesznek, és ajánlást is írnak, aminek fontos szerepe van a felvételinél, akárcsak a negyedikes osztályzatoknak. Edit emellett hiányolja az idegennyelv-oktatást, amit csak ötödikben kezdenek el, de összességében mégis elégedett, és azt mondja, örül, hogy Németországban tanulnak a lányai.
A kisebb tehernek ára is van
Bár a legtöbben nem bánják, hogy nem terhelik agyon a gyereket, ez olykor megnehezíti a szülők dolgát. Dóra és Attila is hiányolja a napközit, ami csak fizetős formában létezik, így általában már délután egy-kettő körül el kell hozni a gyereket az iskolából, ami Magyarországon és Németországban nincs így.
Vannak szülők, akik hiányolnak néhány dolgot az iskolai követelmények közül, így azokat otthon próbálják pótolni. Viktória például örül, hogy a finn iskolában ésszerűen, gondolkodva tanulnak, de szerinte a memoriterek is jó hatásúak tudnak lenni, ezért otthon magyar verseket és dalokat tanít a fiának. Az írással kapcsolatban hiányolja a külalak értékelését, igaz, Finnországban eleve sajátosan tanítják írni a gyerekeket, és Viktória szerint hamarosan csak az igazgatókon múlik majd, hogy a nyomtatott betűk mellett megtanítják-e a folyóírást is. Ettől függetlenül szerinte nem kell attól félni, hogy a gyerekek nem tanulnak meg jegyzetelni, hiszen Finnországban a felnőttek sem nagyon használják a folyóírást.
A számok őket igazolják
A különböző oktatási rendszereket általában a PISA-eredmények alapján hasonlítják össze, ami a gyerekek iskolai teljesítményét méri szövegértésből, matematikából és természettudományokból. A finnek évek óta a világ legjobbjai közt vannak, Hollandia is az élmezőny része, a németek pedig az elmúlt években léptek előre. Bár az angol gyerekek nem teljesítettek ilyen jól a legutóbbi teszten, ők is többet költenek oktatásra az OECD-átlagnál, a gyerekek pedig általában elégedettek az iskolai légkörrel.
A magyar költségvetésből viszont évek óta egyre kevesebb jut az oktatásra, a PISA-teszteken pedig a világ élmezőnyéből a fejlődő országok szintjére zuhantunk. A PISA-felmérés is kimutatta, hogy a magyar diákok különösen rosszul szerepelnek a problémamegoldást igénylő feladatokban és a számítógépes teszteken, ráadásul nem élvezik a tanulást, és főleg magolni szoktak, ami éppen ellentétes a nyugat-európai, kreativitásra koncentráló tendenciával.
