Negyven kilót fogyott - A halál torkából hozták vissza a börtönben Curtis bátyját
Lajos tavaly kis híján meghalt, megtörte a letartóztatás. Az epéje miatt műtétre szorult. Csak akkor vitték kórházba, amikor már hatodik napja nem tudott felkelni az ágyából.
30 év börtönt kért az ügyészség az ismert zenész, Curtis legidősebb bátyjára, Széki Lajosra, akit az egykori válogatott labdarúgó, Katzenbach Imre brutális meggyilkolásával vádolnak - írta meg a Blikk.
A Fővárosi Törvényszéken jelenleg a perbeszédek folynak, az elsőfokú ítélet jövő februárban várható. A Széki család az elejétől biztos abban, hogy nem Lajos követte el a cselekményt. Súlyosan beteg édesanyjuk pedig talán soha nem is láthatja többet. Erről Curtis másik bátyja, Tibor beszélt a Blikknek.
"2021 májusában egyszer csak rendőrök jöttek érte, majd két társával együtt bevitték. Csak az első kihallgatása után tudtuk meg az ügyvédjétől, Zamecsnik Tamástól, miszerint azzal gyanúsítják, hogy ő lehetett Katzenbach Imre gyilkosa"
– kezdte a Blikknek Tibor.
"Lajosnak komoly biztonság cége volt, évekkel korábban hivatásos katona volt, külföldi békemisszióban is részt vett, majd diplomát szerzett, azután váltott civil területre. Az a fajta ember volt, aki a buszon is időben kilukasztja a jegyét"
– mondta a testvér.
Tibor meg van győződve arról, hogy Lajost és társait a vád koronatanúja szándékosan keverte bele az ügybe, miután a férfinak mindenkivel megromlott a viszonya.
Arról is beszélt, hogy testvérét nagyon megtörték az események.
"Lajos tavaly kis híján meghalt, megtörte a letartóztatás. Az epéje miatt műtétre szorult. Ám csak akkor vitték kórházba, amikor már hatodik napja nem tudott felkelni az ágyából a fájdalomtól, s magzatpózban feküdt. A kórházi műtét után vérmérgezést kapott, akkor egyből bevitték, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Csoda, hogy túlélte. Negyven kilót fogyott. Amikor ezután megláttam a tárgyaláson, alig ismertem meg, hamuszürke volt"
– idézte fel Széki Tibor a testvérével való találkozást.
Tibor azt is elmondta, hogy ha Lajost elítélik, fellebbeznek, és a strasbourgi emberi jogi bíróságig is elmennek.
30 év börtönt kért az ügyészség az ismert zenész, Curtis legidősebb bátyjára, Széki Lajosra, akit az egykori válogatott labdarúgó, Katzenbach Imre brutális meggyilkolásával vádolnak - írta meg a Blikk.
A Fővárosi Törvényszéken jelenleg a perbeszédek folynak, az elsőfokú ítélet jövő februárban várható. A Széki család az elejétől biztos abban, hogy nem Lajos követte el a cselekményt. Súlyosan beteg édesanyjuk pedig talán soha nem is láthatja többet. Erről Curtis másik bátyja, Tibor beszélt a Blikknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.
A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.
Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.
A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.
Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.
Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.
A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.
A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.
Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.
A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.
A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.