KÉK HÍREK
A Rovatból

Megerősítette a NAV a somogyi luxusfarmon bulizó pénzügyőr dandártábornok halálhírét

A pénzügyőr dandártábornok holttestét a birtokon lévő tóból emelték ki, sajtóhírek szerint fejsérülésekkel. A NAV elhatárolódik a politikai narratíváktól, és a tábornokot saját halottjának tekinti.


Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, miközben a NAV és a TEK nagyszabású akcióban csapott le ukrán pénzszállítókra, az adóhatóság vezérkara egy somogyi luxusfarmon tartott zártkörű rendezvényt. Az este tragédiába torkollott: március 6-án reggel holtan találtak egy pénzügyőr dandártábornokot.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy héttel később, március 13-án erősítette meg a haláleset hírét, közölve, hogy tragikus baleset történt – írta a hvg.hu. Az adóhatóság a tábornokot saját halottjának tekinti.

„Nem kívánunk részt venni a hír köré épített politikai narratívákban, és elhatárolódunk minden olyan véleménytől, amely méltatlan a kivételes szolgálati múlttal rendelkező, nagy tiszteletben álló tábornokhoz”

– közölte a NAV Kommunikációs Főosztálya a lappal, hozzátéve: „A tragikus balesetről kegyeleti okokból nem oszthatunk meg további részleteket.”

A halálesetről elsőként Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró számolt be. Információi szerint a tábornok a halála előtti este a somogyi Zselicvölgy Szabadidőfarmon vett részt egy exkluzív eseményen. Az összejövetelt a Rogán Antalhoz közel állóként ismert Demeter Tamás pénzügyőr altábornagy, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese szervezte. A meghívottak között NAV-vezetők, tábornokok, államtitkárok, helyettes államtitkárok és legalább egy fideszes országgyűlési képviselő is szerepelt.

Az elhunyt férfit a biztonsági kamera nem sokkal éjfél előtt rögzítette utoljára. Holttestét Panyi szerint a birtokon lévő tóból emelték ki, és állítólag fejsérüléseket találtak rajta. Az újságíró forrásai egybehangzóan állították, hogy a hatóságok értékelése szerint tragikus baleset történt egy átmulatott este végén, más lehetőség nem merült fel.

A rendezvényt éppen azon az estén tartották, amikor a NAV a Terrorelhárítási Központtal közösen hét ukrán állampolgárt – köztük egy volt ukrán titkosszolgálati tábornokot – állított elő pénzmosás gyanújával, és lefoglalt két páncélozott pénzszállító autót. Az ügyben Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter élesen bírálta a magyar hatóságokat, kijelentve: „Az történt, hogy Magyarország túszokat szed, és pénzt rabol.” Panyi Szabolcs szerint a hatóságok azért hallgattak a tábornok haláláról, mert a hír bekavarhatott volna a kormányzatnak a pénzszállítókkal kapcsolatos ukránellenes kampányába, különösen, mivel a NAV vezetésének éppen nagy erőkkel kellett volna nyomoznia a vélelmezett pénzmosási ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kislány nem tudott felülni, csak feküdt” - egy 11 hónapos babát találtak a földön, kutyák közt az állatmentők Budapesten
A Szurkolók az Állatokért állatvédői egy kutyamentés során találtak rá a súlyosan elhanyagolt csecsemőre Budapest XIV. kerületében. A gyámügy azonnal kiemelte a gyermeket a családból, a 23 éves anya ellen pedig kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 19.



Kutyamentésnek indult, de végül egy 11 hónapos kislány megmentésébe torkollt egy zuglói akció, miután az állatvédők borzalmas körülmények között találtak rá a csecsemőre egy társasházi lakásban. A Szurkolók az Állatokért csapata eredetileg 11 kutya miatt érkezett a helyszínre, akiket össze is szedtek és biztonságos helyre szállítottak, a 40 négyzetméteres ingatlanban uralkodó felfoghatatlan kosz és rendetlenség közepén azonban egy csecsemőt is találtak a földön fekve – számolt be róla az RTL Híradó.

A gyermeket egy fekáliával teli vödör mellett találták meg. A sokat látott állatmentőket is megdöbbentette a látvány és a kislány állapota. „A legmegdöbbentőbb az volt, amikor ezt a kislányt bent összeszedtük a földről. Csak a földön aludt, és mellette egy vödörbe ürítettek – mind a vizeletet, mind a székletet –, ezt ott tárolták. Egyszerűen döbbenet volt” – mondta Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért vezetője.

Az állatvédők szerint a 11 hónapos kislány annyira el volt hanyagolva, hogy a korához képest még felülni sem tudott.

„Hátul a feje teljesen lapos volt. Amikor kiérkeztek a szakértők, elmondták, hogy ez azért történt, mert a kislány nem tudott felülni, csak feküdt. Nagyon koszosak voltak a körmei, a tenyerén pedig – én nem vagyok orvos – szerintem égési sérülések lehettek” – részletezte Kapin Richárd. A házban élők közül többen nem is tudták, hogy egyáltalán gyermek él a lakásban. „A kutyák nagyon hangosak voltak, és ritkán hallottuk a gyereket, de azt hittük, hogy elvették tőlük, mert az előző gyereket elvették” – nyilatkozta az egyik szomszéd.

Egy másik lakó szerint a családdal korábban is sok probléma volt, rengetegen megfordultak a lakásban, ezért bejelentést is tettek az önkormányzatnál. A helyszínen tartózkodó egyik rokon azonban mindent tagadott. Szerinte a kislánynak semmi baja nem volt, teljesen normálisan fejlődött, és az egész ügyet csak a kutyák miatt fújták fel. Arra a kérdésre, hogy voltak-e sérülései, határozottan azt felelte: „Dehogy, nem volt semmi baja.”

A rendőrök azonban másképp látták a helyzetet, és előállították a kislány 23 éves anyját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csécsi Soma elmondta, a zuglói nyomozók kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki a nőt gyanúsítottként, és a nyomozásba szakértőket is bevonnak, akik külön vizsgálják az állattartás körülményeit is. A gyámügy azonnal intézkedett, és kiemelte a gyermeket a családból. Az állatvédők információi szerint a családnak heteken belül el kell hagynia a lakást.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem kapott elsőbbséget, ezért kilencszer rálőtt a másik sofőrre egy autósoktató Szegeden
Egy szegedi autósiskola oktatója rántott fegyvert, miután összevitatkozott egy másik sofőrrel az elsőbbségadáson. A lövöldözés után a pisztoly tusával is megütötte a férfit.


Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.

Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.

A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.

A férfi azonban nem elégedett meg a lövésekkel, a pisztoly tusával fejbe is verte vitapartnerét.

A helyszínre érkező mentők mindkét férfit kórházba szállították, miután mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek a fejükön. Az ügyben a rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Házkutatás után azonnal őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggeli akciójában több helyszínen tartott kutatást egy korrupciós ügyben. A nyomozás Nagy Barnabás, Halásztelek vezetőjének őrizetbe vételével zárult.
DP - szmo.hu
2026. április 16.



Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.

A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.

A polgármestert őrizetbe vették, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A gyanú lényege szerint a polgármester segített abban, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas hozzátartozóját az Országgyűlés Hivatalánál alkalmazzák, de csak papíron, tényleges munkavégzés nélkül.

A szerződést még 2024 októberében kötötték, és azóta is érvényben van.

Ez idő alatt a hozzátartozó munkabér és egyéb juttatások címén összesen 13 345 000 forintot kapott jogosulatlanul, amiből az ügyészség szerint később visszaosztott.

A főügyészség hivatali vesztegetéssel, felbujtóként elkövetett, jelentős kárt okozó csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja a polgármestert.

Az ügyben már 2025 decembere óta folyt a nyomozás.

Bár a hatósági közlemény nem nevezte meg, Halásztelek polgármestere a fideszes Nagy Barnabás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elbukta a választást a fideszes képviselő, 18 év után indulhat újra a büntetőügye
Simon Miklós elvesztette a nyírbátori körzetet a TISZA Párt jelöltjével szemben. A mandátumvesztés a mentelmi jogának végét jelenti, így folytatódhat egy régi, bozótirtással kapcsolatos eljárás.


Tizennyolc éve jegelt büntetőügye indulhat újra Simon Miklósnak, miután a külföldi és átjelentkező választók szavazatainak összeszámolása után kiderült, a tiszás Barna-Szabó Tímea nyerte a választást a nyírbátori központú körzetben. A kormánypárti képviselő vereségével megszűnik a mentelmi joga, ami elháríthatja az akadályt a régi eljárás folytatása elől.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6. számú választókerület a választás éjszakáján még billegő körzetnek számított, ahol az átjelentkezős és külképviseleti voksok még fordíthattak az álláson. Ez végül be is következett, így a Fidesz–KDNP képviselője mandátum nélkül maradt.

Simon Miklós ellen még a 2000-es évek elején indult nyomozás, amikor Nyírbogát polgármestereként nagy összegű szerződést kötött egy vállalkozóval bozótirtásra – írta a 24.hu. A pénzt kifizették, ám a vád szerint a munkát valójában közmunkásokkal végeztették el.

Az ügyben Simonon kívül másokat is megvádoltak, és jogerősen el is ítéltek.

Társai közül Nyírmihálydi akkori polgármestere, Nyisztor Ferenc jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt tíz hónap börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve, míg más vádlottakat letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.

A fideszes országgyűlési képviselő mindeddig elkerülte az elmarasztalást a mentelmi joga miatt.

A Legfőbb Ügyészség korábban arról tájékoztatta a sajtót, hogy amennyiben megszűnik a képviselő mentelmi joga, a büntetőeljárás lefolytatható vele szemben. Ugyanakkor kiemelték, hogy ez nem automatikus folyamat.

A hivatal szerint „a büntetőeljárás nem automatikusan folytatódik ilyenkor, hanem azt – a törvényi feltételek fennállása esetén – újra meg kell indítani.”

Simon Miklós egy korábbi nyilatkozatában határozottan reagált a vádakra. Amikor egy fórumon szembesítették az üggyel, úgy fogalmazott: „Ez nem igaz, nem én jelentettem fel, ne hazudjál!”

Majd hozzátette: „A feleségem jelentette fel!”

A politikust a településen kapott díszpolgári címéről is kérdezték.

„Megdolgoztam érte, nem gondolja?” – válaszolta Simon.

Link másolása
KÖVESS MINKET: