KÉK HÍREK
A Rovatból

Nagy csapást mértek a homeopátiás gyógyszerek gyártóira

Amerikában ezentúl kötelesek lesznek feltüntetni a csomagoláson, ha egy készítménynek nincs tudományosan bizonyított hatása.


Nagy fordulat következett be a homeopátiás készítmények történetében: az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission) határozata alapján ezentúl arra fogják kötelezni a homeopátiás gyógyszerek gyártóit,

hogy kizárólag tudományosan megalapozott állításokat közöljenek a készítmények csomagolásán.

A határozat szerint erre azért van szükség, mert

"
a szerek hatékonysága kizárólag a hagyományos homeopátiás elméleteken alapszik, vagyis egyetlen megalapozott tudományos kutatás sem bizonyítja, hogy a készítmények hatásosak.

Ha pedig nincs tudományos bizonyíték, azt a szerek csomagolásán jól látható módon jelezni is kell, vagyis mostantól a homeopátiás gyógyszereknek is ugyanazon követelményeknek kell majd megfelelniük, mint a hagyományos készítményeknek. Azoknak a homeopátiás gyógyszereknek tehát, amelyek hatékonyságát nem támasztják alá tudományos bizonyítékokkal, a csomagolásán muszáj lesz feltüntetni, hogy

1) semmilyen tudományos bizonyíték nincsen rá, hogy a termék hatni fog, és

2) a termékleírások kizárólag olyan 18. századi homeopátiás elméletekre épülnek, amelyeket a modern orvostudomány nem fogad el.

Ha a gyártók ezt elmulasztják megtenni, azzal megsértik a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság határozatát.

homeopatia3
"
Ez a józan ész, a tudomány és az amerikai nép egészségének győzelme

mondta Michael De Dora, a The Center for Inquiry igazgatója a Business Insidernek.

"
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság helyes döntést hozott, amikor felelősségre vonta a homeopátiás gyógyszerek gyártóit a teljességgel alaptalan állításaikért.

Az már köztudott, hogy a homeopátiás gyógyszerkészítmények hatékonyságát számos elismert tudományos kutatás megcáfolta, legfeljebb placebo hatása lehet a szereknek, illetve sokan szervezetünk öngyógyító képességét értelmezik a homeopátia eredményeként.

A homeopátia alapja, hogy felismerhetetlenségig hígítanak olyan növényi vagy állati kivonatokat, amelyek hasonló tüneteket okoznak, mint amivel a betegség jár,

de a gyógyszerek valójában semmiféle hatóanyagot nem tartalmaznak.

Ezt eddig a legátfogóbban az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (National Health and Medical Research Council) bizonyította: ők ugyanis 1800 különböző homeopátiáról szóló tanulmány alapján jelentették ki, hogy a gyógyszerek teljesen hatástalanok. Sőt, a készítmények hatásossága mellett érvelő tanulmányokat elfogultnak és tudománytalannak találták.

homeopatia2

A homeopátiát továbbra is egyetlen dolog tartja életben, nevezetesen az, hogy

a hagyományos gyógyszergyártáshoz hasonlóan ez is hatalmas üzlet.

Amíg pedig van kereslet, lesz kínálat is. A kérdés csupán az, hogy az amerikai fejlemények mennyiben képesek hatni a homeopátiás készítmények népszerűségére.

Mindeközben nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a homeopátia nemcsak hatástalan, de veszélyes is lehet: Amerikában jelenleg 10 csecsemő halála miatt nyomoznak, akiket nadragulyát tartalmazó homeopátiás tablettákkal próbáltak kezelni.

Képek: Pixabay

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: