HÍREK
A Rovatból

Müller Cecília: Megállítottuk a járványt Mezőkövesden

Az országos tisztifőorvos részletesen bemutatta, hogyan zajlott a kontaktkutatás a dél-borsodi városban.


El kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten újságírók előtt. Müller Cecília a mezőkövesdi koronavírus-fertőzések példáján keresztül ismertette a kontaktkutatás módszertanát és járványügyi konzekvenciáit.

Kiemelte: a járvány első hullámának kezelése miatt "relatíve alacsony" a magyarországi megbetegedések száma, ugyanakkor a vírus jelen van az országban, egy-egy fertőzött gócponttá alakíthat egy területet, és ezt el kell kerülni.

A mezőkövesdi esetről közölte: három megye 29 településén 334 embert kerestek fel a népegészségügyi szakemberek és a rendőrök a kontaktkutatás keretében, 43 fertőzöttet azonosítottak, közülük 27-en tünetmentesek voltak, 16-an mutattak tüneteket, öt beteg került kórházba. Az országos tisztifőorvos jó hírnek nevezte, hogy 334 emberből 260-an már elhagyhatták a hatósági házi karantént, az utolsó pozitivitást július 23-án észlelték, ezért elmondható, hogy sikerült megállítani a járványt a dél-borsodi városban.

A részletekről elmondta: az első fertőzött egy iskolai dolgozó volt, akinél a későbbi járványügyi vizsgálatok során a leggondosabb kikérdezés mellett sem sikerült azonosítani a fertőzés eredetét. Müller Cecília hozzátette, "nem nyert bizonyítást", hogy ő a fővárosban - egészségügyi intézményben vagy tömegközlekedésen - fertőződött volna meg; tünetei voltak, lázas volt és köhögött, de koronavírusra akkor nem tesztelték, majd június 16-án részt vett egy 27 fős iskolai értekezleten, ahol senki nem viselt maszkot; egy másik, június 23-i értekezleten is részt vett és két családtagjának is átadta a fertőzést.

A második iskolai értekezleten jelen volt a "második beteg", akit elsőként azonosítottak koronavírus-fertőzéssel, környezetében pedig azonnal elindult a kontaktkutatás, majd a járványügyi vizsgálat derített fényt a megbetegedésre - ismertette Müller Cecília. Tájékoztatása szerint 31 ember környezetében kellett kontaktkutatást végezni, az összes kontaktszemély karanténba került, a tüneteteket mutatókat egészségi állapotuknak megfelelően látták el.

A borsodi népegészségügyi szakemberek munkáját is méltatva Müller Cecília azt hangsúlyozta, hogy a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően a dél-borsodi városban a fertőzések nem terjedtek túl az ismert gócon. Példaként említette, hogy egy fertőzött házaspár - még nem ismerve saját pozitivitását - egy buszos kiránduláson 42 utasból 7 embert fertőzött meg. Ugyanakkor két további közösségben - egy napközis táborban és egy énekkarban - szerencsére senki sem fertőződött meg - fűzte hozzá.

Rámutatott: zárt közösségekben, hosszabb idejű, zárt helyen tartózkodás esetén "eléggé fertőzőképes a vírus", főként azért - utalt a konkrét esetre -, mert tüneteket produkáló emberek lehetnek ott.

Az országos tisztifőorvos a felelős magatartás fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy az emberek fegyelme "kicsit lazulni látszik"; változatlanul be kell tartani a járványügyi szabályokat. Azt javasolta, hogy csakis egészséges, tüneteket nem mutató ember menjen munkába, közösségbe. A koronavírus-gyanús eseteket - folytatta - továbbra is a háziorvosnak kell telefonon jelezni, aki gondoskodik a mintavételről.

Müller Cecília szólt a maszkhasználat, valamint a rendszeres, alapos kézmosás és a szellőztetés szükségességéről, majd megjegyezte azt is, hogy a népegészségügynek és a kormányhivataloknak mintegy 50 millió forintos, a rendőrségnek pedig további 8 milliós költséget jelentett a mezőkövesdi eset.

Korpás Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője arról beszélt, hogy március 11. óta mintegy 500 ember kontaktkutatásában vett részt a külön erre a célra létrehozott megyei rendőri csoport.

A megyében jelenleg több mint 400-an vannak hatósági házi karanténban, több mint 8000 ember pedig már elhagyhatta azt, a karantén szabályainak betartását több mint 50 ezer alkalommal ellenőrizték. A rendőr alezredes a tipikus szabályszegések között említette a karantén elhagyását, vendégek fogadását, valamint a karantént jelző tájékoztató ki nem helyezését vagy eltávolítását.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa közölte: az elmúlt 15 napban országosan 1002 kontaktszemélyt kutatott fel a rendőrség, a legtöbbet Budapesten. Emlékeztetett: a rendőrség feladata a határokon elrendelni a hatósági házi karantént a piros és sárga országokból érkezőkkel szemben, ha nem rendelkeznek az előírt negatív vírustesztekkel. Az elmúlt 24 órában 716 karantént rendeltek el, ebből 638-at a határforgalmi ellenőrzések során.

Az alezredes közlése szerint jelenleg az érvényben lévő hatósági házi karanténok száma 8083, amelyből 7364-et rendeltek el a határon, a karantént ellenőrző elektronikus alkalmazást pénteken 200-an használták. Március 11. után 677 ezer 923 alkalommal ellenőrizték a karantén szabályainak betartását, és 3156 szabálytalanságot tapasztaltak, az elmúlt 15 napban 312-t - részletezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Egy ismeretlen szám keresett, meglepetésemre Semjén Zsolt hívott” – reagált a fideszes kritikára a miniszter
Az újbudai képviselő korábbi bejegyzése után rengeteg megkeresést kapott, és sokan bírálták is: egyszerre voltam áruló vagy hős - írta. Most azonban ő is meglepődött.


Meglepődött Junghausz Rajmund, akit pár napja egy ismeretlen számról hívtak. A fideszes képviselő az egyetlen, aki hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. Tavaly egyéni mandátumot is szerzett.

Most a pedofil-botrány kapcsán szólalt meg. Közösségi oldalán írta meg, hogy felháborította Semjén Zsolt ATV-s nyilatkozata arról, hogy „nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben”. Junghausz erre reagálva azt írta, hogy az interjúban egyetlen gondolat sem szólt az intézményekben élő gyerekekről. Majd javasolta, hogy legyen kötelező az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak személyesen megismerni ezeket az intézményeket, mielőtt elfogadják a költségvetést. Majd elmesélte, hogy ő is évekig élt gyermekotthonban, ahol rengeteg erőszakkal találkozott.

Ezt követően szombaton Junghausz Rajmund egy új posztban számolt be arról, hogy kapott egy telefonhívást.

"A gyermekvédelem hiányosságairól szóló szerdai bejegyzésem óta igencsak turbulens lett körülöttem a világ. A posztot – csak a saját oldalamon – több mint 1 millióan olvasták, ami hatalmas megtiszteltetés. Elképzelhetetlen számú megkeresést kaptam a sajtó részéről, sok személyes történetet ismerhettem meg. A médiumoknak elmondtam, hogy szeretném szakmai útra terelni a témát, és majd csak azután kívánok nyilatkozni, amint sikerült a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárral átbeszélni a terület kihívásait és a lehetséges beavatkozási irányokat. Azonban egyelőre kénytelen voltam visszamondani a találkozóval kapcsolatos igényemet, mert olyan feltételekhez kívánták kötni, amelyek minden normalitást nélkülöznek. Egyik ilyen, hogy ne beszéljek a sajtóval, a másik, hogy az újbudai önkormányzati frakciónk beszélje meg a posztomat" - írta.

Arról is beszámolt, hogy "emberek százaitól kaptam hideget-meleget, egyszerre voltam áruló vagy hős. Természetesen egyik sem vagyok. Bár nem követtem eddig sem a haszontalan utasításokat, soha nem árultam el a közösségemet, ahogyan a választóimat sem. A posztom lényege csak annyi volt, hogy tenni szeretnék a srácokért".

Majd pénteken egy ismeretlen számról hívta valaki.

"Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel".

Az újbudai képviselő örült a megkeresésnek, és elárulta, hogy a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Semjén Zsolt "nyitott arra, hogy személyesen is megismerje ezt a világot és közösen látogatást tegyünk az Őrmezei Gyermekotthonban. Erre a közeljövőben sort is kerítünk. Ezzel persze még semmi nem oldódott meg, de valami elkezdődött".

A miniszterelnök-helyettes hívását ezért fontosnak tartja, majd a végén megígérte, hogy minden lépésről beszámol majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fókuszcsoportnak: Orbán Viktor fél liter bor és cigányzene mellett sokkal nyitottabb személyiség, mint amit a politikában mutat
A TISZA Párt vezetője szerint ha van nála alkalmasabb ember, akkor szívesen átadja a vezetést, és több meccsre fog eljutni. Beszélt arról, mit gondol a politikáról és mit tapasztal a vidéket járva.


Magyar Péter a Fókuszcsoport műsorában beszélt arról, hogy a saját közösségi oldalára ma is ő írja a posztokat. Elmondása szerint ez nem tanult dolog nála, de sok mindenről volt véleménye, ezért felpörgött az oldala. Nem adja ki másnak a bejegyzések készítését, mert ha ő kommentál valamit, azt a lapok átveszik. Azt is hozzátette, hogy sokan kritizálják, de Gábor Zsazsa szavait idézte: a negatív reklám is reklám. Úgy fogalmazott, hogy

a lejárató kampány miatt egy hónap alatt olyan ismertséget szerzett, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc évtizedek alatt.

Megjegyezte, hogy a fideszes politikusok közül Gulyás Gergely és Takács Péter még nem tiltotta le, de sokan mások már igen.

A politikai meggyőzésről azt mondta Nagy Ádámnak, hogy nem kell mindenkit a saját oldalukra állítani, mert a baráti és családi kapcsolatok fontosabbak. Szerinte nem lehet egyik napról a másikra átállítani valakit, aki húsz éve Fidesz-szavazó. Úgy látja,

a hatalom idővel elkényelmesedik, elveszíti a kapcsolatot a valósággal, de a politikai szimpátia nem vallás, változtatható.

Kiemelte, hogy sok fiatal vesz részt a rendezvényeiken, ami szerinte azért is fontos, mert a fiatalok kritikusabban gondolkodnak, kiállnak a véleményük mellett, és szívesen benne vannak az események sodrában.

A vidéken élők helyzetéről azt mondta, három nagy problémával szembesülnek: a lakhatással, a képzettségüknek megfelelő munkahely hiányával és a közszolgáltatások nehéz elérhetőségével. Példaként említette, hogy egyes megyeszékhelyeken már este kilenckor megáll az élet, nincsenek nyitva tartó szórakozóhelyek vagy éttermek. Hozzátette: sok fiatal elköltözik vidékről Budapestre vagy külföldre.

Országjárása kapcsán elmondta, hogy szinte minden nap megy valahová, egészen október 23-ig. Bevallotta, hogy néha fáradt, de a pozitív visszajelzések erőt adnak neki. Elmesélte, hogy egy 10 éves kislány odaadta neki az első úszóérmét, amit nagy megtiszteltetésnek tartott. Több szegregátumban is járt, például az Ózd melletti Hétes-telepen vagy Tiszalökön. Szerinte

a roma gyerekek sokszor behívják őt a lakásaikba, ahol nincs sem gáz, sem áram, sem víz. Ismerik őt a tévéből, de nem hiszik el a sok negatív dolgot, amit ott hallanak róla.

A propagandáról úgy nyilatkozott, nagyon sok pénzt fordítanak arra, hogy embereket átállítsanak például az Oroszországhoz való viszonyban, de szerinte a választás változást hozhat. A Truman Show című filmhez hasonlította a helyzetet, mondván: el lehet érni a buborék szélére. Megjegyezte, hogy ha valaki ellenzékbe kerül, nem fogja már a saját pénzét költeni a propagandára.

Orbán Viktorról azt mondta, hogy tehetséges embernek tartja. Úgy fogalmazott, hogy fél liter bor és cigányzene mellett sokkal nyitottabb személyiség, mint amit a politikában mutat.

Beszélt arról is, hogy sok politikus — köztük Gulyás Gergely is — szerepet játszik, és ezt olyan intenzíven teszik, hogy egy idő után már ők maguk is elhiszik, amit mondanak.

A sajtó szerepéről úgy vélekedett, ha a független média gyakran bírálja a politikusokat, akkor fogadja el azt is, ha egy politikus visszafelé is kritikát fogalmaz meg. Végül elismerte, hogy ő maga is sokat változott az elmúlt másfél évben, és lehet, hogy ma már nem értené meg korábbi önmagát. Azt is hozzátette:

ha van nála alkalmasabb ember, akkor szívesen átadja a vezetést, több meccsre fog eljutni, és éli a nyugodt életét, ahogy azt korábban tette.

Az is kiderült, hogy kollégái írtak neki egy listát arról, hogy mire kell figyelnie, hogy ne szálljon el. Ezt pedig folyamatosan monitorozzák is, és szólnak neki, ha szükséges.

VIDEÓ: Mi történik a színfalak mögött?

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotókon a betiltott, de megtartott pécsi Pride legjobb pillanatai, több ezren vonultak a városban
Az ötödik pécsi szivárványos felvonuláson több ezren vettek részt. Az eseményen több ellentüntető is megjelent, de a rendőrség fenntartotta a rendet.


Szombatra hirdették meg az ötödik Pécs Pride-ot, amely Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. A szervezők egyeztettek ugyan a hatóságokkal, de végül a rendőrség nem engedélyezte előzetesen a felvonulást. A szervezők azonban úgy döntöttek, hogy mégis megtartják a rendezvényt. Az útvonalat azonban módosították, és a Tettyén felállított színpadhoz vonultak. A felvonulás idején több ellentüntetést is tartottak. A két felvonulás ugyan keresztezte egymás útját, de a rendőrség fenntartotta a rendet.

Fotókon a pécsi Pride eddigi legjobb pillanatai:

Képgaléria: A felvonulásról (Fotókért kattints a képre)

Képgaléria: Az ellentüntetők (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiengedték Nagy Márton hegymászót a kórházból, kiderült, mitől voltak elviselhetetlen fájdalmai
Klein Dávid végig vele volt, most azonban már szervezi az utat vissza a táborba. Abban bízik, hogy tudja folytatni az expedíciót, de még sok körülményt figyelembe kell venni.


Nagy Márton, a 25 éves magyar hegymászó kórházba került, miután a Himalája egyik legmagasabb csúcsának alaptáborában hirtelen rosszul lett. Olyan elviselhetetlen gyomorfájdalmai voltak, hogy alig tudott beszélni. Végül mászótársa, Klein Dávid próbált segíteni rajta addig, amíg a mentők megérkeztek.

Szombaton Klein Dávid közösségi oldalán jelent meg egy közlemény. Ebben megírták, hogy "Nagy Marci hegymászót ma délután, nepáli idő szerint nagyjából 14:00-kor kiengedték a Manipal Oktató Kórházból, és jelenleg Pokharában pihen".

"Tünetei vesekőre vezethetőek vissza" - írják.

Beszámolójuk szerint Marcit helikopter vitte a kórházba. Bár útjuk nem volt izgalomtól mentes, de végül sikerült orvosi ellátáshoz jutnia:

„Hálásak vagyunk a Manipal kórház sürgősségi csapatának! A láthatóan rendkívül túlterhelt egészségügyi csapat alapos és professzionális ellátásban részesítette Marcit a nap folyamán. Végleges diagnózis csak 3-án késő délután született: Marciból odafent, az alaptáborban vesekő távozott, ez okozta a rendkívüli fájdalmakat, a hányást és a gyulladást. Sajnos még van odabent, aminek ki kéne jönnie… Köszönetünket szeretnénk kifejezni dr. Paudel Klárának és férjének, dr. Badri Paudelnek is: a nagytudású és komoly tekintéllyel bíró pokharai orvos házaspár azonnal segítségünkre sietett, meglátogattak minket a kórházban és mindenben támogattak minket. Hálásak vagyunk.”

A hegymászót éjszaka még bent tartották, infúziót és gyógyszereket kapott. Végül (Dávid társaságában, aki végig vele maradt) október 4-én távozhatott.

A közlemény arról is beszámol, hogy miután Klein Dávid a társát már biztonságban tudhatja, megkezdte visszatérésének megszervezését. Ez ugyan bonyolult és drága, de úgy véli, hogy kár lenne veszni hagyni az eddig befektetett közös munkát.

Nagy Márton visszatérése még bizonytalan. A hegymászó így mesélt a vele történtekről:

„Most először kerültem ilyen hirtelen kórházba. Tudom, ez nem egy ritka eset, mégis ijesztő amikor egy elszigetelt világban ér a meglepetés. Messze a civilizációtól, csak a magunkkal hozott eszközökből dolgozva, Dávid a maximumnál is többet hozott ki a lehetőségekből. Tudott annyit segíteni rajtam, hogy ne legyen belőle baj, ha egy nappal később érkezik a mentés. Mire végül lejutottunk, még szédültem – valószínűleg a gyógyszerektől".

A kórházban mindent megtettek érte. "Ekkora leterheltség mellett mégis végig mosolyogtak, kedvesek voltak. Biztos ami biztos, benn tartottak egy éjszakára, szép, új, modern szobában. Infúziót és gyógyszereket kaptam, mivel erősen kiszáradt állapotban érkeztem. Jó volt tudni végre a fájdalom okát: így már tudjuk mi alapján kell dönteni a továbbiakról."

Majd megköszönte társa segítségét is: "Dávid segített végig, az aktív tevékenységeket mind átvette tőlem. Hihetetlen élmény amikor van, aki minden energiájával az én érdekemre koncentrál, ezúton is nagyon nagy köszönet érte!”

Klein Dávid úgy véledekedett:

„Hatalmas kő esett le a szívemről most, hogy megértettük, mi okozta Marci súlyos tüneteit és állapota megnyugtatóan rendeződött. Persze az lenne a legszuperebb, ha Marci is fel tudna jönni velem. De első a biztonság és ez az ő döntése. Ha sikerülne visszatérnem, úgy a közös expedíciónkat folytatnám. Ha történetesen elérem a csúcsot, az teljes mértékben Marci sikere is lesz!"

A hegymászó szerint még tudniuk kell, mikor lesz alkalmas az időjárás is a csúcstámadásra. Számolnia kell az azóta leesett hóval is. Ugyanakkor "borzalmasan motiváltnak érzem magam és nagyon nem örülnék, ha nem kapnék lehetőséget arra, hogy legalább megpróbáljam kettőnk közös Nagy Kalandját sikerre vinni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: