Szörnyű titok a monori madárházban: megölte a saját anyját a 36 éves férfi, majd elásta az idős nő holttestét
A saját anyja meggyilkolásával gyanúsítanak egy 36 éves férfit. Az ügy több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Zs. Ádám bejelentette 70 éves édesanyja eltűnését a monori rendőrkapitányságon.
A helyi rendőrök és a polgárőrök azonnal keresni kezdték az asszonyt. Átfésülték a környéket, tanúkat hallgattak ki, de nem jártak sikerrel. Az eltűnési ügyet egy évvel később, január 11-én zárták le, mert a nyomozók arra jutottak, hogy az asszony sorsáról csak a fia tudhatott.
Az évfordulón Zs. Ádámot beidézték a rendőrkapitányságra, ahol többször kihallgatták. A férfi vallomásaiban ellentmondásokba keveredett, majd a nyomás hatására bevallotta, hogy megölte édesanyját. Elmondta, hogy
a tragédia egy vita után történt: előző nap ellökte édesanyját, aki megsérült, de nem segített rajta. Mire visszatért, az asszony meghalt.
Pánikba esett, ezért anyja holttestét pokrócba csavarta, majd elásta a madárházban, amelyet később le is térkövezett.
Zs. Ádámnak több mint tízezer madara volt otthon, a fürjtojások eladásából élt. A rendőröknek pontosan megmutatta, hol rejtette el édesanyja holttestét. Az ásatás során megtalálták az asszony maradványait.
A férfit halált okozó testi sértéssel gyanúsítják, őrizetbe vették. A nyomozás közben olyan információk is előkerültek, amelyek szerint előre készült a gyilkosságra, de erről már nem tudták kihallgatni.
Zs. Ádám ugyanis a ceglédi zárkában felakasztotta magát. Az öngyilkossági kísérlet nem sikerült, jelenleg kórházban ápolják.
A helyszínen készült videót ITT lehet megtekinteni.
A helyi rendőrök és a polgárőrök azonnal keresni kezdték az asszonyt. Átfésülték a környéket, tanúkat hallgattak ki, de nem jártak sikerrel. Az eltűnési ügyet egy évvel később, január 11-én zárták le, mert a nyomozók arra jutottak, hogy az asszony sorsáról csak a fia tudhatott.
Az évfordulón Zs. Ádámot beidézték a rendőrkapitányságra, ahol többször kihallgatták. A férfi vallomásaiban ellentmondásokba keveredett, majd a nyomás hatására bevallotta, hogy megölte édesanyját. Elmondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Rendőrt akarok ölni” - mondta a nő, aztán figyelmeztető lövést adtak le, de egy rendőrszakközépiskolást talált el a golyó
Felfegyverkezve fenyegetőzött egy fiatal nő a Keletinél, rendőröket riasztottak. Figyelmeztető lövés dördült, de egy rendőrtanuló sérült meg. A nőt elfogták, letartóztatásáról hamarosan döntenek.
Komoly rendőri intézkedés zajlott a Keleti pályaudvarnál, amikor egy fiatal nő késsel fenyegetőzött. Több járőr próbálta megfékezni, és az RTL Híradó birtokába került felvételen látszik, hogy nehezen tudták lefogni. Közben egy rendőr megsérült – valószínűleg egy figyelmeztető lövés sebesítette meg véletlenül.
Egy szemtanú, Zöldfay Bence a pályaudvar előtt éppen egy ismerősére várt.
„Azt hallottam hirtelen, hogy dobja el a kést. Megindultunk ki a főbejárat felé, és félúton hallottunk egy lövést. Mire mi az ajtóba kiértünk, akkor egy ilyen 20 év körüli hölgy volt a földön előállítva, egy 20 centis kés volt körülbelül mellette” – mesélte a Híradónak.
A nő nem sokkal korábban maga hívta a segélyhívót, és azt mondta: „rendőrt akar ölni”. Egy járőrpáros ment a helyszínre, egyikük még rendőr-tanuló volt. Megpróbálták lenyugtatni, de a nő tovább fenyegetőzött, ezért erősítést hívtak. A közelben lévő rendőrök gyorsan odaértek, mert nem sokkal előtte egy másik intézkedésük is volt a Keletinél.
Végül az egyik rangidős rendőr figyelmeztető lövést adott le a földre, de a golyó valószínűleg megpattant, és eltalálta a fiatal rendőrtanulót.
„A rendőri intézkedés során a föld felé leadott figyelmeztető lövés következtében egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült, ennek körülményeit az ügyészség külön eljárásban vizsgálja”
– közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Azt is vizsgálják, hogy a lövedék pontosan hogyan sebesítette meg a rendőrtanulót, például visszapattanhatott-e valahonnan.
„A figyelmeztető lövést általában függőleges irányba, a légtérbe kell leadni. Ha ez nem biztonságos, a lövés irányát úgy kell megválasztani, számolva a becsapódást esetlegesen követő gurulattal is, hogy a lövedék életet, testi épséget ne veszélyeztessen, és lehetőleg ne okozzon anyagi kárt” – magyarázta Borbély Zoltán ügyvéd.
A megsérült rendőrtanulóhoz mentőt hívtak.
„Később láttuk, hogy egy mentő még ott volt a helyszínen, és ott láttuk, hogy bent fekszik valaki. Valószínűleg a lábon lőtt, sérült gyakornok volt” – tette hozzá a szemtanú.
A fiatal nő még a földön fekve is dühöngött, ellene eljárás indult. Úgy tudni, hogy a kihallgatásán nem tett vallomást, és letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.
Komoly rendőri intézkedés zajlott a Keleti pályaudvarnál, amikor egy fiatal nő késsel fenyegetőzött. Több járőr próbálta megfékezni, és az RTL Híradó birtokába került felvételen látszik, hogy nehezen tudták lefogni. Közben egy rendőr megsérült – valószínűleg egy figyelmeztető lövés sebesítette meg véletlenül.
Egy szemtanú, Zöldfay Bence a pályaudvar előtt éppen egy ismerősére várt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerdán dél körül egy középkorú férfi lezuhant a budapesti Néprajzi Múzeum tetejéről, és a helyszínen életét vesztette, tudta meg a hvg.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint
a bejelentés 12:22-kor érkezett. Az eset a Városligetben, a Műcsarnok felőli oldalon történt.
A rendőrség közölte, hogy „az esettel összefüggésben idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel”, vagyis nem feltételezik, hogy más személy okozta volna a tragédiát. A haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.
Szerdán dél körül egy középkorú férfi lezuhant a budapesti Néprajzi Múzeum tetejéről, és a helyszínen életét vesztette, tudta meg a hvg.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem tudom, honnan lőttek” – Fényes nappal lőttek le egy autón heverésző macskát Szombathelyen
Légpuskával lőhettek le egy macskát Szombathelyen fényes nappal. A sérült állatot gazdái azonnal orvoshoz vitték, de estére elpusztult. A rendőrség állatkínzás gyanújával nyomoz az ügyben.
Egy parkoló autó tetején fekvő, meglőtt macskát találtak a szombathelyi lakók kedden napközben. A helyiek szerint a cicát légpuskával lőhették le. Egy közelben lakó férfi a szomszédjának vitt vissza egy vödröt, amikor a tragédia történt.
„Ugyan csak egy kattanást hallottam, a macska meg leesett oda. Szóltam neki, mondom Öcsi, gyere gyorsan, lelőtték a macskádat. Ennyi volt az egész. Az öcsi kijött, fölkapta, a fejéből folyt a vér a macskának” – mesélte a szemtanú az RTL Híradónak.
A gazdái azonnal állatorvoshoz vitték a sérült cicát. A szombathelyi állatkórházban az orvosok megállapították, hogy valóban lőtt sérülése van. A röntgenfelvételen még a lövedék is látszott.
„A cicát utána sokktalanítottuk, infúziót, gyógyszereket kapott, az állapota az átmenetileg javult, így haza is bocsátottuk, de aztán délutánra, estére romlott az állapota, és sajnos el is pusztult a szegény állat” – mondta Varjú Gábor állatorvos.
A macska gazdái nem akartak nyilatkozni, de korábban a 112 Pressnek azt mondták, hogy másfél éves cicájuk rendszeresen bejárt a házba és nagyon barátságos volt.
„Benne a nyakörv, bolhanyakörv, minden volt a cicának a nyakában, az ember a cicára vigyáz. Azért élünk” – tette hozzá egy szomszéd.
A környéken élők megdöbbentek az eset miatt. A szemtanú szerint bárkit eltalálhatott volna a lövés:
„Nem tudom, honnan lőttek, de hogyha most itt az utcán megyek végig, itt a járdán, akkor itt lőnek, hát akkor lehet, hogy engem talál fejbe.”
A Szombathelyi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozást.
A teljes riportot itt lehet megnézni:
Egy parkoló autó tetején fekvő, meglőtt macskát találtak a szombathelyi lakók kedden napközben. A helyiek szerint a cicát légpuskával lőhették le. Egy közelben lakó férfi a szomszédjának vitt vissza egy vödröt, amikor a tragédia történt.
„Ugyan csak egy kattanást hallottam, a macska meg leesett oda. Szóltam neki, mondom Öcsi, gyere gyorsan, lelőtték a macskádat. Ennyi volt az egész. Az öcsi kijött, fölkapta, a fejéből folyt a vér a macskának” – mesélte a szemtanú az RTL Híradónak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Élet-halál között van az a postás nő, akit jogosítvány nélkül, hatalmas sebességgel gázolt el egy sofőr Ráckevén néhány nappal ezelőtt – számolt be a Tények.
A fiatal nőt még február végén gázolta el nagy sebességgel Ráckevén egy kisteherautó. A Tények információi szerint a nő éppen leveleket kézbesített, amikor az autó nekicsapódott.
A postásnő több métert repült, feje és gerince és megsérült.
A sofőr kiszállt az autóból, fel akarta ültetni a szerencsétlenül járt nőt, de miután nem sikerült, elhajtott a helyszínről. A fiatal postás újraélesztését a rendőrök kezdték meg, majd mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.
A TV2 hírműsorának anyósa arról számolt be: menye még mindig kómában van, megpróbálták felébreszteni, de eddig nem sikerült.
A rendőrség azóta elfogta a gázoló nőt aki jogosítvány nélkül vezetett. Az ügyészség a napokban kérte a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A gyanú szerint alkoholt is fogyaszthatott a baleset idején.
A Tények riportja a szerencsétlenül járt postásról