KÉK HÍREK
A Rovatból

Halálos hiba a miskolci magánrendelőben: 5 évre tiltották el az orvost, aki nem állt le időben

A Miskolci Járásbíróság gondatlan veszélyeztetés miatt ítélte el a gasztroenterológust. Az ítélet felfüggesztett börtönt és egymillió forintos pénzbüntetést is tartalmaz, de még nem jogerős.
MTI - szmo.hu
2026. február 16.



Öt évre tiltották el a szakmájától azt a miskolci orvost, aki a bíróság szerint olyan súlyos hibát vétett egy magánrendelésen végzett vizsgálat közben, hogy a betege belehalt. Az elsőfokú ítéletről a Miskolci Törvényszék számolt be hétfőn.

Az ügy előzményei 2023 júliusára nyúlnak vissza, amikor a későbbi áldozat vérzéses panaszok miatt ment be a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházba. Fel is vették az osztályra, de néhány óra múlva saját felelősségére távozott. Mivel a panaszai nem szűntek, két nappal később a vádlott gasztroenterológus magánrendeléséhez fordult, ahol az orvos egy invazív beavatkozást javasolt.

A vizsgálat közben azonban komplikáció lépett fel. A törvényszék közleménye szerint

hiába jelezte a problémát többször is a közreműködő orvos és a szakasszisztensek, a szakember nem állt le, hanem tovább folytatta a beavatkozást.

A beteg állapota a mulasztás miatt rohamosan romlani kezdett, mentővel vitték kórházba, de a műtét ellenére sem tudták már megmenteni az életét.

A bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt az orvost az ötéves eltiltás mellett egymillió forint pénzbüntetésre, valamint egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Enyhítő körülményként értékelték, hogy büntetlen előéletű és idős korú, súlyosítóként pedig a többszörös szakmai szabályszegést. Az ítélet nem jogerős, az orvos és védője fellebbezett.

A Büntető Törvénykönyv szerint a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés lényege a szakmai szabályok megszegése, ami mások életét, testi épségét vagy egészségét sodorja veszélybe. Ha a cselekmény halált okoz, a büntetési tétel egytől öt évig terjedő szabadságvesztés. Fontos, hogy a foglalkozástól eltiltás mint büntetés csak az ítélet jogerőre emelkedésével lép hatályba. Az elmúlt években több hasonló ügy is indult, 2025-ben például szintén Miskolcon emeltek vádat két kórházi dolgozó ellen, mert ellátás nélkül küldtek haza egy beteget, aki másnap meghalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.

A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.

A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.

Az ügy Rogán Antal találmányát érintő részében egy kulcsfontosságú új információ, hogy a Magyar Telekom nem lehet a Rogán Antalnak tíz éve folyamatosan érkező, százmilliós nagyságrendű díjak forrása. Bár a politikus korábban a távközlési óriásra hivatkozott mint a találmány vevőjére, a cég közölte a lappal:

a szoftvert még 2015-ben, egy egyszeri díjért vásárolták meg, méghozzá nem a Rogánnak fizető Mobilsign Kft.-től, hanem annak jogelődjétől, a Profitrade 90 Kft.-től. A Telekom azóta csak egy alacsony összegű havidíjat fizet előbbi cégnek hibajavításra, amelynek mértéke szerintük „informatikai projektekhez mérten elenyésző nagyságú”.

Rogán legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint a találmányhasznosítási díj továbbra is havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót hoz neki. Eközben az összeget fizető Mobilsign Kft. a 2025-ös üzleti évben 900 milliós forgalom mellett mindössze 174 millió forint nyereséget ért el. A politikusnak kifizetett díj tehát meghaladta a cég profitját.

A kifizetések tíz év alatt összesen már meghaladták a 2,1 milliárd forintot.

A NAV nyomozása az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF jelzése alapján indult költségvetési csalás gyanúja miatt. Az OLAF szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainál rendszerszintű visszaélések történhettek: a gyanú szerint magyar cégek valós teljesítmény nélkül számoltak el komoly összegeket, előfordult túlárazás és fiktív számlák használata is.

A vizsgálat által érintett cégek egyike pont a Profitrade 90 Kft., amely 2013-ban 256 millió forint uniós támogatást nyert egy „MobileSign” nevű rendszer kifejlesztésére, amely neve hasonlít a Rogán Antal és üzlettársai által később szabadalmaztatott megoldásra, amelynek karbantartását, mint a Telekom közleményéből kiderült, a Profitrade 90 Kft. jogutódja, a Mobilsign Kft. - a volt miniszternek utaló cég - végzi.

Rogán Antal találmányának díja nemrég a parlamentben is előkerült. Magyar Péter megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ő elhiszi-e, hogy Rogán Antal egy feltaláló.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyolcan haltak meg az M1-esen, miután egy kisbusz teherautóba rohant Győrnél
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Nyolc halott, két ütközés, teljes pályazár: percek alatt vált halálos csapdává az M1-es autópálya Győr közelében péntek hajnalban.

Nem sokkal öt óra után egy kisbusz rohant bele egy, a forgalom torlódása miatt álló teherautóba az autópálya 113-as kilométerszelvényénél.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük heten a helyszínen életüket vesztették, két embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.

A torlódást egy korábbi baleset okozta: fél öt körül, a 114-es kilométerszelvénynél egy tehergépkocsi egy munkagépnek ütközött. A jármű a karambol után kigyulladt, a teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást, a részleteket a rendőrség honlapján közölték. A hatóságok a balesetek miatt a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,

török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.

Az is kiderült, hogy

a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.

A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,

ketten megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó képeken az M1-esen történt hajnali tragédia: így küzdöttek a tűzoltók a lángoló kamionnal
Megdöbbentő képeket tett közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon az M1-es autópályán történt halálos balesetek mentési munkálatairól. Összesen nyolc ember halt meg a tragédiában.


Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.

A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.

Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.

A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy teherautóba hajtott hátulról egy kilencszemélyes kisbusz. Kilencen utaztak a járműben, közülük heten életüket veszítették,

ketten pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, őket a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták.

A katasztrófavédelem által közzétett fotókon látszik, milyen óriási tűz keletkezett az első ütközéskor, a kamion lángokban állt. A kisbusz első fele pedig gyakorlatilag eltűnt, miután a teherautónak ütközött.

Képgaléria a két halálos balesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk