KÉK HÍREK

„Mint egy filmrendező, azt is megkövetelte, milyen pózban csinálják” – A Blikk megtalálta a 10 éves fiának szexet szervező anya albérlőtársát

A nő elmondta, hogy próbálta megakadályozni a dolgot, de az anya nagyon erőszakos volt.

Link másolása

Korábban mi is írtunk róla, hogy kiskorú gyereke fejlődését veszélyeztető ajándékkal lepte meg a 33 éves K. Szandra 10 éves fiát: születésnapjára egy 15 éves lányt szervezett szexuális együttlétre, amiről videófelvételt is készítettek.

Egy gyámhivatali jelzés és a hozzá csatolt videó felvételek alapján indultak meg a Pest megyei rendőrök 2021. május 6-án. A felvételeken egy fiatalkorú lány és egy 10 éves kisfiú szexuális együttléte volt látható. A háttérben egy hang utasítása és hangos nevetések hallatszottak: „Cseréljetek helyet!” Egyértelmű volt, hogy az aktusnál többen jelen voltak – írta a Rendőrség.

Kihallgatták a 10 éves gyermek édesanyját, a 33 éves K. Szandrát, aki gyermekét és a kamaszlányt is rávette az aktusra születésnapi ajándékként. Az anyát azonnal őrizetbe is vették. A felvételt a kisfiú egyik ismerőse rögzítette telefonjával, majd több ismerősének tovább küldte. A nyomozók megtalálták és lefoglalták – az akkor 16 éves fiút gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. K. Szandra nem tett vallomást, a 15 éves kamaszlány pedig annyit mondott, hogy félt az erőszakos és fenyegetőző anyától.

A Blikk megtalálta azt a nőt, aki az eset idején közös albérletben lakott a fiú anyjával és a gyerekkel szexelő Izával is.

"Szandi erőszakkal vette rá Izát, hogy feküdjön le Kevinnel. Az aktusról Kevin 16 éves barátja csinált felvételt, akit áthívtak ünnepelni. Az ismerőseinek szétküldött videón is hallatszik, ahogy veszekszem velük, és azt kérem, azonnal hagyják abba. Mit tehettem volna még?

De Szandi erőszakoskodott és mint egy filmrendező, azt is megkövetelte, milyen pózban csinálják"

– mondta el Nikolett. Mikor számonkérte az anyát, az felháborodva válaszolt: „Ma van a fiam születésnapja, miért ne ünnepeljük meg?”

A szemtanú szerint nagyjából három percig tarthatott az aktus.

"Biztosan furcsán hangzik, de Kevin örült neki. Náluk a családban sajnos ez volt a szokás, erre nevelte a gyerekét Szandi. Tízéves kora ellenére már nem ez volt Kevin első ilyen élménye.

Szandi bántotta a velünk élő Izát is korábban, megpróbált nekem is jönni egyszer. Iza már régen elhagyta a szüleit, intézetbe is került, de onnan egyszer visszaszökött hozzánk, emiatt pedig a rendőrök is körözték" – mesélte a nő.

Az eset után fél évvel, 2021 májusában szálltak ki a rendőrök a Táborfalván lévő lakásba. Az anyát azóta letartóztatták, Kevint pedig kiemelték a családból, nevelőszülőkhöz került.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Videó: tömegverekedés tört ki az újpesti és ferencvárosi szurkolók között a Népligetben a meccs előtt
Körülbelül száz újpesti ultra, kiegészülve néhány Vasas-szurkolóval, összecsapott a fradistákkal az MVM Dome előtt. A rendőrök közbeavatkozása nélkül nagyobb lett volna a balhé.

Link másolása

Az Újpest-drukkerek többsége különbuszokkal indult a Megyeri útról a Groupama Arénához, hogy megnézzék a vasárnap kora esti Fradi-Újpest összecsapást. Ez elég biztonságos megközelítési módnak tűnt, de voltak azért szép számmal olyanok is, akik vállalták a veszélyt, és egyénileg közelítették meg a helyszínt.

Nyilván egy okuk volt rá: szerették volna összemérni az erejüket a ferencvárosiakkal.

Körülbelül száz újpesti ultra, kiegészülve néhány Vasas-szurkolóval, a népligeti multifunkcionális csarnoknál, az MVM Dome-nál csapott össze bő órával a meccs kezdése előtt ugyanannyi fradistával

- írta meg a Blikk.

A fradisták voltak fölényben a szemtanúk szerint, de az már nem derült ki, mi lett volna a balhé vége, mert megjelent egy nagyobb létszámú rendőri erő, és szétválasztotta a feleket. A lap szerint komolyabb személyi sérülés nem történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia! Egy ukrán férfi kizuhant egy szálloda ablakán Angyalföldön, azonnal meghalt
A Szegedi úton található szállodában történt a szörnyű baleset.

Link másolása

A Ripost cikke szerint egy ukrán nemzetiségű férfi kizuhant egy XIII. kerületi hotelből. A férfi életét vesztette. Az angyalföldi Szegedi úton található Hotel Flandriában történt a tragédia.

A lap szerint a második emeleti szoba ablakkeretét és az ablakpárkányt is hatalmas vérfoltok borították, a rendőrség azonban kizárta, hogy bűncselekmény történt volna.

A BRFK tájékoztatása szerint közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Egy magyar utas verekedett a gépen, 18 órát késett a Wizz Air járata Dzsiddából
Egyelőre nem tudni, mi volt az oka a konfliktusnak. Kairót és Larnakát közbeiktatva érkezett meg a gép végül délután Budapestre.

Link másolása

18 óra késéssel szállt le a Wizz Air egy járata Budapesten, egy magyar utas verekedett a gépen, egy másik utast és a személyzet egy tagját is bántalmazta, írja a Budflyer.

Egyelőre nem tudni, mi volt az oka a konfliktusnak.

"A fapados légitársaság Dzsiddából Budapestre tartó járatának egyik magyar állampolgárságú utasa Kairó felett bántalmazni kezdte utastársát, majd a személyzet egyik tagját is megütötte. A járat kapitánya ezért a gép azonnali divertálását rendelte el Egyiptom fővárosának repülőterére. A lekötözött rendbontó utast azonban csak több mint 2 órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről.

Időközben a járat személyzetének a munkaideje a végéhez közeledett, így a repülőgép Budapest helyett Larnaca irányába indult tovább. Cipruson a nagyjából 220 fő, nagyrészt mekkai zarándoklaton részt vett külföldi állampolgárságú utast buszokkal szállították Larnaca, illetve az onnan 50km-re lévő Nicosia egyik szállodájába.

A gép végül az eredetileg tervezett 11:30-as felszálláshoz képest 3 óra késéssel kezdte meg útját Budapestre, ahol 16:30 előtt pár perccel szállt le.

A három kontinensen át tartó utazás összesen 18 órás késéssel zárult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elszaladt a kutya, pult alól adják a cukrot – elképesztő dolgokkal zaklatják az emberek a 112-t
A hívások csaknem fele valójában nem igényli a mentők, a rendőrök, vagy a tűzoltók beavatkozását.

Link másolása

Szlovák nyelven hogy mondják a disznót? Elszaladt a kutya, pult alól adják a cukrot – sokan még mindig ilyen felesleges bejelentésekkel hívják a 112-t - hangzott el az RTL híradójában.

A rendőrök most újabb beszélgetéseket tettek közzé, hogy felhívják a figyelmet: az indokolatlan hívásokkal a tényleg bajban lévők elől vehetik el a segítséget.

A hívások csaknem fele valójában nem igényli a mentők, a rendőrök, vagy a tűzoltók beavatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: