KÉK HÍREK
A Rovatból

Agyonlőtte magát egy négyéves kislány, vádat emeltek a nagynénje és annak barátja ellen

A milwaukee-i nőt és 41 éves barátját halált okozó elhanyagolással vádolták meg. Kiderült, hogy a férfi nem is tarthatott volna fegyvereket.


Vádat emeltek egy milwaukee-i nő és büntetett előéletű barátja ellen, miután a négyéves unokahúga véletlenül lelőtte magát a férfi fegyverével – számolt be róla a Crime Online.

A 24 éves Derreanna Little február 17-én egyéves kislányának pelenkáját cserélte, amikor meghallotta a lövést. A kislány, JaiNadia Little, súlyosan megsérült, kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A nyomozás során kiderült, hogy

a fegyver a nő barátjának, a 41 éves Anthony Brookshire-nek a tulajdona volt, amit a férfi a párnák alá rejtve tartott.

Az is kiderült, hogy korábban már többször elítélték lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, és büntetett előéletűként nem is tarthatott volna fegyvert.

Derreanna Little kezdetben azt állította, hogy nem tudott a barátja fegyvereiről, később azonban elismerte, hogy tisztában volt velük, és azt is tudta, hogy a férfi a párnák alatt tartotta őket.

A férfit a gyermek halálát okozó veszélyeztetéssel és lőfegyver birtoklásával, barátnőjét, Derreanna Little-t pedig a gyermek veszélyeztetésével vádolták meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Embertelen, amit tettem” - A saját anyja és barátnője ölt meg és darabolt fel egy olasz férfit
Egy féléves kislány is a házban élt, ahol a történtek zajlottak. A rendőrséget az egyik nő értesítette, mindketten őrizetbe kerültek, a nyomozás folyamatban van.


Egy kukában találták meg egy 35 éves olasz férfi holttestét Gemona del Friuli városában, Udine közelében, írja a Daily Mail. Alessandro Venier testét három részre vágták, és oltott mészbe temették, hogy elnyomják a szagokat.

A férfi egy helyi kórházban dolgozott.

A rendőrség szerint az ápolónőként dolgozó édesanyja, Lorna Venier, valamint a férfi 30 éves kolumbiai barátnője végeztek vele. A nyomozók úgy tudják, előbb elkábították, majd feldarabolták.

A hatóságok akkor indítottak nyomozást, amikor az egyik nő felhívta őket. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és kihallgatták a helyi rendőrkapitányságon.

A gyilkos anya ezt mondta az ügyészségnek:

„Én voltam. Tudom, hogy embertelen, amit tettem.”

Ügyvédje hozzátette: „Az ügyfelem teljes beismerő vallomást tett a kihallgatását vezető helyettes ügyész előtt. Ahogy azt elképzelhetik, láthatóan megrendült saját tettének kegyetlenségétől.”

Egyelőre nem tudni, miért történt a gyilkosság. Alessandro Venier és a barátnője egy féléves kislányt neveltek. A pár, a gyermek és az anya együtt éltek.

Alessandrót az édesanyja nevelte fel, miután az apja elhagyta őket a fiú megszületése után.

A város lakóit megrázták a történtek. Roberto Revelant polgármester így fogalmazott: „Ilyen még soha nem történt nálunk. Szörnyű, szívfacsaró dolog ez.”

A pár féléves kislányát gyermekvédelmi gondozásba vették. A polgármester hozzátette: „Az egész közösség összefog a kislányért. A szociális szolgálatokkal együttműködve dolgozunk azon, hogy biztonságban legyen.”

A hatóságok jelenleg is vizsgálják az ügyet. A boncolás folyamatban van, és a két nő ellen a következő napokban emelhetnek vádat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt a kórházban a kőszegi tanárnő, aki egy 4 méter mély árokba esett biciklijével
A nő biciklizés közben zuhant a mély árokba. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ami kórházba szállította a nőt.


Július 25-én délután tragikus baleset történt Kőszegen, a Királyvölgyi úton. Egy, a helyi iskolában dolgozó tanárnő kerékpározás közben egy négy méter mély árokba zuhant.

A város önkormányzati tűzoltói és a mentők közösen emelték ki a bajba jutott nőt. Hordágyra helyezték, majd kimentették a mély árokból, és átadták a mentőhelikopter személyzetének, amely azonnal kórházba szállította. A 112Press információi szerint

a tanárnő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az orvosok minden igyekezete ellenére a kórházban belehalt a sérüléseibe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Késelés történt az Ozora Fesztiválon – Mentőhelikopter vitte el a sérültet
Az elkövetőt a helyszínen elfogták. A késelés okát egyelőre nem tudni, a rendőrség vizsgálja a körülményeket.


Szombat este késelés történt az Ozora Fesztiválon – tudta meg a Feol.hu egyik olvasójától. Az incidenshez mentőhelikoptert riasztottak, a sérültet kórházba vitték.

A fesztivál főszervezője, Zimányi Árpád megerősítette a történteket. Elmondása szerint két ember keveredett összetűzésbe.

A sebesültet mentőhelikopterrel szállították a pécsi kórházba, állapota „stabil”. Az elkövetőt a helyszínen elfogták.

A késelés okát egyelőre nem tudni, a rendőrség vizsgálja a körülményeket.

A 2025-ös Ozora Fesztivál július 25-én kezdődött, és eddig nyugodtan zajlott. A szervezők korábban egy tűzesetről számoltak be, azon kívül nem történt említésre méltó esemény a rendezvényen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horror Lisszabonban: levágott emberi fejet vitt be a kórházba egy diák
A testet már előző nap megtalálták az utcán. A nyomozók szerint máshol történhetett a gyilkosság, és csak később vitték oda a holttestet.


Egy fiatal egyetemista jelent meg csütörtökön dél körül a lisszaboni São José kórházban. A hátizsákjában egy emberi fej volt, amit átadott a rendőröknek, írja a Metro.

A test többi részét egy nappal korábban találták meg egy szűk mellékutcában. A hatóságok megerősítették, hogy a fej és a test ugyanahhoz a férfihoz tartozik. A fiatal ellen emberölés és holttest meggyalázása miatt indult eljárás.

A portugál hírek szerint

a fiú beismerte a gyilkosságot, és azt mondta, csak néhány órával a halála előtt találkozott az áldozattal.

A nyomozók szerint a fejre alufóliát tekert, mielőtt betette a táskába, majd elindult vele a kórház felé.

Gustavo Silva, a CNN Portugal egyik kommentátora így nyilatkozott: „A bűncselekmény hátborzongató és kegyetlen”. Hozzátette: „az ilyen esetek nagyon sajátos körülmények között fordulnak elő”.

Carlos Alberto Poiares pszichológus a Sic Noticias hírcsatornának ezt mondta: „Egy dolog biztos: a bűncselekményt nem ott követték el, a holttestet csak odavitték. Ha ott fejezték volna le, a helyszín egészen más képet mutatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: