Kisebb baleset történt Hajdú Péterrel a Life TV-n futó saját műsorában. A legutóbbi adásban ugyanis Növényi Norbert volt a vendége, aki mutatott neki néhány fogást. Az egyik mozdulat viszont balul sült el a műsorvezető számára, mert amikor a korábbi birkózó földhöz vágta, nem tudott felkelni a padlóról.
Hajdú arra panaszkodott, hogy az eséskor a mikroport megütötte a derekát, azt gyanította, hogy emiatt talán becsípődött egy ideg. Növényi megpróbált rajta segíteni egy kis masszírozással, de mivel ettől sem javult a helyzet, felhívta az orvosát.
VIDEÓ: Hajdú Péter megsérül, amikor Növényi Norberttel verekedik
Végül mentőt kellett hívni a stúdióba. A kiérkező mentőorvos azt mondta, hogy valószínűleg zúzódás történt, azért fájt ennyire Hajdú dereka.
Bár az a lenti videóban már nem látható, a műsorvezető fájdalmát végül egy injekció enyhítette.
VIDEÓ: Mentőt kellett hívni Hajdú Péterhez
Kisebb baleset történt Hajdú Péterrel a Life TV-n futó saját műsorában. A legutóbbi adásban ugyanis Növényi Norbert volt a vendége, aki mutatott neki néhány fogást. Az egyik mozdulat viszont balul sült el a műsorvezető számára, mert amikor a korábbi birkózó földhöz vágta, nem tudott felkelni a padlóról.
Hajdú arra panaszkodott, hogy az eséskor a mikroport megütötte a derekát, azt gyanította, hogy emiatt talán becsípődött egy ideg. Növényi megpróbált rajta segíteni egy kis masszírozással, de mivel ettől sem javult a helyzet, felhívta az orvosát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Andi kommentben vágott vissza az X-Faktorból kiesett versenyzőjének, aki TikTok-élőben borult ki
Mohácsi Anett többek közt azt állította, hogy nem olyan dallal lépett fel az első élő show-ban, amivel szeretett volna. Mentora először nem akart reagálni, végül azonban mégis elmondta, mit gondol a vádakról.
Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.
Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint
a versenyző sérelmezte, hogy olyan dalt, ruhát és sminket kapott, amiben egy pillanatig sem érezte jól magát, sőt, „utálta az egészet”. Azt is állította, hogy a képernyőn senki sem az, aki a valóságban, egyedül Valkusz Milánról nyilatkozott pozitívan.
Tóth Andi a minap egy TikTok-videóban beszélt a versenyzőiről, és megemlítette, hogy látta Mohácsi Anett és Nazyra élő videóját, amiről viszont nem szeretne véleményt mondani. Ugyanakkor kommentben mégis reagált a kiesett énekes egyik vádjára. A mentor szerint a versenyzők sértődötten másokat hibáztatnak, pedig a végső döntés a dalválasztásról az övék.
„Igenis ők választják a dalokat. Mi segítünk, ajánlunk mi is dalokat, főleg ha ők nem hoznak ötleteket. Csak ilyenkor sértődötten könnyebb másokat hibáztatni. Ha utolsó pillanatban ők »mégsem akarják a dalt«, akkor nem lehet mit csinálni, hiszen gondolni kell arra is, hogy a színpad, a koreó, fények stb. már készen vannak, ezért is kérdezzük meg őket ezerszer, hogy BIZTOS ezt szeretnéd-e”
– írta Andi, aki a versenyzőtársak elleni támadásokat is elfogadhatatlannak tartja. „Ellenszenves és kétszínű” – fogalmazott.
A kommentháborúban olaj volt a tűzre egy magát bennfentesnek beállító hozzászóló, aki az egyik kiesett versenyző párjának mondta magát. Több súlyos vádat is megfogalmazott, például, hogy szerinte a műsornak előre megírt forgatókönyve van, és a dalválasztással is manipulálják a versenyt. Tóth Andi ezeket a vádakat összeesküvés-elméletnek minősítette.
Nem Mohácsi Anett volt azonban az egyetlen, aki a dalválasztást kritizálta a kiesése után. A fiatal rapper, Lil Davis is rendkívül csalódottan távozott, és úgy érezte, másik dallal nagyobb sikert ért volna el.
„Megmutattam volna ország-világnak ezt a dalt, ami arról szól, hogy miből, honnan jövök: a telepről. Hiába dicsértek a mentorok a produkció után, most már úgy gondolom, nem ezzel a dallal kellett volna indítanom”
– nyilatkozta a rapper, aki Gáspár Laci versenyzőjeként vett részt az első élő show-ban.
A kommentelők közül egyébként többen felidézték, hogy amikor Mohácsi Anett Gáspár Laci mentoráltjaként esett ki az X-Faktorból, akkor is hasonlóan viselkedett: egy hozzászóló szerint „nagyon gusztustalanul beszélt” élő Facebook-videóban az énekesről.
Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.
Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, miért halt meg a Csillag Születik egykori sztárjának párja – két hétig küzdöttek érte a kórházban
A tehetségkutató harmadik évadának felfedezettje, Krizbai Teca és szerelme alig fél éve voltak együtt. Közös jövőt és zenei karriert terveztek, de álmuk már soha nem valósulhat meg.
Gyászol a Csillag Születik harmadik évadában ismertté vált Krizbai Teca: a múlt héten vesztette el párját, Csabát. A látássérült énekesnő szombaton egy szívszorító Facebook-posztban búcsúzott el szerelmétől, akivel csak pár hónapot lehettek együtt.
„»Élni kell, és nem félni.« Ezt tanítottad nekem abban a röpke félévben, amit kaptunk az élettől. Te mutattad meg, milyen az, ha igazán, feltételek nélkül szeretnek. Megmutattad, hogy a legnehezebb percekben is lehetünk önfeledten boldogok. A te segítő kezed által újra tudtam kezdeni életem egyik legfájóbb, és legnehezebb időszaka után.
Mindig azt mondtad, százból egy ember van, akivel így érezhetitek egymást zeneileg. Nekünk megadatott. Zeneileg, és lelkileg is. Habár rövid idő jutott nekünk, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem. Mindketten “felvettük a kincset” Hatalmas ajándék voltál nekem itt a Földön, és tudom, hogy odafentről is figyelsz rám” – üzente Teca Csabának.
A bejegyzésből az is kiderült, hogy az énekesnő a kórházban még egyszer, utoljára megfoghatta szerelme kezét, mielőtt a férfi elhunyt. Azt viszont nem osztotta meg a nyilvánossággal, hogy mi okozta Csaba halálát.
A Blikk most a pár egyik ismerősétől megtudta, hogy a férfi egy vírusos fertőzésből kialakult, gyors lefolyású betegségben halt meg.
„Két hétig küzdöttek érte az orvosok az egyik fővárosi kórházban, de nem tudták megmenteni az életét. Teca a kórházban még elbúcsúzhatott a szerelmétől, aki korábban átlendítette őt élete egyik legnehezebb időszakán”
– mondta a lapnak az ismerős.
Az énekesnő egy pokoli házasságból menekült, miután férje agresszívan viselkedett vele. Akkoriban Csaba és felesége, Kriszta fogadták be őt. Később Kriszta meghalt, a közös gyász pedig közel hozta egymáshoz Tecát és Csabát. Alig fél éve alkottak egy párt, és már a közös jövőt tervezték. A szerelem a zenét is visszahozta Teca életébe, Csabával közösen alapította meg a Harmónia duót.
„Nagy terveik voltak közösen, a hosszú kihagyás után a Harmónia duóval szeretett volna Teca visszatérni a zenei életbe, Csaba pedig mindenben támogatta őt”
– mesélte az ismerős.
A pár november 29-én lépett volna fel Monoron, de ez az álmuk már soha nem valósulhat meg. Krizbai Teca a Blikknek azt mondta, egyelőre nem szeretne beszélni a fájdalmáról.
Gyászol a Csillag Születik harmadik évadában ismertté vált Krizbai Teca: a múlt héten vesztette el párját, Csabát. A látássérült énekesnő szombaton egy szívszorító Facebook-posztban búcsúzott el szerelmétől, akivel csak pár hónapot lehettek együtt.
„»Élni kell, és nem félni.« Ezt tanítottad nekem abban a röpke félévben, amit kaptunk az élettől. Te mutattad meg, milyen az, ha igazán, feltételek nélkül szeretnek. Megmutattad, hogy a legnehezebb percekben is lehetünk önfeledten boldogok. A te segítő kezed által újra tudtam kezdeni életem egyik legfájóbb, és legnehezebb időszaka után.
Mindig azt mondtad, százból egy ember van, akivel így érezhetitek egymást zeneileg. Nekünk megadatott. Zeneileg, és lelkileg is. Habár rövid idő jutott nekünk, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem. Mindketten “felvettük a kincset” Hatalmas ajándék voltál nekem itt a Földön, és tudom, hogy odafentről is figyelsz rám” – üzente Teca Csabának.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jó ideje küzd egészségügyi problémákkal Szacsvay László, aki a hot! magazinnak mesélte el, hogy telnek a napjai mostanában. Tavaly nyáron volt egy sérvműtétje, ami nem sikerült jól, így újra meg kellett operálni. Az elmúlt időszakban pedig sokat dolgozott, saját bevallása szerint nem vett tudomást a fizikai korlátairól, ezért lerobbant az immunrendszere. Nemrégiben egy szemészeti beavatkozáson esett át, ezért visel olyan gyakran napszemüveget. Azt is elmondta, hogy egy rendkívül kellemetlen betegség is gyötri hónapok óta, ugyanis fél éve övsömört kapott.
„Ez egy nagyon szar betegség, ezt nem lehet szebben megfogalmazni. Valószínűleg belém szeretett, azért nem akar elhagyni. Nincs véletlenül egy jó ügyvédje? Válóperesre gondolok, aki elválasztana engem az övsömörömtől”
– mondta a tőle megszokott humorral.
A 78 éves színész az egészségügyi gondokon kívül a magánnyal is küzd. Felesége, Csicsay Claudia két éve halt meg, azóta Fülöp nevű kutyájával él. Bár sokan felajánlották segítségüket, a Nemzet Színésze csak annyit fogad el, ha valaki bekeni a hátát, amit ő már nem ér el.
Mint mondta, felesége hosszú betegeskedésének utolsó éveit legszívesebben kitörölné az emlékezetéből.
„Összességében jól vagyok, de egy s mást mégis kihagynék. A volt-nincs és a magány nagyon fájó érzés. Múlik az idő, és vele együtt mi magunk is elmúlunk. A Jóisten, ha létezik egyáltalán, két dolgot szánt az embernek: az egyik a kutya, a másik a hirtelen halál. Ez alatt azt értem, hogy ne kelljen akár évtizedekig szenvednie senkinek. A feleségemnél az utolsó nyolc évet már szívesen kihagytam volna” – mondta a Jászai Mari-díjas színész, aki megrendítő vallomást tett az elmúlásról.
„Mit is kérhetne szebbet az ember karácsonyra, mint szép halált? Boldog halált kívánok!”
Szacsvay László arról is beszélt az interjúban, hogy nagyon hiányzik neki a színpad és a közönség tapsa, bár elmondása szerint egyelőre van munkahelye. A sikerélmény iránti vágya egészen gyerekkoráig nyúlik vissza, amikor hatévesen a Vidám Parkban dolgozott. Az Elvarázsolt kastélyban egy fújtatógépet kezelt, amivel a nők szoknyáját lebbentette fel, amiért óránként öt forintot és nagy tapsot kapott. „Ez volt az én első sikerélményem, aminek gyorsan ráéreztem az ízére, és ez az, ami most a legjobban hiányzik” – mondta a színész.
Jó ideje küzd egészségügyi problémákkal Szacsvay László, aki a hot! magazinnak mesélte el, hogy telnek a napjai mostanában. Tavaly nyáron volt egy sérvműtétje, ami nem sikerült jól, így újra meg kellett operálni. Az elmúlt időszakban pedig sokat dolgozott, saját bevallása szerint nem vett tudomást a fizikai korlátairól, ezért lerobbant az immunrendszere. Nemrégiben egy szemészeti beavatkozáson esett át, ezért visel olyan gyakran napszemüveget. Azt is elmondta, hogy egy rendkívül kellemetlen betegség is gyötri hónapok óta, ugyanis fél éve övsömört kapott.
„Ez egy nagyon szar betegség, ezt nem lehet szebben megfogalmazni. Valószínűleg belém szeretett, azért nem akar elhagyni. Nincs véletlenül egy jó ügyvédje? Válóperesre gondolok, aki elválasztana engem az övsömörömtől”
– mondta a tőle megszokott humorral.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vilmos walesi herceg egy Rio de Janeiróban adott interjúban őszintén beszélt arról, hogyan kezelték feleségével, Katalin hercegnével az elmúlt két év nehézségeit, különösen azt, hogy Katalint és Károly királyt is rákkal diagnosztizálták – számolt be róla a BBC. A walesi hercegné idén januárban jelentette be, hogy már gyógyulófélben van, míg az uralkodó kezelése továbbra is tart.
A trónörökös elmondta, a nyílt kommunikációt választották gyermekeikkel, György herceggel, Sarolta hercegnővel és Lajos herceggel.
„Néha úgy érzed, túl sok mindent osztasz meg a gyerekekkel, amit talán nem kellene. De legtöbbször nem működik, ha titkolózunk előttük”
– magyarázta. Szerinte többre mennek azzal, hogy beszélgetnek velük arról, miért történnek ezek a dolgok, mit éreznek, miért érezhetik magukat így:
„Ez segít nekik abban, hogy tágabb képet kapjanak a témáról, és jobban belevonódnak, ahelyett, hogy amiatt aggódnának, hogy »mit rejtegetsz el előlem?«”
Vilmos szerint a szülőség egy folyamatos egyensúlyozás, amelyre nincs kézikönyv: „Mennyit mondjak? Mit mondjak? Mikor mondjam? Csak ösztönösen bele kell vágni.”
A beszélgetés során egy másik, a családban feszültséget okozó téma is szóba került: a mobiltelefonok. A herceg elárulta, gyermekeiknek még nincs telefonjuk, ami egyre nehezebb kérdés.
„Kezd egy kicsit feszült téma lenni, de azt hiszem, György megérti, miért”
– mondta Vilmos, aki szerint a probléma valójában az internet-hozzáféréssel van, mert a gyerekek túl sok olyan dologhoz férhetnek hozzá online, amit nem kellene látniuk.
A trónörökös a komoly témák mellett egy könnyedebb részletet is megosztott a családi életről: elárulta, hogy legtöbbször ő vagy Katalin viszi a gyerekeket iskolába, és viccesen „taxisofőrnek” nevezte magát.
Vilmos herceg egyébként az ötödik Earthshot Prize díjátadója alkalmából látogatott Brazíliába, amelynek ő az alapítója és elnöke. A díjjal olyan ötleteket jutalmaznak, amelyek a bolygó megmentését célozzák, a nyertesek kategóriánként 1 millió fontot kapnak. Vilmos elmondta, a „változás évtizedének” felénél járnak, és bár elégedett az eddigi haladással, még rengeteg a tennivaló. Az idei díjazottak között szerepelt egy trópusi erdőket helyreállító projekt és egy globális óceáni egyezmény kezdeményezése is. A látogatás után a helyi tisztviselők bejelentették, hogy Vilmost Rio de Janeiro tiszteletbeli polgárává, vagyis „cariocává” avatják.
Az interjút Luciano Huck, Brazília egyik legismertebb és legbefolyásosabb televíziós személyisége készítette, aki jótékonysági munkájáról is ismert. A beszélgetés nem véletlenül zajlott Brazíliában, hiszen az Earthshot Prize idei helyszínválasztása egyértelműen az Amazonas-medence és az esőerdők védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet, ami a díj egyik központi témája.