A Rovatból

Megvertek és megaláztak egy tinilányt a társai - mindezt pedig videóra is vették

Az egyik támadó végül a közösségi oldalán kért bocsánatot a tetteiért.


Megaláztak és megvertek egy tinilányt a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron. A támadók szintén lányok, az áldozat iskolatársai lehetnek. Egy játszótéren estek neki áldozatuknak, aki éppen hitázott. A lány bántalmazását maguk a támadók videóra is vették, a felvétel pedig az RTL Híradó birtokába jutott.

A videón az látszik, ahogy a lányok ököllel ütik, rugdossák áldozatukat, aki sírva könyörög, hogy hagyják abba. Az egyik támadó többször is kutyájának nevezik a földön térdelő, vérző orrú lányt, majd arra utasítják, hogy csókolja meg az egyikük cipőjét. De a támadóknak ez sem volt elég, a földre teperték a lányt majd rugdosni kezdik és az arcát is megtapossák.

A megvert diák kórházba került, az RTL Híradó információi szerint könnyű sérüléseket szenvedett. A város lakóit felháborították a történtek, azóta is sokszor beszélnek erről.

A lány kollégiumban lakik, a nagymamája neveli, édesanyját tavaly veszítette el. A támadók viszont ezzel sem törődtek és a verés során többször szidták a lány anyját is. Azt, hogy miért bántották a lányt egyelőre nem tudni.

Vasárnap videóüzenetben kért bocsánatot az egyik erőszakoskodó tinilány.

"Én vagyok az egyik elkövető, aki bántalmazta azt a lányt. Aznap este ittasak voltunk a társammal. Nagyon sajnálom, amit tettem, de nem én voltam az, aki úgy megverte, nem én tapostam az arcába. Én őszintén vallok mindent és szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni tőle. Nyilván nem mentség arra, amit tettem és vállalom a következményeket"

Az összevert lány és az őt nevelő nagymamája is nyilatkozott az RTL Híradónak. Szerintük a bocsánatkérés kevés. Szeretnék, ha felelősségre vonnák a támadókat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó felvétele

A rendőrség büntetőeljárást indítottak az ügyben, ha a bíróság később bűnösnek találja a két támadót, akár börtönbe is kerülhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy félreértés miatt verhettek halálra egy nagyothalló férfit Kelenföldön
Az 51 éves férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója.


Tragédiába torkollott egy hétvégi szóváltás Kelenföld közelében. Egy 51 éves férfi, aki rokonai szerint „a légynek sem tudott ártani”, kedden életét vesztette, miután egy konfliktusban súlyos fejsérüléseket szenvedett - számolt be róla az RTL Híradó.

Az áldozat édesanyja vasárnap szólt a férfi unokatestvérének, hogy fiát szombat este megtámadták, és a mentők kórházba vitték. Unokahúga szerint a férfi egy félreértés miatt halhatott meg.

„Lacika lement kenyérért. Ott volt egy barátja és ittak sört, és a barátja félrement a bokorba pisilni, és az egyik ott lakó az egyik emeletről leszaladt és elkezdett kiabálni a másik fiúval. És a Lacika meg odament hozzá”

– mesélte az unokahúg.

A férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója. A szemtanúk szerint ugyanis ezután nemcsak megütötte, hanem meg is rúgta. Súlyos koponyasérülésekkel vitték kórházba, majd később meghalt.

A rendőrök haláleset miatt egy 41 éves férfit vettek őrizetbe, kihallgatták, de azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mivel gyanúsítják.

„Szinte mindennaposok a verekedések és az ordibálások”

- nyilatkozta az RTL Híradónak egy, a szomszéd házban lakó férfi, aki szerint az utóbbi időben egyre több a részegen randalírozó a környéken. Leginkább éjszaka van ilyen probléma, de a helyiekből álló Facebook-csoportokban szinte naponta jelennek felvételek az utcákon magatehetetlen, bódult állapotban lévő, vagy éppen késsel hadonászó emberekről.

A XI. kerület alpolgármestere szerint nagyon nehéz a helyzet. Bács Márton szerint létszámbővítésre lenne szükség a rendőri állományban. De hozzátette: az önkormányzat is igyekszik több közterületfelügyelőt alkalmazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkoló pillanat a 6-os főúton: markológép zuhant az útra egy kamionról
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a rémisztő jelenetet Vasasnál. A sofőrnek alig egy másodperce volt, hogy elkerülje az ütközést.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy markológép rázuhan az úttestre a 6-os főúton, Vasas közelében. A baleset még július 3-án történt, de a róla készült felvétel csak nemrég jelent meg a BpiAutósok.hu-n.

Egy kamion szállította a markológépet, de a szerelvény nem fért át a híd alatt, ezért a rakomány az útra zuhant. Nem sérült meg senki, de ez nem sokon múlt.

„Túléltük! Az autón is csak kisebb nyomok maradtak. Kb. egy másodperc alatt kellett reagálni. A markoló gémje volt magasabbra hagyva, és konkrétan bezuhant az úttest középső sávjába” – nyilatkozta a felvételt készítő sofőr a balesetről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: