HÍREK
A Rovatból

Megvan a magyarázat a dalai láma botrányos viselkedésére? A kulcs egy kedves tibeti szokás lehet

Fény derülhet arra, hogy miért kérte őszentsége egy kisfiútól, hogy szopogassa a nyelvét. Igaz, sokan még mindig szkeptikusak.


Hatalmas botrányt okozott egy hét elején elterjedt videó, amin a dalai láma egy kisgyerektől azt kéri, hogy puszilja meg a száját és szopogassa a nyelvét. A felvétel nyilvánosságra kerülése után sztárok és közéleti személyiségek fejezték ki szörnyülködésüket, sokan egyenesen pedofilnak tartották a vallási vezetőt.

Ugyanakkor vannak olyanok is, akik védelmükbe vették a 87 éves spirituális vezetőt. Az emigráns tibeti kormány vezetője szerint félreértelmezték Tendzin Gyaco viselkedését és szavait, amit egyáltalán nem vezérelt rossz szándék. Penpa Cering Delhiben újságíróknak nyilatkozva azt is mondta: szerinte az elnyomó kínai rezsim állt a szándékosan félreértelmezhető videó mögött.

Egy tibeti jogvédő Twitter-oldal azt is igyekszik megmagyarázni, honnan származhatott a dalai láma gesztusa, amit félreértelmeztek.

Magyarázatuk szerint Tibetben van egy szokás, ami szerint a nagypapák összeérintik a homlokukat unokáikkal, eközben pedig nem csak kisebb puszit adnak egymás szájára, de apró édességet vagy egy kis darab ételt is adnak szájból szájba. Kiemelik, hogy bár ez furcsának tűnhet más kultúrákban élők számára, de nagyon régi szokás Tibet egyes részein.

Miután átadták az apró falatot a szájukkal, gyakran elhangzik az a mondás, hogy „Rendben, akkor most edd meg a nyelvem!” (Nem pedig „Szopogasd a nyelvem”, ahogyan a dalai láma használta szólást, az oldal szerint hibás angol nyelvtudása miatt.)

A tibetiül „Cse le sza”-ként hangzó kifejezéssel azt akarják kifejezni, hogy már minden szeretetüket odaadták, vele együtt pedig az édességet vagy a kis falatot is, nem maradt már semmijük, „csak a nyelvem tudod már megenni”.

Hozzáteszik azt is, hogy a szokás kevésbé ismert Lhásza (Tibet fővárosa) környékén, inkább a Kína Szecsuán tartományához közeli Amdo régióban ismert. Arról is írnak, hogy sokszor derültséget okoz Tendzin Gyaco gyenge angolsága, amit ő maga is előszeretettel használ ki. Állításuk ennek esett most áldozatul a vallási vezető, akinek szavai így félreértésre adhattak okot.

A kommentelők között ugyanakkor nem sokan voltak, akiket a magyarázat meggyőzött. Egyesek szerint a szokás akkor is furcsa, ha egy ősi tibeti hagyományról van szó. Mások ugyan elfogadják, hogy Tibet bizonyos területein ez a mindennapok része, de szerintük a dalai lámának fel kellett volna ismernie, hogy a kisfiú rettenetesen zavarban volt, testbeszédével pedig azt üzente, hogy nagyon nem érzi magát kényelmesen a szituációban.

További érdekesség, hogy a dalai láma azóta már bocsánatot kért, amiért félreértelmezték a gesztusát – ám ezt a tibeti szokást, amivel tisztázhatta volna magát, ekkor ő maga nem említette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trumppal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ugyanaz a baktérium jelent meg egy székesfehérvári technikumban, mint a kórházban
A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium. A Fejérvíz a technikum épületét is fertőtleníti.


A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízrendszerében is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot – közölte az önkormányzat a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tájékoztatása alapján. A fenntartó azonnal megtette a szükséges lépéseket, és a Fejérvíztől is információt kértek. A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium.

A Fejérvíz hangsúlyozta, hogy folyamatosan ellenőrzi a városi hálózatot.

„Ennek keretében szerencsére a hétvégén vett minták is megfelelő eredményeket hoztak. Az ellenőrzés keretében a kórház körüli betáplálási pontokon is végzett mintavételt a Fejérvíz, ahol szerencsére szintén nem mutatták ki a baktérium jelenlétét”

– áll az önkormányzat közleményében. A vízszolgáltató a technikum épületét fertőtleníti.

A székesfehérvári Szent György Kórház szülészeti osztályán szintén kimutatták a baktériumot. A rutinvizsgálat július végén jelezte először a kórokozó jelenlétét a vezetékes vízben. Azóta több fertőtlenítés történt, de a gond továbbra is megmaradt. Az RTL Híradónak nyilatkozó édesanya elmondta, hogy saját magát és a kisbabáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és még a WC-t sem lehetett lehúzni, emiatt többen visszatartották a székletüket.

Az RTL hétfőn rejtett kamerás felvételeket készített a kórházban. Egy mosdó felett „nem ivóvíz, de tisztálkodásra alkalmas” felirat volt olvasható. A riporter egy dolgozót is megszólaltatott, aki azt javasolta, hozzanak be vizet és nedves törlőkendőt. „És akkor én nem mondtam semmit, csak annyit, hogy minél előbb menjen haza!” – mondta az alkalmazott.

A kórház este válaszolt a csatorna kérdéseire. Közlésük szerint a fertőtlenítés véget ért, de a víz használatát csak akkor engedélyezik, ha azt a hatóság is egyértelműen javasolja. Takács Péter egészségügyi államtitkár közben a Facebookon arról írt, hogy a baktérium megjelenése a vízhálózatban önmagában nem jelent fertőzésveszélyt.

Augusztus 14-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is ellátogatott a szülészetre. Egy órát töltött az intézményben, majd arról beszélt, hogy baktériumfertőzés miatt továbbra sem iható a víz a kórházban.

A WHO szerint a Pseudomonas aeruginosa veszélyes baktérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET: