Megrázó videók a barcelonai terrortámadásról
A barcelonai Ramblas negyedben mikrobusz hajtott a tömegbe, írtuk meg korábban. Az Index azt írja, a rendőrség megerősítése szesrint legalább 13 ember meghalt, és több mint húsz sérült lehet. Az El País rendőrségi forrásokra hivatkozva viszont azt írja, hogy tizenhárom áldozat is lehet.
A TV3 szerint a kisbuszból kiszálló sofőr több lövést is leadott, aztán pedig bemenekült egy török étterembe, ahol túszokat ejtett. A Reuters helyi forrásokra hivatkozva azt írja , két fegyveres túszejtő is lehet.
A furgon 530 méteren keresztül hajtott, miközben sok embert elgázolt.
A rendőrök egy másik furgont is keresnek, aminek szerepe egyelőre nem tisztázott.
A kisbuszban egy spanyol útlevelet találtak. A katalán média szerint a rendőrség egy második kisbuszt is keres, amit menekülésre használtak volna.
A La Rambla, ahol a támadás történt, az egyik legforgalmasabb utca Barcelonában. Helyszíni beszámolók szerint sokan a közeli boltokba, kávézókba menekültek a kisbusz elől. „Egy hangos zajt hallottunk, és mindenki menedéket keresett. Azt hiszem, több embert is elgázolhatott. Borzasztó volt, pánik tört ki" – mondta egy fiatal a BBC-nek.
Az Instagramra már több videó került ki, amelyek megrázóak lehetnek, különösen az első négy: