KÉK HÍREK
A Rovatból

Megkezdte az elterelést a drogos énekesnő

Egy évre felfüggesztették az ellene folyó eljárást. Ez idő alatt rendszeres pszichoterápián és prevenciós előadásokon is részt kell vennie.

Link másolása

Megkezdte az elterelést az az ismert énekesnő, akit tavaly októberben kábult állapotban, vágásokkal a karján szállítottak a rendőrök kórházba, a vizsgálatok pedig drogot mutattak ki a szervezetében.

A Fővárosi Főügyészség az üggyel kapcsolatban a Blikk érdeklődésére azt írta, hogy a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség erre tekintettel – a törvény kötelező rendelkezése alapján – a gyanúsított vonatkozásában egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletét.

„Ezen időtartam alatt a gyanúsítottnak legalább hat hónapig tartó folyamatos, a kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt vennie, amely feltétel teljesítése a büntethetőség megszűnését eredményezi”

- derül ki a válaszból. Az ismert előadónak ez idő alatt rendszeres pszichoterápián, és prevenciós előadásokon is részt kell vennie, a teljes terápiát pedig a kijelölt pártfogó ellenőrzi.

Funk Sándor addiktológus szerint az illető – mivel közismert személyről van szó – kérvényezhet speciális bánásmódot.

„A felvilágosító szintű pszichoterápia a legfontosabb része az elterelésnek, itt arra igyekeznek rávilágítani, hogy miért jobb a drogmentes élet. Ez akkor a leghatékonyabb, ha csoportosan zajlik, ám mivel ez esetben ismert személyről beszélünk, erre hivatkozva kérvényezheti az egyéni terápiát. Ugyancsak emiatt a felvilágosító szolgálat alól is – amely drogprevenciós előadásokon való szereplést jelent – kérhet olyan módon mentességet, hogy csak hallgatóként kelljen ezen alkalmakon részt vennie” - mondta a szakember.

Az elterelés során azonban drogteszten csak akkor kell részt vennie, ha a terapeuta ezt nyomós indokkal kéri.

Az elterelésnek ugyanis nem feltétele a leszokás, a lényeg, hogy felhívják az illető figyelmét a kábítószer-használat veszélyeire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Hadházy újabb, 400 milliós kamuprojektet talált: sportkomplexumnak indult, lett belőle egy konditerem és egy teqballasztal
Ennyi uniós támogatást kaptak Kiskörén, aztán 5 év leforgása alatt ennyit sikerült belőle (és a vállalt önerőből) teljesíteni.

Link másolása

Hadházy Ákos ezúttal Kiskörén fedezett fel egy érdekes uniós projektet, amely 400 milliós támogatásból plusz önerőből létesült.

"Ezekben a képekben a legkevésbé az a vicces, hogy a zebrát is szalagvágással átadó miniszter (Navracsics Tibor) úgy tűnik ,annyira fél már a szalagoktól, hogy görcsösen újítani akart. Sokkal fontosabb, hogy az EU-s pénzekért kunyizó miniszter MIT és KIVEL adott át.

A kiskörei projekt ugyanis eredetileg egy valósi sportkomplexumnak indult, 400 milliós EU-s támogatással plusz önerővel. Lett volna itt műfüves focipálya, , kézi-, kosár- és teniszpálya, kétszintes épület, benne squash pálya, táncterem, játszóház, szauna ÉS konditerem.

Ebből lett egy szánalmas konditerem , egy kültéri pingpong asztal és EGY kosárpalánk, némi diszkő burkolaton, nagyjából 5 évvel (!) azután, hogy a fideszes önkormányzat aláírta a támogató szerződést és ezután az pénz nagy része a számlájukra is került?

Hadházy azt is leírja, hogy milyen folyamatok játszódnak le egy ilyen projektnél:

"Hogy történhetett ez? Valószínűleg úgy, ahogyan nagyon sok hasonló projekt befuccsolt: a fideszes országgyűlési képviselők kézzel akarták irányítani a települések projektjeit, meghatározva, hogy melyik cég lesz a kivitelező. Igen ám, de egyrészt a közbeszerzések lepapírozása sok időbe telik, másrészt a csókos cégnek sem volt mindig elég kapacitása, így nagyon sok projekt "megcsúszott". Aztán jött ugye az Európa rekord infláció és kiderült, hogy nemhogy a 30-40 százalékos alkotmányos költség (kenőpénz) nem jön ki a tervezett összegből, de az eredeti terveket sem lehet megvalósítani. Ez megint egy csomó papírmunkával járt, a szerényebb tervek engedélyeztetése, újbóli közbeszereztetése."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták a napokban eltűnt 29 éves férfi holttestét
A rendőrség egy 30 éves budapesti férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, vallomást nem tett.

Link másolása

A BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságán 2023. november 30-án egy férfi tett bejelentést, hogy testvére előző nap délután elment otthonról, de azóta elérhetetlen, nem tudja, hol tartózkodik, és a telefonját sem veszi fel.

Egy nappal később, december elsején az életvédelmi nyomozók és a ferencvárosi rendőrök együtt egy Budapest környéki ingatlan udvarán megtalálták az eltűnt férfi autóját, és a ház melléképületében a férfi holttestét is.

A Budapest Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

A rendőrség egy 30 éves budapesti férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, vallomást nem tett.

A kihallgatás végén K. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megkéselték a börtönben Derek Chauvint, a George Floyd halála miatt elítélt volt rendőrtisztet
A támadó férfi 30 éves börtönbüntetését tölti, amit egy bűnbanda, a Mexican Mafia tagjaként elkövetett cselekményeiért kapott.
MTI - szmo.hu
2023. december 02.


Link másolása

Közismertsége miatt késelte meg egy elítélttársa a börtönben Derek Chauvint, a George Floyd halála miatt elítélt volt rendőrtisztet - derül ki a helyi idő szerint pénteken nyilvánosságra hozott ügyészségi iratokból.

Az ügyészség arról is beszámolt, hogy

a volt rendőrt 22-szer szúrta meg a szervezett bűnözés miatt elítélt John Turscak az Arizona állambeli Tucson szövetségi börtönében még múlt pénteken. Az információk szerint Derek Chauvin életét a gyors beavatkozás mentette meg; később kórházba került, állapotáról az azóta eltelt több mint egy hétben hivatalos közlemény nem jelent meg.

John Turscakot emberölés kísérletével vádolta meg az ügyészség;

az 52 éves elítélt a beavatkozó börtöntiszteknek azt mondta, hogy ha nem fékezik meg, akkor megölte volna áldozatát. Később elismerte, hogy hónapok óta tervezte a támadást, mert zavarta Derek Chauvin ismertsége, azt ugyanakkor tagadta, hogy az eredeti szándéka gyilkosság lett volna. John Turscak múlt pénteken a börtönkönyvtárban egy maga által készített késsel támadt rá börtöntársára, az őrök pedig csak paprikaspray használatával tudták megállítani.

A férfi 30 éves börtönbüntetését tölti, amit egy bűnbanda, a Mexican Mafia tagjaként elkövetett cselekményeiért kapott.

Turscakról az is kiderült, hogy 1997-ben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) informátora volt, és értesülésekkel, hangfelvételekkel segítette a hatóságokat a bűnbanda elleni vizsgálatban, amely 40 vádemeléssel zárult. Beépített informátori státusza azután szűnt meg az FBI-nál, hogy kiderült érintettsége drogkereskedelemben, pénzek kikényszerítésében és más erőszakos cselekményekben.

Derek Chauvin ügyvédje a múlt pénteki támadást követően elégedetlenségének adott hangot a büntetés-végrehajtás hozzáállása miatt, mondván, ő is csak a sajtóból szerzett tudomást az ügyfelével történtekről, miközben a családot napokon át nem tartóztatták a részletekről, és hozzátartozójuk állapotáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek: Nagy Melanie unokaöccse volt az eltűnt, meggyilkolt fiatal férfi
A férfi édesanyja szerint a pénzéért és a drága órájáért ölhették meg a fiát. A rendőrség egy videót is közzétett a helyszínről.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy eltűnt egy 29 éves férfi, akinek holttestét a bejelentés másnapján találták meg a rendőrök egy Budapest környéki ingatlanban. Az autója az udvaron állt, és a ház melléképületében pedig a férfi holttestét is megtalálták.

Mint kiderült, a férfi G.w.M volt feleségének, Nagy Melanienek az unokaöccse volt. A nő is segítséget kért a rokona eltűnésekor a közösségi oldalán. Leírása szerint az unokaöccse délután elindult haza, de nem érkezett meg. A rendőrségre is jelentették eltűnését. Akkor már a telefonja ki volt kapcsolva.

A Bors cikke szerint a férfit összeszurkálhatták.

A lapnak az elhunyt édesanyja sírva mesélte el, hogy őket éjjel értesítették:

"Este találták meg. Éjjel szóltak nekünk, hogy megtalálták az én drága fiamat".

Szerinte a pénzéért és nagy értékű órájáért gyilkolták meg. A fia éppen hozzá indult, akkor csalhatták el - mondta el a lapnak.

A Police.hu közlése szerint az adatgyűjtés során látókörbe került az eltűnt férfi egyik ismerőse is, akit a BRFK Célkörözési Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában december 1-jén délelőtt elfogtak.

Eközben az eltűnt férfi holttestét is megtalálták Budapest környékén, egy romos ház melléképületében. A Mercedese az udvaron állt, ponyvával, autógumikkal, fadarabokkal letakarva.

A rendőrség által készített korhatáros videó ITT látható.

Link másolása
KÖVESS MINKET: