KÉK HÍREK
A Rovatból

Megkezdődött a francia elnökválasztás második fordulója

Ma dől el, hogy Marie Le Pen vagy Emmanuel Macron kerül-e ki győztesen.


Megkezdődött május 7-én vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója.

Körülbelül 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő győzelmét jósolják), vagy a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.

Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve a nem Európában tartózkodó 1,3 millió választópolgár számára közép-európai idő szerint már szombat délben megkezdődött az elnökválasztás második fordulója.

Az anyaországban vasárnap reggel 8 órakor nyitottak ki a szavazóhelyiségek. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni. Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók.

A pénteki kampánycsend előtt elkészült, utolsó felmérések a saját politikai mozgalmát vezető, 39 éves Emmanuel Macron biztos győzelmét jelzik. Macron, a leköszönő Francois Hollande szocialista államfő volt tanácsadója, majd gazdasági minisztere 61,5-62 %-os támogatottsággal győzheti le a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjét. A 48 éves Marine Le Pennek a szavazatok 38-38,5%-át jelzik előre a közvélemény-kutatások.

Macron kampánystábja péntek este azt közölte, hogy "jelentős és összehangolt számítógépes támadás" áldozata lett, ennek következtében több tízezer levél, fénykép és más belső dokumentum került nyilvánosságra a közösségi médiában.

Értékelésük szerint a támadás "a demokrácia destabilizálására irányul, ahogy az az Egyesült Államokban is történt a legutóbbi elnökválasztás alatt". Az elnökválasztási kampányt ellenőrző országos bizottság (CNCCEP) azt kérte a francia sajtótól, hogy ne közöljék a belső levelezésnek a tartalmát, mert az bűncselekménynek minősülhet, egyrészt mert hamis tartalmak is lehetnek e kiszivárogtatott szövegek között, másrészt pedig az érvényben lévő kampánycsendet is megsérthetik.

A közvélemény-kutatások szerint a szavazók részvételi hajlandósága franciaországi viszonylatban viszonylag alacsony: a jogosultak háromnegyede kíván az urnákhoz vonulni, ami kevesebb, mint az első fordulóban, amikor is a választók közel 80 %-a szavazott.

A franciák 1958 óta 10. alkalommal választják meg közvetlen szavazással a köztársasági elnököt, akinek mandátumát 2000-ben népszavazással hétről öt évre csökkentették, s most először nem került be egyik hagyományos bal- vagy jobboldali párt jelöltje sem a második fordulóba.

Ez az első alkalom, hogy az elnökválasztást rendkívüli állapot idején tartják, amely a 2015. november 13-i - 130 áldozatot követelő - párizsi iszlamista merénysorozat óta van életben.

A választókörzeteket mintegy 50 ezer rendőr és csendőr biztosítja, közülük 12 ezren Párizsban és a fővárosi agglomerációban teljesítenek szolgálatot.

Mindkét jelölt az ország északi részén voksol: Emmanuel Macron a Calais-hoz közeli Le Touquet nevű tengerparti kisvárosban, ahol feleségével nyaralója van, Marine Le Pen pedig a Nemzeti Front egyik legfőbb bázisának számító Hénin-Beaumont-ban.

A hatóságok egész nap nagy erőkkel biztosítják a két jelölt kampánystábjának székhelyeit és azokat a helyszíneket is, ahol győzelem esetén a két tábor spontán ünneplése várható, miután az első forduló estéjén anarchista tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Párizs belvárosában a République és a Bastille terek közelében.

Az új köztársasági elnököt legkésőbb május 14-én beiktatják hivatalába, aznap jár le ugyanis Francois Hollande mandátuma.

A megválasztott államfő által kinevezett új kormányfő fogja vezetni a kampányt a június 11-én és 18-án esedékes kétfordulós nemzetgyűlési választások előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk