HÍREK
A Rovatból

Meghalt Terry Hall, a The Specials frontembere

Az énekes rövid betegség után hunyt el 63 éves korában.


Elhunyt 63 éves korában Terry Hall, a brit The Specials együttes frontembere, akinek közreműködésével olyan sikerszámok születtek, mint a Ghost Town, a Gangsters és a Too Much Too Young - számolt be róla a BBC News kedden.

Hall 1981-ben lépett ki a Specials együttesből, majd Neville Staple és Lynval Golding társaságában megalapította a Fun Boy Three együttest. A Specials közleménye szerint az énekes rövid betegség után hunyt el.

"Terry csodálatos férj és apa volt, valamint egyike a legkedvesebb, legviccesebb, legeredetibb lelkeknek. Zenéje és előadásai tele voltak élettel, örömmel, humorral, az igazságért való küzdelemmel, de leginkább szeretettel"

- írta a banda búcsúzóul.

Staple, aki éppen feleségével üdül Egyiptomban, arról írt, hogy mélyen megrázta Hall halála, és nagyon fog neki hiányozni. Elvis Costello Hall hangját "tökéletes hangszerként" írta le, amellyel a The Specials igaz és fontos dalait tolmácsolta. Hozzátette, hogy ez az őszinteség az örömről és bánatról szóló sok dalában hallható.

A zenész 1959-ben született Coventryben, családja legtöbb tagja az autógyártásban dolgozott.

Tizenkét éves korában azonban tragikus fordulatot vett az élete, amikor egy tanára elrabolta, Franciaországba hurcolták, és négy napig szexuálisan bántalmazták. Mint 2019-ben elmondta: "aztán arcon ütötték, és otthagyták az út szélén".

Hall felidézte, hogy a történtek miatt egész életében depresszió kínozta, 14 éves korában kikerült az iskolából, és a számára felírt Valium miatt gyógyszerfüggő lett. Végül a zenében talált magára, először egy helyi punkegyütteshez, a Squadhoz csatlakozott, és Red Alert című lemezükön már szerzőként is szerepelt. Jerry Dammers figyelt fel rá, és elhívta a Specials együttes frontemberének.

A bandát azt követően ismerték meg Anglia-szerte, hogy John Peel a Radio 1-en futó műsorában lejátszotta Gangsters című számukat. A Specials volt a legelső ska-reggae zenekar, amelyben feketék és fehérek együtt játszottak. Az 1977-ben Coventryben alakult csapat aktív részese és egyik kiemelkedő formációja volt a hetvenes évek végén Angliában újjáéledő ska hullámnak, a Madness, a Beat és a The Selecter mellett.

A ska a jamaicai reggae és rocksteady műfaj előfutára volt az ötvenes években, és mintegy két évtizeddel később Angliában 2 Tone néven söpört végig. Az angol skába beépítették az akkor csúcspontján lévő punkzene energiáját és stílusát, a szövegekbe politikai és szociális üzeneteket szőttek.

A Specialsnek 1979 és 1981 között hét száma jutott fel egymás után a brit tízes toplistára. A Ghost Town három hétig vezette a toplistát és sokan minden idők egyik legjobb brit popszámának tartják. Hall ekkor még csak 22 éves volt, és úgy érezte, nem tudja összeegyeztetni a számaik politikai üzenetét az őket körülvevő ünnepléssel.

Otthagyta a bandát és a Fun Boy Three-ben folytatta a zenélést kísérletezőbb stílusban. The Lunatics (Have Taken Over The Asylum) című debütáló lemezük szintén sikert aratott. A Well Fancy That című számban Hall az elrablását is felelevenítette.

Hall 1994-ben szólókarrierjét is elkezdte a Home című koronggal. 2008-ban csatlakozott a Specials egy turnéjához. Az újjászerveződött együttes 2012-ben fellépett a londoni olimpia záróünnepségén. 2019-ben Encore címmel adtak ki új albumot, amivel a lemezlisták élére kerültek.

2021 októberében jelent meg a Protest Songs című gyűjteményes lemezük, amelyen mások mellett Bob Marley's Get Up, Stand Up és a The Staples Singers Freedom Highway című számait is feldolgozták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek” - így búcsúzott Kaszás Nikolettől az eltűntkereső
Nagy László a közösségi oldalon búcsúzott, üzenetében az összefogást és a kitartást emelte ki. A 27 éves túrázó holttestét vasárnap találták meg a Pilisben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Vasárnap több százan indultak a Pilisbe, hogy segítsenek megtalálni Kaszás Nikolettet, aki szeptember 7-én, egy túra után tűnt el. A 27 éves fiatal nőt még délelőtt egy kutyás csapat találta meg.

A hír mélyen megrázta a családot, a barátokat és az ismerősöket. Nagy László eltűntkereső is mindent megtett a felkutatásért, és gondolatait a közösségi médiában osztotta meg, vette észre a Ripost.

„Egy eltűnt lány, akinek a mosolya örökre belém égett, egy eltűnt lány, akiért a legjobb tudásomat beleadva küzdöttem, hogy megtaláljuk. És végül megtaláltunk Niki, megtaláltunk, mert nem adtuk föl, megtaláltunk, mert összefogtunk érted” – írta az Eltűnt Személyek Keresése Facebook-csoportban.

„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek, hogy együtt kezdtük ezt el, és együtt csináljuk ezt végig.”

„Te már fentről vigyázol a szeretteidre, mi itt lentről segítünk neked ebben. A mosolyodat megőrizve most elengedlek utadon. Hangos volt a keresésed legyen csendes a pihenésed. Ezt a virágot a megtalálásod előtti percekben fotóztam le a kutatási szektoromban. Én ezzel a virággal búcsúzom tőled, Niki. Nyugodj békében, szeretteidnek pedig őszinte részvétem!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált Orbán focizós videójára: Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához!
A tiszás politikus szerint a miniszterelnök élete tragédiája volt, hogy nem lett belőle profi focista. Magyar elárulta, hogy az egyik fia behívót kapott az U15-ös válogatottba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor kedden egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amiben a Karmelita erkélyéről hatalmas gólt bombáz Magyar Péter kapujába. A Tisza Párt vezetőjének válaszára nem sokat kellett várni.

„Hallom, Orbán Viktort a közvéleménykutatási adatoknál is jobban megviselte idegileg, hogy focizni látott hétvégén és hogy az egyik fiam épp az U15-ös magyar válogatottal edz” - írja a bejegyzés elején a politikus.

„Ha valaki ismeri Orbánt, az tudja, hogy élete tragédiájaként éli meg, hogy nem lehetett profi focista és a családtagjai közül sem lett senki az. Utólag kiderült persze, hogy ez nem csak az ő személyes tragédiája” - tette hozzá Magyar Péter, majd rátért a kedd délutáni videóra.

„Miniszterelnök Úr! Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához! Bár gondolom, ön is sejti, hogy ez a valódi meccsen kevés lesz. Ott legalább ki kell merészkedni az öltözőből”

- olvasható Magyar posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A gonoszok elleni küzdelem jegyében lekapcsolták az optikai internetet Afganisztánban, erre összeomlott az ország
A hétfőn indult netstop mindenkit érint: üzletek, pénzváltók, családok maradtak kapcsolat nélkül. A helyiek szerint mintha ünnepnap lenne, mindenki otthon, miközben a válság a pénztárcákon is érezhető.


Afganisztánban hétfő óta nem működik az internet, a tálib vezetés országos lekapcsolást rendelt el „további értesítésig”. Az ENSZ szerint ez súlyos következményekkel járhat az emberek mindennapjaira és az ország gazdaságára, írja a BBC.

A kapcsolatok akadoznak belföldön és kifelé is. A bankolás és a fizetések sok helyen lelassultak, az online tanulás ellehetetlenült – ez különösen a nőket és lányokat érinti. A kabuli repülőtér kedden szinte üres volt, a Flightradar24 adatai alapján több járatot töröltek, soknál pedig „ismeretlen” státusz szerepelt. Volt utas, akinek azt mondták: legkorábban csütörtökön indulhatnak gépek. Más beszámoló szerint hétfő estétől minden járatot töröltek.

Az ENSZ afganisztáni missziója arra kérte a hatóságokat, hogy azonnal állítsák helyre az internet- és távközlési szolgáltatásokat.

„A hozzáférés megszüntetése gyakorlatilag teljesen elvágta Afganisztánt a külvilágtól, és fennáll a veszélye, hogy jelentős károkat okoz az afgán lakosságnak, például azzal, hogy veszélyezteti a gazdasági stabilitást, és súlyosbítja a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát”

– írták.

Helyi források szerint a tálibok hetek óta több tartományban elvágták a gerinchálózatot. Kabulban hétfőn, a munkaidő vége felé – nagyjából 17 óra körül – sokaknál leállt az optikai szálú internet. Kedden sokan arra ébredtek, hogy alapvető szolgáltatások bénultak meg.

Najibullah, egy 42 éves kabuli boltos az AFP-nek úgy fogalmazott: a lakosok „telefon és internet nélkül megvakultak”. „Az egész üzletünk a mobilokra épül. A kiszállítások is mobilon mennek. Olyan ez, mint egy ünnepnap, mindenki otthon van. A piac teljesen befagyott.”

Egy kabuli beszámoló szerint

a bankfiókok nyitva vannak, mégis hatalmas sorok alakultak ki a készpénzfelvételnél, és csak „nagyon kevés készpénzt” adnak ki.

Helmand tartományban egy pénzváltó azt mondta: minden bank zárva tart, kifizetést sem tud intézni. Diplomáciai források korábban arra figyelmeztettek, hogy az internetkiesés országosan érintheti a banki és e-kereskedelmi rendszereket. Nemzetközi hírügynökségek szerint megszakadt a kapcsolat több kabuli irodával is, a mobilinternet és a műholdas tévé vételében komoly fennakadások vannak. A Tolo News arra kérte a nézőket, kövessék a csatorna közösségi felületeit, mert a tévés és rádiós hálózatukban is lehetnek zavarok.

Egy kabuli újságíró arról számolt be, hogy az interjúalanyokat telefonon sem éri el, ezért a stábokat közvetlenül a megszólalók otthonába kell küldenie. „Ilyet még soha nem tapasztaltunk” – mondta. Többen – névtelenséget kérve – arról beszéltek, hogy az internetleállás a munkájukat és a családi életüket is felborította. Egy takhari pénzváltó elmondta: a lányai online angolórái megszakadtak. „Az utolsó lehetőségük, hogy tanuljanak és elfoglalják magukat, most elveszett.” Egy másik nő szerint az otthoni kapcsolat megszűnése óta nem tud online órákra bejelentkezni. „Reméltem, hogy befejezem a tanulmányaimat és találok online munkát, de ez az álom is szertefoszlott” – mondta. „Internet nélkül nem tudom, mi lesz ezután.”

A NetBlocks a Mastodon.social felületén úgy írta le a helyzetet, hogy „teljes internetes elsötétítés” zajlik, miközben a hatóságok „erkölcsi intézkedéseket” vezetnek be; a hálózatokat délelőtt lépésről lépésre kapcsolták le, és a telefonszolgáltatások is érintettek. A balkhi tartományi kormányzó szóvivője korábban az X-en azt közölte:

a száloptikás internet korlátozásával az „gonoszokat” akarják visszaszorítani, és alternatívákat keresnek.

A mostani leállás okát hivatalosan továbbra sem részletezték.

A lépés illeszkedik az utóbbi hónapok sorozatos korlátozásai közé. A hónap elején kivették az egyetemi tananyagból a nők által írt könyveket, és betiltották az emberi jogok és a szexuális zaklatás oktatását. A nők és lányok különösen nehéz helyzetbe kerültek: 12 éves kor felett nem járhatnak iskolába, 2024 végén pedig csendben megszűntek a szülésznőképzések. Egy egyetemi hallgató így fogalmazott: „nincs más választása, csak az online tanulás”. „Amikor meghallottam, hogy lekapcsolták az internetet, elsötétült körülöttem a világ.”

A tálibok 2021-ben vették át ismét az ország irányítását, néhány héttel azután, hogy az amerikai és más nemzetközi erők kivonultak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: