News here
hirdetés

Meghalt a szívátültetésre váró fiú: túl későn érkezett a segítség

Nem végezhették el a műtétet, mert a család kispesti lakása nem volt alkalmas steril szoba kialakítására.

Link másolása

hirdetés

Meghalt az a fiatal fiú, aki szívátültetésre várt, de nem kerülhetett fel a várólistára, mert a lakásuk nem volt alkalmas arra, hogy steril szobát alakítsanak ki benne – írja a Blikk.

Bozsó Gyula történetét tavaly ősszel ismerte meg az ország. Szívátültetésre volt szüksége, de nem kerülhetett fel a várólistára, a kispesti lakás ugyanis, ahol édesanyjával élt meglehetősen szegényes körülmények között,

nem volt alkalmas arra, hogy steril szobát alakítsanak ki benne.

Az ügyintézés hónapokig tartott a kerületi önkormányzatnál, ahol először azt mondták a családnak, hogy pályázzanak egy szociális lakásért, majd a pályázatot elutasították annak ellenére, hogy a kardiológiai intézet is segítséget kért a hivataltól.

Több önzetlen támogatónak köszönhetően februárra összegyűlt 170 ezer forint, a fiatalember megkapta a krízislakást, amit el is kezdtek felújítani, de a segítség későn érkezett: Gyula szervezete időközben felmondta a szolgálatot.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Százan estek egymásnak Kerepesen, lövések is dördültek
Két család tagjai verekedtek össze a Pest megyei településen, ahová a TEK is kivonult.
MTI - szmo.hu
2022. május 24.


Link másolása

hirdetés

Legalább százan „feszültek egymásnak”, és lövések is dördültek a Pest megyei Kerepesen – írja a police.hu.

Hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök, miután a két család tagjai összeverekedtek a kerepesi Gyár utcában szombat este.

Miután sikerült szétválasztani az embereket, a rendőrök golyóálló mellényt öltöttek, mivel a lövéseket leadó emberek az egyik ingatlanban rejtőztek el, és többszöri felszólításra sem működtek együtt.

Mivel nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték a helyszínre, amely elfogta az addig a házban bujkálókat.

A három előállított férfit fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Letartóztatásuk indítványozását az ügyészség nem látta indokoltnak, ezért az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek - áll a rendőrségi közleményben.

A helyszíni szemle közben két fegyvert lefoglaltak és fegyverszakértői vizsgálatra továbbítottak. Az elsődleges vélemény szerint gáz- és riasztófegyverekről van szó.

hirdetés
Videó: A rendőrség és a TEK felvétele

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Zacskóba csomagolt kisfiú holttestét találták meg a Dunában Németországban
A 4 és 6 év közötti gyerek maradványai már hosszabb ideje a vízben lehettek, de egyelőre nem tudni, mi történhetett vele.

Link másolása

hirdetés

Egy gyerek holttestét találta meg egy kenus a Dunában, Németországban, Vohburg an der Donau közelében - írja a Bild.

A lap információi szerint egy 4 és 6 év közötti kisfiú maradványai kerültek elő, amelyek egy műanyag zacskóba voltak csomagolva. A rendőrség szóvivője azt mondta, feltételezésük szerint már hosszabb ideje a vízben lehetett a holttest.

A hatóságok már hétvégén és hétfőn is átkutatták a területet búvárok, keresőkutyák, csónakok és rohamrendőrök segítségével, de egyelőre nem sikerült kideríteniük, hogyan kerülhetett a gyerek holtteste a folyóba. Az eset körülményeinek felderítésére nyomozócsoportot állított fel az ingolstadti rendőrség.

A Bild információi szerint Bajorországban és a szomszédos tartományokban sem jelentették ilyen korú gyermek eltűnését.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Megmérgezhetett egy csecsemőt egy kórház ápolónője Birminghamben
A kicsi az intenzívre került, de az életét már nem tudták megmenteni.

Link másolása

hirdetés

A 27 éves ápolónőt csütörtökön tartóztatták le, miután egy csecsemő meghalt a birminghami gyerekkórházban - írja a Telepgraph. A West Midlands-i rendőrség szerint a nő

"életveszélyes szándékkal mérget adott be" a kicsinek,

aki ezután az intenzív osztályra került, de az életét már nem tudták megmenteni.

A nőt szabadon engedték, amíg a nyomozás folyik, a kórházban azonban felfüggesztették. A vizsgálatot az intézmény kérte a hatóságoktól, miután gyerek csütörtökön meghalt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
Két középiskolás fiú élesztett újra egy biciklist Kecskeméten
A 45 éves férfi biciklizés közben lett rosszul, majd hatalmasat esett. A gimisek azonnal a segítségére siettek és hívták a mentőket.

Link másolása

hirdetés

Biciklizés közben rosszul lett, majd hatalmasat esett egy férfi vasárnap délután Kecskeméten – írta az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

A 45 év körüli férfi egy forgalmas utcán esett el, többen is azonnal a segítségére siettek.

„Két középiskolás fiú értesítette a mentőket és a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A fiatalok példásan követték az utasításokat és akkor sem estek pánikba, amikor nekik kellett megkezdeniük az újraélesztést. A gimisek egymást váltva küzdöttek a beteg életéért, amit a perceken belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytattak”

– írta az OMSZ.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a mentők stabil állapotban szállították kórházba a biciklist, aki már a mentőautóban visszanyerte eszméletét.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: