KÉK HÍREK
A Rovatból

Meghalt az ugandai olimpikont felgyújtó férfi – ugyanabban a kórházban, ahol múlt héten az áldozata is

A sikeres sportolónőt egy vita során gyújtotta fel barátja. Testének 75 százaléka megégett, de súlyosan megsérült a támadó is.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy néhány nappal az ellene elkövetett brutális támadás után múlt héten meghalt Rebecca Cheptegei ugandai olimpikon maratonfutó. A sportolót párja, Dickson Ndiema egy vita során megtámadta, benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta. Cheptegei testének 75 százaléka súlyosan megégett.

A támadásban maga Dickson Ndiema is súlyosan megsebesült: szintén komoly égési sérüléseket szenvedett. A rendőrség azt közölte, ha kellően felépül, azonnal őrizetbe veszik.

Erre azonban már nem kerül sor:

Ndiema hétfő este belehalt súlyos sérüléseibe

– közölte a Moi Kórház, ahol mindkettőjüket kezelték.

Az intézmény közleménye szerint a férfi „30 százalékos égési sérüléseket szenvedett, amikor a múlt héten felgyújtotta barátnőjét”. Hozzáteszik: „A rendőrség szerint ugyanaz a benzin égette meg, mint amivel Rebeccát felgyújtotta, miután az egyikük által vásárolt föld tulajdonjogával kapcsolatos vita folyt.

Cheptegei apja, Joseph azt mondta az újságíróknak, hogy Ndiema halálhíre előtt abban reménykedett, hogy a férfit bíróság elé állítják, és hozzátette, aggodalmát fejezte ki, hogy nem vették őrizetbe már a kórházban.

Rebecca Cheptegei 2022-ben aranyérmet nyert a hegyi versenyben az első thaiföldi Hegyi és Trailfutó Világbajnokságon. Ugyanabban az évben megnyerte az olaszországi Padova maratont is, majd az Abu Dhabi maratonon második lett 2 óra 22 perc 47 másodperces idővel. 2023-ban a budapesti maratonon is elindult. Idén a párizsi olimpián is képviselte hazáját, ott a női maratonfutásban végül 44. lett.

A sportolónőnek egy korábbi kapcsolatából két lánya született. A Daily Mail értesülései szerint az egyik kislány tanúja volt a durva támadásnak a nő otthonában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek derültek ki Sallai Nóráék tragikus balesetéről, hat kamera rögzítette az ütközést
Több téves információ is kering a tragikus esetről. A színésznő autójával ütköző BMW-ben csak ketten utaztak, és az sem igaz, hogy ők elmenekültek volna a helyszínről.


Rengeteg információ terjedt el Sallai Nóra autóbalesetéről, amelyek közül számos helytelen – erről beszélt egy informátor a Blikknek. Ezek többsége a tragikus balesetben érintett BMW sofőrjével és utasaival kapcsolatosak.

A színésznő és kisfia szeptember 27-én szenvedtek életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy BMW-s Alsónémediben. Nóra állapota továbbra is kritikus, gyermekük, Bende pedig később belehalt a sérüléseibe.

Mint kiderült:

az ütközést összesen hat kamera rögzítette, a rendőrség ennyi felvételt gyűjtött be. Ez között voltak utcai térfigyelő, autóban működő és házakon elhelyezett biztonsági kamerák képsorai is.

Ezek alapján biztosan állítható, hogy a BMW-ben a sofőrön kívül egyetlen ember utazott, és a korábban megjelent állításokkal ellentétben egyikük sem menekült el a helyszínről.

A Blikk szerint

az sem igaz, hogy a sofőr és utasa ital vagy drog befolyása alatt állt a baleset idején.

Mindketten tiszták és józanok voltak, büntetlen előéletűek, a sofőr pedig nem volt eltiltva a vezetéstől. Ők az ütközés során könnyebb sérüléseket szenvedtek, már elhagyhatták a kórházat. A BMW utasait a rendőrség nem gyanúsítja semmivel, ugyanakkor még vizsgálják, hogy a sofőr nem hajtott-e gyorsabban a megengedett sebességnél.

Az az eddigi nyilvánosságra került felvételen is látszódik, hogy a színésznő egy mellékutcából kanyarodott ki Alsónémediben a főútra, és elsőbbséget kellett volna adnia a BMW-nek. Azonban ha kiderül, hogy ez utóbbi a megengedettnél sokkal gyorsabban érkezett, akkor mindkét sofőr felelőssége megállapítható.

Az ügyben a a Dabasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya jár el, jelenleg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

„Egy anya számára az a legnagyobb büntetés, hogy elveszítette a gyermekét. A bíróság helyében én még az eljárási kegyelmet sem zárnám ki”

– mondta a Blikknek Borbély Zoltán közlekedési szakjogász. Azt is hozzátette, hogy ha egy balesetben mindkét fél hibás, azt kettős vádlottas ügynek hívják, és mindkét vádlottra ugyanaz a büntetési tétel vonatkozik: halálos közúti baleset gondatlan okozásánál egy 1-5 év szabadságvesztés, illetve a járművezetéstől való eltiltás.

„Ebben az esetben azonban mindenképpen döntő lesz, hogy mekkora volt a védett útvonalon közlekedő autó sebessége. 75 km/h felett már vizsgálni kell a megtévesztő sebességet, vagyis hogy a másik sofőrnek volt-e esélye időben észlelni a közeledő járművet” - mondta a közlekedési szakjogász.

A Blikk úgy tudja, hogy

Sallai Nórát az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán ápolják altatásban, és továbbra is az életéért küzdenek.

Több operáción átesett már, de több beavatkozás még előtte áll a következő hetekben, ezért még mindig szükség van a véradományokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázoltak, majd sorsára hagytak a rendőrség előtt egy 16 éves fiút Székesfehérváron
A tinédzser jelenleg is az életéért küzd a kórházban. Az anyuka szerint gyereke a zebrán sétált át, amikor elgázolta egy autó.


Egy kedd este történt cserbenhagyásos gázolás szemtanúit keresi a rendőrség. A police.hu beszámolója szerint a székesfehérvári Deák Ferenc utca 2. szám előtt egy autó elütött egy 16 éves gyalogost ütött el 19 óra 5 perc körül.

A cím és a rendőrségi fotó alapján a cserbenhagyásos gázolás éppen a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt történt.

A fiatal a baleset során megsérült, az autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a helyszínről. A balesetről kamerafelvétel készült.

Az elgázolt tinédzser anyukája a közösségi oldalán részletezte a gázolás körülményeit, amit a 24.hu vett észre.

„Felpattant a szélvédőre, majd a motorháztetőre, s hat méter után a betonra esett. A halálkocsi fékezés nélkül elhajtott, otthagyva a fiamat, mint egy eldobott papírzsebkendőt! A cipői elszórva körülbelül hat méterre”

– írta az anyuka. Hozzátette: a zebrán a barátaival átsétáló gyerekét lélegeztetőgépen és mélyaltatásban tartják, jelenleg is az életéért küzd. Úgy tudja, hogy a gázoló egy kék Skodával ütötte el a kisfiút.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében további tanúk jelentkezését várja a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. Kérik, hogy aki látta a balesetet vagy azzal kapcsolatban érdemi információja van, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot. Bejelentést tehet továbbá a 112-es segélyhívón vagy névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
„Tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben” - megszólalt a Szegeden meghalt kismama gyászoló férje
A nő állapota hétfőn reggel hirtelen rosszabbra fordult, és bár műtötték és újraélesztették, végül pénteken meghalt. Varga József özvegyen maradt három gyermekükkel.


Mint arról korábban írtunk, várandósan halt meg a szegedi klinikán a háromgyermekes édesanya a gyermeke 18. születésnapja előtt hat nappal.

A nagytőkei édesanya, aki 19 hetes terhes volt, életét vesztette a szegedi nőgyógyászati klinikán.

Az ügyben már büntetőeljárás indult a Szegedi Tudományegyetem ellen, mulasztás és gondatlanság gyanúja miatt. A tragédiáról először a 24.hu írt, most pedig az elhunyt édesapa nyilatkozott a Délmagyarországnak.

Az apa, Varga József szerint felesége halálát hanyagság és orvosi mulasztás okozta.

„Szűk két hete, vasárnapra virradóan a feleségem érezte, hogy elfolyt a magzatvíz. A harmadik közös gyermekünket vártuk, 19 hetes volt a kisbabánk. Tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben, ezért egyből mentőt hívtunk, ami Szegedre vitte. Végül vasárnap délutánra állapították meg a nőgyógyászati klinikán, hogy meghalt a magzat. Azt mondták, hétfőn indítják majd be a szülést”

– mondta el József a lapnak.

A nő állapota azonban hétfőn reggel hirtelen rosszabbra fordult, és bár műtötték és újraélesztették, végül pénteken meghalt. Varga József özvegyen maradt három gyermekükkel, köztük egy négyéves kislánnyal, egy hétéves kisfiúval és a felesége korábbi házasságából született legidősebb fiával, aki éppen felesége halála után pár nappal töltötte be a 18. életévét.

Az ügyben halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult nyomozás, a család ügyvédje, Ábrahám László tett feljelentést.

Ábrahám szerint a Szegedi Tudományegyetemre komoly kártérítési kötelezettség várhat, ha kiderül, hogy orvosi hiba okozta a tragédiát.

Hozzátette, hogy a hivatalos boncolás eredményeiből derül majd ki, mi vezetett a nő halálához, ezt nem az SZTE patológiai intézetében végzik, hanem egy független hatóság intézkedik róla.

A család számára még mindig rengeteg a kérdés, és az apa szerint az egyetem hírzárlatot tart fenn az ügyben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy várandós nő és magzata a szegedi klinikán, vizsgálat lesz
Szentesről kellett átszállítani a csongrád-csanádi megyeszékhelyre, miután a városban megszűnt a szülészeti ellátás.


Tragédia történt a szegedi klinikán: elhunyt egy várandós nő és a magzata – értesült a 24.hu. Az esetet a lap megkeresésére a kórház nem cáfolta, ugyanakkor részleteket nem közölt, mindössze annyit írtak: „Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

A portál információi szerint a várandós nőt szentesi otthonából szállították mentővel a szegedi klinika sürgősségi osztályára. Több napig kezelték a kórházban, mielőtt életét vesztette.

Az esetről Varga Ferenc, a térség DK-s országgyűlési képviselője is beszámolt a Facebookon. A politikus találkozott az elhunyt nő férjével, de részleteket nem közölt, mert – mint írta – nincs joga leírni a pontos körülményeket.

„Magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal. Elvesztette szeretett feleségét és a születendő gyermeküket. Egy dolog biztos: senki és semmi nem tudja kárpótolni őket a kisgyermeke és a felesége elvesztéséért”

– fogalmazott Varga.

A tragédia kapcsán több hamis információ is terjed a közösségi médiában, ezekre reagálva Varga azt is tisztázta, hogy „a pletykákkal ellentétben József párját nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás. Amikor megtörtént a baj, egyenesen Szegedre mentek.”

Az ügyben a lap megkereste a rendőrséget is, amely még nem adott választ a történtekkel kapcsolatban, választ egyelőre nem kaptak.

A DK-s képviselő egy másik fontos kérdésre is kitért: elfogadhatatlannak tartja, hogy egy 28 ezer lakosú városban, mint Szentes – beleértve a környező településeket is – nincs szülészeti osztály.

Mint ismert, tavaly év elején a szentesi Dr. Bugyi István Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályát szakorvoshiány miatt bezárták, azóta a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják át.

A kórház tavaly tavasszal a szegedi klinikához került, de Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője akkor azt ígérte, hogy újraindul a szentesi szülészet. Ez azóta sem történt meg.

Varga Ferenc péntekre demonstrációt hirdetett a szentesi kórház elé, ahol október 18-án követelik majd a szülészeti osztály újranyitását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: