2013 januárjában meghalt egy hat hónapos csecsemő Heves megyében, mert nem látták el megfelelően az orvosnál. A tarnabodi kislánynak 41 fokos láza volt. A szüleit egyik helyről a másikra küldték, végül téves diagnózissal engedték haza.
Másnapra olyan súlyos lett az állapota, hogy az akkor kiérkező mentősök már hiába vitték az egri kórházba, a kicsi meghalt a fertőző agyhártyagyulladás miatt.
Az egri kórházból beutaló hiánya miatt elküldték a családot, sem a sürgősségi, sem a gyerekosztály nem fogadta őket. Végül a helyi ügyeletes gyerekorvos vizsgálta meg a beteget.
A gyermeken jelentkező, az agyhártyagyulladásra utaló kiütéseket szúnyogcsípésnek vélte, így nem foglalkozott vele, torokgyulladást diagnosztizált és hazaküldte a kicsit.
Másnap a gyermek meghalt.
Az ügyben most született döntés. Az Egri Járásbíróság egy orvosnál foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést állapított meg és 600 ezer forint pénzbírságot rótt ki rá. Egy másik orvos, a másodrendű vádlott a bíróság szerint az elvárható alapossággal vizsgálta meg a gyereket, csak téves diagnózist állapított meg, ezért felmentették. Az elsőrendű vádlott fellebbezett, az ügyész még gondolkodik, ezért az ítélet nem jogerős – írta nol.hu.
A gyerekhez először a hevesi ügyeletes orvost hívták, aki - mint a rögzített telefonbeszélgetésből kiderült - nem megfelelő módon beszélt a szülőkkel, akik inkább fogták a lázas gyermeket és nekiindultak Egerbe a kórházba. Ezért az első rendű vádlottat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt bűnösnek találták. Neki 200 napi elzárást ítéltek meg, ez 600 ezer forintnyi pénzbírság, valamint 570 ezer forintos perköltség is terheli.
Képeink illusztrációk
2013 januárjában meghalt egy hat hónapos csecsemő Heves megyében, mert nem látták el megfelelően az orvosnál. A tarnabodi kislánynak 41 fokos láza volt. A szüleit egyik helyről a másikra küldték, végül téves diagnózissal engedték haza.
Másnapra olyan súlyos lett az állapota, hogy az akkor kiérkező mentősök már hiába vitték az egri kórházba, a kicsi meghalt a fertőző agyhártyagyulladás miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál, mert nem volt jegye. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon át elmenekülni az ellenőr elől, mert érvényes jegy nélkül utazott.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Az eset azért szokatlan, mert általában éppen a jegyellenőröket, és nem a bliccelő utasokat szokta atrocitás érni. A MÁV-csoport pénteki közleménye szerint idén már 113 alkalommal érte támadás a közfeladatot ellátó munkatársaikat, jellemzően olyan utasok részéről, akik érvényes menetjegy nélkül utaztak.
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál, mert nem volt jegye. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon át elmenekülni az ellenőr elől, mert érvényes jegy nélkül utazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.
A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.
Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:
„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”
A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.
Hozzátették:
„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”
Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”
Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:
„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”
A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:
„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”
Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.
Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.
A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.
A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.
Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.
A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd
kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.
A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.
„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.
A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.
A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.
„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten: