hirdetés

KÉK HÍREK

Megerőszakolhatta párja 8 éves kislányát egy ausztrál férfi, a nő mégis kiáll mellette

A gyanú szerint a férfi többször is molesztálta a kislányt. Az anya ennek ellenére együtt maradt párjával.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 12.

hirdetés

Nagy megdöbbenést keltett egy ausztrál nő, aki annak ellenére kiáll párja mellett, hogy a férfit azzal vádolják, hogy zaklatta az anya 8 éves kislányát.

A pár és a gyerek az ausztráliai Brisbane egyik külvárosában, Carseldine-ban élt együtt egy házban.

Az 50-es éveiben járó férfi a gyanú szerint idén januárban és áprilisban is molesztálta a kislányt, április első felében pedig meg is erőszakolhatta őt.

A férfit múlt pénteken tartóztatták le, a héten pedig óvadék kiszabásáért nyújtott be kérelmet. Védőügyvédje elmondta, hogy a férfi egy ideje már egy vitorláshajón élt, miután kiköltözött a párjával és annak gyerekével közös otthonából. Az ügyben eljáró ügyész a vád súlyossága miatt ellenezte az óvadékot. Azzal érvelt, hogy a férfi a vitorlással könnyen elmenekülhetne,

ráadásul még mindig együtt van az áldozat édesanyjával. A nő egyébként a vádak ellenére kiáll párja mellett.

hirdetés

A bíró végül úgy döntött, hogy a férfinek megadja az óvadék kifizetésének lehetőségét, de felügyelet nélkül nem léphet kapcsolatba 16 év alatti gyerekkel.

Az ügy tárgyalása június 18-án folytatódik.

Forrás: The Sun, illusztráció: Piqsels



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

7 évig tartották bezárva, kínozták és szexrabszolgának használták az amerikai lányt

Először egy ketrecben, majd egy koporsószerű dobozban tartották az ágy alatt az elrablásakor 20 éves amerikai fiatalt. A horrorisztikus bűnügy elkövetője idén szabadulhat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 22.

hirdetés

"Amikor 20 évesen, stoppolás közben beszálltam az autójukba, azt hittem a kedves fiatal pár segít rajtam. Fogalmam sem volt róla, micsoda borzalmak várnak rám" - mesélte a Mirrornak a horrorisztikus történet elszenvedője.

Colleen Stan tapasztalt stoppos volt, így adta magát az ötlet, hogy a barátja szülinapi bulijába is így menjen.

Aztán amikor a kedves fiatal, kisgyerekes pár megállt, hogy felvegye, a lány minden aggodalom nélkül elfogadta a segítségüket és beszállt a kocsijukba.

Mégis, mikor a kocsit vezető férfi, Hooker megállt, hogy a hátsó ülésen ülő lány vécére mehessen egy benzinkúton, minden porcikájában azt érezte, hogy jobb, ha menekül.

"Egy hang azt mondta, hogy fussak és ugorjak ki az ablakon, és soha ne nézzek vissza"
- mondta a Colleen a lapnak a sorsdöntő találkozásról, ami egészen pontosan 1977. május 19-én történt.

Már az autóban felfigyelt egy fucsa lyukacsos dobozra, ami a hátsó ülésen volt. Később megtudta, hogy egy olyan fejláda volt, amit a férfi, aki egy fűrészüzem dolgozója volt, kifejezetten arra a célra tervezett, hogy aki benne van, annak ne lehessen hallani a sikítását, belül ugyanis hangszigetelve volt.

Menet közben a férfi hirtelen letért egy földútra, ahol megkötözte a lányt és a fejét bezárta a ládába.

A lány rettegett, üvöltött és öklendezett a több mint 400 kilométeres úton, amíg oda nem értek a pár kaliforniai házához. Aztán a férfi a pincében láncokkal kikötötte.

hirdetés
"Iszonyatosan féltem. A feleség végignézte, ahogy a férje megkínoz, aztán szexeltek előttem. Meg voltam róla győződve, hogy meg fognak ölni"

- mesélte a lány "A dobozban" című dokumentumfilmben, amely a megpróbáltatásairól szól.

Elhangzott az is, hogy naponta 23 órán át volt egy ketrecbe zárva, ahonnan csak akkor engedték ki, ha megerőszakolták, megverték vagy megkínozták. Többször kínozták sokkolóval és kifeszítették egy polchoz.

Hooker épített neki egy koporsószerű dobozt is, ami pont befért az ágyuk alá. Colleen ott élt a sötétben, sokszor élelem és víz nélkül 38-40 fokban.

A fogvatartója azt is bebeszélte a lánynak, hogy egy cégnek dolgozik, akik megölik őt is és a családját is, ha megpróbál elszökni.

Csak akkor engedték ki a dobozból, amikor beleegyezett egy „rabszolgaszerződés” aláírásába, miszerint gondozza a gyerekeket és segít a ház körül.

A lány akkor került teljesen a férfi irányítása alá, amikor második feleségévé tette, ekkor azonban az igazi felesége bevallotta a lánynak, hogy a cég, amellyel sakkban tartják nem létezik.

A feleség később a bíróságon azt mondta, hogy a férfi őt is kínozta és erőszakolta attól a pillanattól kezdve, hogy 15 éves korában találkoztak. Azt mondta, akkor hagyja abba a bántalmazást, ha a felesége megengedi neki, hogy szexrabszolgát tartson.

Janice, a feleség volt az, aki végül szabadon engedte az akkor már 7 éve fogvatartott lányt. Majd gyerekeivel együtt ő is elmenekült.

Colleen nem ment a rendőrségre, sőt továbbra is tartotta a kapcsolatot a férfival abban a reményben, hogy megváltozott. A feleség viszont 3 hónappal később vádalkut kötött és mindent elmesélt a nyomozóknak.

Hookert 104 év börtönbe ítélték, de idén a Covid-19 miatt feltételesen szabadlábra helyezhetik.

A most 62 éves Colleen sokat küzdött azért, hogy normális életet élhessen, de házasságai kudarcba fulladtak. Könyvelőként dolgozik és még most is próbálja elfelejteni a vele történt borzalmakat.

"El kell fogadnom a tényt, ez megtörtént. Mert megtörtént. De nem engedem, hogy ez befolyásolja az életemet, mert számomra ennek vége"
- fogalmazott Colleen 37 évvel a történtek után.
hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Fegyveres rablás történt egy székesfehérvári autós boltban

Először kocsival, majd futva menekült a tettes. Nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Fotó: Fehérvár TV/Szabó Miklós Bence - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Fegyveres rablás történt hétfő reggel Székesfehérváron egy felsővárosi autóalkatrészeket forgalmazó szaküzletben– írja a FMC.

A Fehérvár Televízió információi szerint a rablást egy erős testalkatú, fekete ruhás férfi követte el. A tettes a pénzzel egy Peugeot-ban menekült a fehérvári Vajda sorig, majd onnan futva folytatta, kabátját pedig útközben egy ház udvarára hajította.

A tettest keresi a TEK és a rendőrség is, a bűncselekmény helyszínét kutyákkal vizsgálják át a hatóságok a lap információi szerint.

FRISSÍTÉS – a rendőrség az FMC megkeresésére alábbi közleményt adta ki az ügyben:

"A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a 2021. január 25-én 7 óra 30 és 7 óra 50 perc között Székesfehérváron, a Zámolyi út 1. szám alatt lévő üzletnél történt eset kapcsán fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A halaszthatatlan eljárási cselekmények jelenleg folyamatban vannak, ezért bővebb tájékoztatást nem tudunk adni."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Komoly büntetésre számíthat a tini, aki felmászott a szegedi Belvárosi híd tetejére

A fiatal az egész akciót videóra vette, ez most sok pénzébe kerülhet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

Az internetre is feltöltötte mutatványát az a tinédzser, aki tavaly decemberben felmászott a szegedi Belvárosi híd tetejére.

A felvételeken szereplő fiút hamar beazonosították a rendőrök. A fiatal ellen garázdaság szabálysértése miatt indulhat eljárás

- írja a Délmagyar.hu.

A veszélyes produkciót elkövető és rögzítő, egyébként nem helybeli fiatal - aki videója címében még csak azt írja "majdnem" elkapták a rendőrök - komoly pénzbüntetésre számíthat.

VIDEÓ: Fiatal srác a szegedi Belvárosi híd tetején

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Túszt ejtett, majd gyalog menekült a fehérvári fegyveres rabló, aki 15 ezer forintot zsákmányolhatott

A túszul ejtett üzletvezető egy ponton a kulccsal kiugrott a kocsiból, a rabló ezért gyalog menekült tovább.
Fotó: Fehérvár TV/Megyeri Zoltán - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Ahogy korábban írtuk, fegyveres rablás történt hétfő reggel egy székesfehérvári autós szaküzletben. A Fehérvár Médiacentrum most további részleteket közölt az ügyről.

Mint írják: csak a váltópénz volt a kasszában, de azt is magához vette a rabló. Az üzletvezetőt túszul ejtette, majd a Felsővároson keresztül próbált menekülni a fegyveres elkövető.

A helyi tévé információi szerint a rabló a helyszín közelében állt meg egy fekete Mazdával, majd elindult az üzlet felé egy gázpisztollyal.

"A bolthoz érve előbb körbejárta az épületet, majd közölte a helyszínen tartózkodó üzletvezetővel, hogy kéri a bevételt. Az üzletvezető tájékoztatta, hogy nincs nála a széfkulcs. Ezután bementek a boltba, ahol a férfi egyszer a levegőbe lőtt. Az épületben kiderült, hogy a széfet valóban nem tudják kinyitni a rablónak, aki végül magához vette a kasszában található mintegy 10-15 ezer forintot" - írják a helyi portálon.

A férfi ezt követően túszul ejtette az üzletvezetőt, és arra kényszerítette, hogy szálljon be saját kocsijába. A rabló a hátsó ülésre ült és utasításokat adott a dolgozónak, hogy merre vezesse a kocsit.

hirdetés

Egy szemtanú elmondása szerint óriási sebességgel haladt a kocsi, amivel majdnem ütköztek is, miközben épp a gyerekekkel az óvodába tartottak.

"Reggel negyed kilenc körül a Havranek utcában mentünk a város irányába, mikor a furcsa zebrás kereszteződés előtt egy gyorsan hajtó fekete autóra lettünk figyelmesek. Az autó pillanatok alatt beérte az előtte haladót és lendületből előzni is kezdte, úgy, hogy tisztán látta, mi érkezünk a szembesávban. A férjem épp csak el tudta kapni a kormányt. Én csak annyit tudtam mondani, hogy úristen karambolozunk, és a kezemet a fejem elé tettem. Centiken múlt az ütközés. Nagyon félelmetes volt. Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha a férjem nem reagál ilyen gyorsan."

Végül a rabló utasítására a fehérvári Vajdasoron álltak meg a kocsival. Ekkor az üzletvezető az autókulcsot magához véve kiugrott a kocsiból és elrohant. A rabló tovább ment volna a kocsival, azonban a kulcsok hiányában nem tudta elindítani a járművet.

Ekkor úgy döntött, hogy gyalog menekül tovább.

A rendőrök két férfit állítottak elő az ügyben. Mint a police.hu-n írják, az eset kapcsán fegyveresen elkövetett rablás miatt indítottak eljárást, a bűncselekmény során senki nem sérült meg.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: