HÍREK
A Rovatból

Matolcsy György ismét keményen beleszállt a kormányba: „2021-ben utat tévesztettünk”

A jegybankelnök kritizálta az ársapkákat, fájónak nevezte, hogy elmaradt az oktatás reformja, és szerinte nincsenek világos, mérhető céljai a gazdaságpolitikának.


Kemény kritikát fogalmazott meg Matolcsy György a kormánnyal szemben. A Portfolió tudósítása szerint a jegybank elnöke az Országgyűlésben tartott beszédében többek között azt mondta, hogy a kormányzatnak nincs célja a következő 10 évre, kritizálta az árstopokat és szerinte több ország is lehagyott minket fejlettségben.

Matolcsy György nem először kritizálja a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit. Legutóbb tavaly decemberben az országgyűlés gazdasági bizottsága előtt az MNB elnöke arról beszélt, hogy „Magyarország válságközeli helyzetben van”, illetve, hogy „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”.

A jegybank elnök szerdán az Országgyűlésben tartott beszédet az MNB beszámolójának apropójaként.

Matolcsy a költségvetési folyamatok kapcsán kifejtette, hogy

szerinte a 3,9 százalékos idei költségvetési hiánycél inflációt fog gerjeszteni, és arra kérte a kormányt, hogy segítse a jegybankot az infláció elleni harcban.

Azt is hozzátette, hogy a kamatkiadások jövőre a GDP 4,6 százalékára nőnek, ez pedig szerinte „csapdahelyzet”.

A jegybankelnök úgy látja, hogy az élelmiszer-ársapkák csak rontották a helyzetet, 3-4 százalékpontot adtak az inflációhoz, az élelmiszeripar termelékenysége pedig a második legalacsonyabb az EU-ban.

„Nagyon fájó az elmaradt oktatási, felsőoktatási reform, az egészségügyi ipar és szolgáltatások reformja, hiszen ezek a minőségi fordulat részei lehetnének. Az MNB az elmúlt 6-7 évben rendszeresen publikálja azokat az elemzéseket, amellyel szeretnénk a kormányra hatni, hogy indítsa meg a reformokat, de ez nem történt meg”

- mondta Matolcsy György.

Az MNB elnöke úgy fogalmazott, hogy a 2010-es évek fantasztikus eredményei mellett több hibát elkövettünk, ami utolért minket. Szerinte már a háború, a szankciók, a Brüsszellel való csatározások előtt volt egy negatív gazdaságpolitikai fordulat. Itt a költségvetési hiányt emelte ki, amit szerinte „nem kellett volna elereszteni”.

Matolcsy szerint 2021-ben tévesztettünk utat, és ez 2022-ben is fennmaradt. Tíz következtetést kell levonnunk az előző évtized sikereiből és elszalasztott reformjaiból - ezeket azonban idő hiányában végül nem sorolta fel a jegybank elnöke. A „nagy műhibák” közül azonban kettőt megnevezett: a költségvetés elengedését és az ársapkák bevezetését.

Matolcsy hangsúlyozta: korábban volt világos, mérhető cél a gazdaságpolitika előtt, szerinte ez most nincs.

Az MNB-elnök azt is megosztotta, hogy Orbán Viktor egy személyes beszélgetésen úgy fogalmazott: „ha merek, veszítek”. Matolcsy szerint azonban ez nem igaz, „aki nem mer, már veszített”.

A decemberben megfogalmazott kritikája után a Világgazdaság arról írt, hogy Matolcsy személyes sértettség miatt szállhatott bele a kormány gazdaságpolitikájába. A jegybankelnök így most arra is kitért, hogy miért fogalmazza meg a kritikáját.

„Sértődött a jegybankelnök? Frusztrált? Összeveszett a miniszterelnökkel? Nem, isten őrizz! Elvi ellentét van a jegybank és a kormány között”

- mondta Matolcsy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.

A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.

A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy

öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.

Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.

A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,

nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.

Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.

Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.

Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”

A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.

Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.

„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”

A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.

„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”

Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna
Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.

„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”

- mondta a videóban.

A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát

639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.

A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.


Link másolása
KÖVESS MINKET: