KÉK HÍREK
A Rovatból

Matekdolgozat közben ugrott ki az iskola ablakán – másfél órán át küzdöttek a 17 éves fiú életéért

Az osztálytársak szerint a fiúnak pszichés problémái voltak, de nem tudják, mi állhat a történtek hátterében.


Mint arról beszámoltunk, egy diák óra közben kiugrott a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium második emeletének egyik ablakán. A 17 éves fiút életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Most újabb részletek derültek ki a megrázó esetről.

A diák egyik osztálytársa az RTL Híradónak elmondta, hogy

éppen matematikadolgozatot írt az osztály, nagyjából 10-15 perce, amikor társuk az első padból felállt, és az ablakhoz lépett. A tanár éppen háttal állt nekik, mert a táblára írt. A diákok azt hitték, a fiú csak ki akarja nyitni az ablakot.

Ezután minden nagyon gyorsan történt az osztálytárs szerint.

Ő sokkot kapott, nem is mert kinézni az ablakon, órákkal később is remegett.

A tanár kiabálva azonnal elindult az udvarra. A szomszédos házak egyik lakója az RTL Híradónak azt mondta, fél 12-kor érkezett az iskolához a mentőhelikopter, amely csak másfél óra után tudott felszállni a fiúval. Egy rohamkocsival is jöttek a mentők, akik nagyon sokáig küzdöttek a diák életéért.

Az RTL Híradónak nyilatkozó osztálytárs azt mondta, a fiú szeptemberben került az osztályba, mert évet kellett ismételnie. Próbálták befogadni, de nem volt társasági ember.

A többiek szerint a fiúnak pszichés problémái voltak, de nem tudják, mi állhat a történtek hátterében.

A tankerület vezetője a veol.hu-nak azt mondta, a szülők arról tájékoztatták az iskolát, hogy az orvosok szerint fiuk fel fog épülni.

Az RTL Híradó riportja:

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy fogasra akasztotta fel magát egy folyamatosan bántalmazott ötödikes Ercsiben, a tankerület szerint: „egy tanuló a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott”
A helyi református lelkész írta meg, hogy a fiú felakasztotta magát. Az iskola már korábban kért 6,7 milliót, hogy biztonsági kamerarendszert vehessen, mert megszaporodtak az agresszív cselekmények az iskolában.


Stabil állapotban szállítottak kórházba egy ötödikes fiút csütörtökön az ercsi Eötvös József Általános Iskolából, akit a helyi református lelkész szerint társai bántalmaztak, ezért felakasztotta magát egy tanteremben. Az iskola fenntartója szerint a gyerek csupán „a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott” – tudta meg a hvg.hu.

Több helybeli szerint

a fiút az osztálytársai már régóta bántalmazták verbálisan és fizikailag is.

A Dunaújvárosi Tankerületi Központ megerősítette, hogy az utóbbi időben több bejelentés is érkezett hozzájuk „az intézményben előforduló fegyelmi problémákról, melyek kezelésében a fenntartó, az iskola és a helyi önkormányzat együttműködik”. A helyzet kezelését iskolapszichológus is segíti.

„Egy osztálytársai által folyamatosan bántalmazott fiú - óvodás kora óta ismerem és tanítom - felakasztotta magát az ercsi iskolában” – írta a Facebookon Darvas-Tanács Erik, a város református lelkésze.

Ezzel szemben a tankerület azt közölte, a tanulót a társai azonnal leszedték a fogasról, és sérülés nem történt.

Az iskola fegyelmi eljárás keretében vizsgálja az érintett diákok felelősségét. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást, az iskola igazgatója nem nyilatkozott, a város polgármestere pedig letette a telefont.

Az iskola fenntartója, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ azt írta: „A fenntartó az intézményvezetőtől értesült az Ercsi Eötvös József Általános Iskolában történt, tanulók közti konfliktusról, melynek során egy tanuló a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott. A tanulót a társai azonnal leszedték a fogasról, sérülés nem történt. Az érintett tanulók felelősségét fegyelmi eljárás keretében vizsgálja az iskola.”

A csütörtöki eset alig két nappal azután történt, hogy az iskola vezetése a megszaporodott erőszakos cselekmények miatt a város segítségét kérte. Egy, a képviselő-testületnek benyújtott előterjesztés szerint

az intézményben „az elmúlt időszakban megszaporodtak az agresszív cselekmények, verekedések, rongálások, valamint a pedagógusokkal szembeni verbális konfliktusok”. Az iskolaigazgató szerint „a rendelkezésre álló eszközök köre korlátozott, és a problémák gyakorisága, illetve intenzitása meghaladja az iskola jelenlegi eszköztárát és erőforrásait”.

Az intézmény ezért egy 55 kamerából álló, 6,7 millió forintos biztonsági rendszer kiépítését javasolta, mivel a meglévő hálózat „nem olyan jól működő”.

Az intézményben jelenleg iskolaőr sincs. Úgy tudni, a korábbi iskolaőr a rendszeres bántalmazások miatt mondott fel. Bár a tankerület jelezte az igényt az illetékes szervnek, az álláshelyet egyelőre nem töltötték be.

Az utóbbi években több magyarországi iskolában, például Nagybaracskán és Beleden is indult rendőrségi vizsgálat kortársbántalmazás miatt. Fejér vármegyében tavaly nyáron éppen iskolaőröket toboroztak, többek között Ercsibe is. Az ercsi közoktatásban sem ez az első feszültséggel teli ügy: 2024-ben és 2025-ben a helyi Hétszínvirág óvoda körül kialakult bántalmazásgyanús esetek miatt indult vizsgálat.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély telefonszámot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Hiába vették el tőle a kalapácsot, egy 30 centis késsel végzett volt barátnője 27 éves új párjával a debreceni gyilkosság gyanúsítottja
Egy 39 éves férfi egy debreceni albérletben támadt rá volt barátnőjére és annak 27 éves új párjára. Az áldozat a helyszínen meghalt, a gyanúsított pedig életveszélyes állapotban van.


Előbb kalapáccsal, majd miután azt elvették tőle, egy 30 centinél is hosszabb késsel esett neki volt barátnője új párjának egy 39 éves debreceni férfi január 28-án, szerda este. A 27 éves áldozat a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig magával is végezni próbált.

A férfi a debreceni albérletébe hazaérve találta ott 29 éves volt élettársát és a nő új barátját. Az RTL Híradó információi szerint a vita gyorsan eldurvult:

a támadó kalapáccsal fejbe vágta riválisát, de a fegyvert ekkor még el tudták venni tőle. A gyanúsított ezután ragadott kést egy fiókból, amivel halálra szurkálta a 27 éves férfit, megsebesítette volt barátnőjét, majd önmagát is.

A nő vérző sérülésekkel menekült ki a lépcsőházba, a szomszédok riasztották a hatóságokat. A kiérkező mentők és rendőrök a lakásban találtak rá a két férfira. Az áldozat életét már nem tudták megmenteni, a támadót pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A nő a vállán és az alkarján sérült meg, állapota stabil. A támadót súlyos nyaki és hasi sérülésekkel ápolják, ügyvédje, Mohácsi Ferenc szerint jelenleg csak szemmozgatással képes kommunikálni. A gyanúsított a támadás után még felhívta az édesanyját. Ügyvédje szerint a férfi ennyit mondott a telefonba: "Anya! Kés, nem kapok levegőt!"

A rendőrség minősített emberölés miatt nyomoz, a gyanúsítást pénteken közölték a férfival. Az ügyészség kérte a letartóztatását, amiről a bíróság leghamarabb vasárnap, a kórházban dönthet. Ha elrendelik és szállítható állapotba kerül, a berettyóújfalui börtönkórházba szállítják.

A gyanúsított és a nő tavaly év végén szakítottak, de továbbra is közös albérletben éltek. Emiatt sok vita volt köztük, ezt az áldozat édesanyja is megerősítette a Híradónak.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Baltával támadtak a TISZA fiatal önkénteseire egy debreceni lakótelepen
Nyolc rendőr érkezett pajzsokkal a helyszínre elkapni az elkövetőt. A megtámadott fiatalok sokkot kaptak. A felvételt Magyar Péter osztotta meg, felszólította Orbán Viktort, hogy „haladéktalanul állítsa le az általuk szított erőszakot”.


Fiatal tiszás önkéntesekre támadtak Debrecenben. A hírt Magyar Péter osztotta meg a közösségi oldalán. A felvételhez azt írta:

"Döbbenet!

Baltával támadtak a TISZA fiatal önkénteseire egy debreceni lakótelepen. Az elkövető a hírek szerint egy tanár, akinek a gyerekei is otthon tartózkodtak.

A fiatalok el tudtak szaladni, így személyi sérülés szerencsére nem történt.

8 rendőr érkezett pajzsokkal a helyszínre elkapni az elkövetőt.

Az önkénteseink sokkot kaptak. A helyszínre tart Tárkányi Zsolt, a TISZA képviselőjelöltje" - írta az esetről.

A politikus végül üzent a miniszterelnöknek is:

"Felszólítom Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy álljon az ország nyilvánossága elé és haladéktalanul állítsa le az általuk szított erőszakot és aggressziót! Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy szólaljon meg!

Barcsa Lajostól és Széles Dianától, a Fidesz jelöltjeitől azonnali elhatárolódást várunk el!

Dani, Peti, veletek vagyunk!"

VIDEÓ: A támadás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ukrán nyelvű bombafenyegetést kapott tizenhat intézmény, iskolákból küldték haza a diákokat
Pénteken hét oktatási és kilenc közintézménybe érkezett e-mailben a fenyegetés országszerte. A rendőrség terrorcselekménnyel való fenyegetés gyanúja miatt indított nyomozást.


Ukrán nyelvű bombafenyegetések miatt riasztották a hatóságokat pénteken országszerte, összesen hét iskola és kilenc közintézmény kapott fenyegető e-mailt.

Érden a Városházán is bombariadó volt, a rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre. „Bombariadó van a Városházán! A helyi ukrán nemzetiségi önkormányzat kapott fenyegetést emailen. A rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel kivonult, átvizsgálják a Polgármesteri Hivatal mindkét szárnyát” – írta pénteken délután a közösségi oldalon Csőzik László, Érd polgármestere.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében erősítette meg, hogy

„pénteken összesen hét oktatási intézménybe és kilenc közintézménybe érkezett ukrán nyelvű bombafenyegetést tartalmazó e-mail”

– írta a 24.hu. Hozzátették, „a rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz”, és arra kérték a lakosságot, hogy aki hasonló küldeményt kap, értesítse a hatóságot és kövesse az utasításokat.

Hajdú-Bihar vármegyében több debreceni és hajdúdorogi iskolából is hazaküldték a diákokat. A helyi rendőr-főkapitányság szerint

„valószínűleg egy helyről származó, elektronikus levelek útján érkezett a fenyegetés több hajdú-bihari oktatási intézménybe”. Az érintett épületeket átvizsgálták, és közölték, hogy „nem találtak robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt az iskolák területén”.

A rendőrség terrorcselekménnyel való fenyegetés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

Nem ez az első ilyen eset: 2025 januárjában egy hasonló bombafenyegetési hullám több száz intézményt érintett. A rendőrség már akkor is azt közölte, hogy a fenyegetések egy helyről, hasonló tartalmú levelekben érkeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: