HÍREK
A Rovatból

„Más beteg sem érdemelte volna meg ezt a bánásmódot” – több, mint 12 óráig nem jött egy 94 éves férfiért a mentő, aki aztán meg is halt végül

Dr. Kunetz Zsombor tette közzé a levelet, amelyben a férfi hozzátartozója írja le, mi történt az idős édesapjával, akit a mentő érkezéséig ráadásul a folyosón fektettek le. Az egészségügyi szakértő szerint a mentőszolgálat nem látja el alapfeladatát Budapesten.


"Ismét bebizonyítja, és ezt teszi minden nap az Országos Mentőszolgálat, hogy NEM TUDJA ELLÁTNI az ALAPFELADATÁT megfelelő színvonalon. Több, mint 12 órát kell várnia a betegnek a folyosón fekve, míg átszállítják - írta Dr. Kunetz Zsombor a legújabb posztjában.

Kapott ugyanis egy levelet, amelyben ez áll:

Tisztelt Dr. Kunetz Zsombor! Egy újabb történet az Országos Mentőszolgálat csődjéről. Édesapám augusztus 15-én lett rosszul, este. A menőszolgálat ha nem is túl hamar, de időben (30-40perc) kijött, és a Honvéd Kórház Sürgősségi osztályára szállították. Ott lelkiismeretes orvosok kezébe került, minden vizsgálatot elvégeztek rajta. Az ügyeletes doktornő az Országos Korányi Pulmonológiai intézetbe utalta be, a vizsgálatok után oda kellett volna átszállítani.

A doktornő tanácsára 16-án hajnali 4-kor hazajöttem, hogy becsomagoljak édesapámnak. Ekkor még hátra volt a CT vizsgálat. Reggel kb 10-kor érkeztem a Korányi Pulmonólógiai Intézetbe, ahol nem is tudtak róla. Vissza a Honvéd sürgősségi osztályra édesapám még ott feküdt a folyosón. Reggel 6.30-kor a vizsgálatok elvégzése után rendelte meg az ügyeletes doktornő az átszállítást.

Egészen addig jól volt édesapám, tudott magáról. A mentők délután se jöttek, ekkor már elkezdett félrebeszélni, hallucinálni. Estig küzdöttem a mentőért, magánmentőket is próbáltam, de először a mentőket diszponáló ügyeletes nem engedte, később már azt mondták hogy ez lenne a legjobb dolog amit tehetek, ha magán mentővel átszállíttatom saját költségen. De ekkor már jött az OMSZ betegszállítója. Emlékeim szerint este 8 után jött érte a betegszállító, és szállították át utolsóként az ott tartózkodó betegek közül a Korányiba.

Este 8-ig volt kénytelen a folyosón feküdni egy kényelmetlen hordágyon. Ekkor már nagyon rossz állapotban volt. Nem tudott enni, inni, hallucinált. A Korányiban, bár az orvosok igyekeztek mindent megtenni érte, szervei, veséje, mája fokozatosan leálltak, és 18-án vasárnap délelőtt elaludt örökre."

A levélíró édesapja 94 éves volt, és szerinte nagyon méltatlanul bántak vele.

"Bármelyik más beteg sem érdemelte volna meg ezt a bánásmódot. Én biztos vagyok benne, hogy édesapám idő előtti halálához köze van a késedelmes átszállításnak."

Kunetz ezt írja az eset kapcsán:

"Nem, az nem lehet normális egy európai országban, hogy több, mint 12 órába telik egy beteg áthelyezése.

Azt se fogadjuk el, hogy egy európai ország fővárosában az már normalitásnak számít, hogy 30-40 perc a mentő kiérkezése egy akut bejelentésre. Ez valóban európai városokban már 8-10 perc alatt van.

Az sem normális, hogy Budapest akut betegellátása egymástól távol szanaszét szórt intézményekben zajlik. És az sem normális, hogy egy betegnek – vélhetően a sürgősségi osztály túlterheltsége és a rendelkezésére álló ágyak foglaltsága miatt - a folyosón kell órákat várnia a továbbszállításra.

Hozzátenném, hogy a hozzátartozó elmondása szerint a Honvédkórházban folyadékpótlás, oxigénes légzéstámogatás is megtörtént, csak a beteget nem tudták máshová fektetni - feltételezhetően a zsúfoltság és a továbbszállítás igénye miatt - mint a folyosóra.

Ismét meghalt egy beteg, és ebben valószínűleg szerepet játszhatott az is, hogy hosszú ideig nem sikerült a megfelelő osztályra szállítani és addig egy kényelmetlen ágyon kellett várakoznia, nyilvánvalóan rosszabb körülmények között, mint egy kórteremben.

Hány és hány ilyen esetnek kell megtörténnie ahhoz, hogy a tisztikeresztes főigazgatót, Csató Gábort kirúgják a menedzsmenttel együtt, és helyére hozzáértő szakmai vezetést kerüljön?

A hozzátartozóknak pedig, őszinte részvétem."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: