HÍREK
A Rovatból

Már csak Magyarországon vényköteles a sürgősségi fogamzásgátlás az EU-ban – a lengyelek is léptek

A tabletta szabadon forgalmazható lenne a 15 évnél idősebb lányok és nők számára, a 15 évnél fiatalabbak esetében azonban vényköteles lesz. Hátra van még az abortuszról szóló vita is, ami jobban megosztja a lengyeleket.
Nagy Gábor - szmo.hu
2024. január 24.


Link másolása

Elfogadta szerdán a lengyel kormány azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében alkalmazott "esemény utáni tablettákat" vény nélkül is lehessen vásárolni - jelentette be Donald Tusk miniszterelnök.

A módosító javaslat ezután a szejm elé kerül, ahol szavazni fognak róla.

A gyógyszerügyi törvény módosítása értelmében konkrétan az ellaone nevű tabletta lenne szabadon forgalmazható a 15 évnél idősebb lányok és nők számára, a 15 évnél fiatalabbak esetében azonban vényköteles lesz

- mondta el Tusk. Hozzátette: egy "esemény utáni" fogamzásgátló, nem pedig korai vetélést okozó szerről van szó, amely az Európai Unió államaiban "a legáltalánosabb megoldásnak számít".

Ez azt jelenti, hogy hamarosan valóban Magyarország marad egyetlen EU-s tagállam ahol csak recepttel lehet sürgősségi fogamzásgátlót kapni - írja a Blikk.

Több lengyelországi életvédő szervezet szerint az ellaone korai vetélést is okozhat.

A kormányfő bejelentette továbbá:

benyújtják a szejmbe a terhesség 12. hetéig végezhető "legális és biztonságos" abortuszról szóló tervezetet is. Elismerte, hogy a széles kormánykoalíción belül eltérnek a vélemények a témáról, így a törvényjavaslatot nem kormánytervezetként, hanem civil szervezetekkel együttműködve terjesztik elő.

A 12 hétnél fiatalabb magzatok művi vetélésének engedélyezését a kormánykoalíción belül a Lengyel Parasztpárt és a Lengyelország 2050 ellenzi. Azt szeretnék, hogy népszavazás döntsön az ügyben, előtte azonban állítsák vissza a magzat védelméről szóló, 1993-ban elfogadott, abortusz-kompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapotot. A törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése nyomán csak az első két esetben megengedett az abortusz. Az alkotmánybírósági döntés annak idején tömeges feminista tüntetéseket váltott ki.

A szintén a kormánykoalíció részét képező Baloldal frakciója már tavaly novemberben, röviddel a választások után benyújtott a szejmbe két, a terhességmegszakításra vonatkozó jelenlegi szabályozást liberalizáló tervezetet.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Történelem érettségi: itt vannak a nem hivatalos megoldások
Változatos témák szerepeltek a kissé megújult érettségin, mutatjuk hogyan kellett megírni a teszt- és esszéfeladatokat.

Link másolása

Ahogy arról korábban már írtunk, szerdán a történelem vizsgákkal folytatódott az idei írásbeli érettségi. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázott. A témakörök között szerepelt többek között a kereszténység elterjedése, a barokk, Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós is. A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Csakúgy, mint az elmúlt napokban a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyaknál, az Eduline oktatási portál ezúttal is jelentkezett egy nem hivatalos megoldásgyűjteménnyel, amit szaktanárok állítottak össze.

A megkérdezett szakértők szerint egyébként nem volt szélsőségesen nehéz az idei, tematikájában kissé megváltozott érettségi, ám néhány apróságon könnyen el lehetett csúszni.

Aki kíváncsi arra, hogy jól írta-e meg (vagy jól írta volna) a tesztkérdéseket, az IDE kattintva meg tudja nézni.

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogyan kellett nagyjából kinéznie a rövid és a hosszabb esszének, ITT tudja megnézni.

Az eddigi vizsgákhoz hasonlóan a hivatalos megoldókulcs holnap reggelre várható az Oktatási Hivatal honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Medián: Magyar Péter pártjának szavazói felerészt az ellenzéki összefogásra szavaztak 2022-ben
Aggódhat a Kutyapárt és a Mi Hazánk, látszólag sok szavazót elszívott tőlük a Tisza Párt. 13 százalékuk úgy emlékszik, korábban fideszes volt, egyötödük pedig nem szavazott.

Link másolása

Felmérést készített a Medián arról, hogy honnan érkeztek a politikai palettán frissen feltűnt Magyar Péter szavazói – írja a hvg360.

A felmérés azt mutatja, hogy Magyar Péter pártja feltűnően sokszínű, a NER-ből kicsekkolt friss politikus a társadalom több szegmensében sikeresen szólított meg szavazókat.

A Tisza Párton a közvélemény-kutató stablian 25 százalék köré méri, amivel náluk jelenleg a legerősebb ellenzéki pártként szerepelnek.

A most magukat Tisza-szavazóknak mondók mintegy fele a két évvel ezelőtt az országgyűlési választások alkalmával az ellenzéki összefogásra adta a voksát.

Emellett 13 százalékuk úgy emlékszik, korábban fideszes volt. Az előzetes elemzéseknek és politikai jóslatoknak megfelelően nem lehet nyugodt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk, mert a Medián számításai szerint tőlük is jelentős számú szavazót halászott egy Magyar Péter. Az új párt támogatóinak egyötöde azt mondja, 2022-ben nem szavazott.

A társadalmi csoportok tekintetében szinte mindenhol kétszámjegyű a Tisza támogatottsága, ez alól csak három kivétel van: a legidősebb, a legkevésbé iskolázott és a legszegényebb szavazópolgárok körében ennél kisebb a népszerűsége.

Magyar Pétert az emberek többsége középutasnak gondolja, egyedül a Fidesz-KDNP szavazói között vannak többségben, akik baloldalinak látják. Azt ugyanakkor kisebb része gondolja úgy az embereknek, hogy alkalmas volna a kormányfői posztra: ezt csak 37 százalék mondta. Ezzel szemben Orbán Viktort 54 százalék gondolja kompetens miniszterelnöknek. Igaz, Magyar így is jobban áll, mint a harmadik helyezett Dobrev Klára: őt csak a válaszadók negyede tudná elképzelni kormányfőként.

Magyar Péter korábban úgy nyilatkozott: épp a Medián az, amit hitelen közvélemény-kutatónak tart.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor fontos programról jelentkezett be – a társasága sem akárkikből állt
A kampány alatt sem áll le a munka – üzeni a miniszterelnök.

Link másolása

Fotót posztolt a szokásos szerdai kormányülésről Orbán Viktor. A képen ő és néhány minisztere látható. Mint bejegyzésében írja:

„Kampányban sincs megállás! A kormány dolgozik”.

A kép bal felső sarkában a június 9-i dátum is megjelent. Ezt az utóbbi időben Orbán leginkább a kampányeseményeiről beszámoló fotókon szokta használni. Ott volt például a keddi, Üvegtigris büfénél tett látogatásakor is, amikor Reviczky Gábor színművésszel találkozott.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A szerdai kormányülés előtt posztolt egy képet Tuzson Bence igazságügyi miniszter is:

Fotó: Tuzson Bence/Facebook

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Link másolása
KÖVESS MINKET: