KULT
A Rovatból

Vajdasági kalandozások: Szerbia legmagyarabb fesztiválján jártunk egy mesébe illő szélmalom tövében

A Malomfesztiválra nemcsak a fellépők miatt érdemes ellátogatni – a környék hangulata legalább annyira rabul ejti az embert.


Az idei szezonban minden eddiginél több fesztiválra látogattam el. A menetrend annyira feszített volt, hogy többször én magam is megkérdőjeleztem, tényleg jó ötlet volt-e bevállalni.

Augusztus közepére már túl voltam például 10 nap Művészetek Völgyén és 3 nap Ördögkatlanon, közvetlenül ezután pedig következett egy hét a Szigeten. Sőt, ezt követően még egy kéthetes erdélyi túra is be volt tervezve a nyárra.

Utóbbi kettő – tehát a Sziget és Erdély – között 4 napom volt regenerálódni.

Vagyis csak lett volna, ha nem döntök úgy, hogy én bizony megnézem magamnak a Vajdaságban idén ötödjére megrendezett Malomfesztivált is.

Ezt a bevezetőt csak azért írtam le, hogy egyértelmű legyen: ha ilyen ütemterv mellett még egy szerbiai kitérőt is bevállalok, valamit nagyon tudnia kell annak a fesztiválnak, amiért hajlandó vagyok erre.

És a helyzet az, hogy tud is. Így utólag már saját élményeim hatására írom ezt, de előzetesen – amikor még semmi előképem nem volt az egészről – csak mások beszámolóira hagyatkozhattam.

Ezek pedig mind annyira kiugróan pozitívak voltak, hogy nem maradt bennem kétség afelől: ott kell lennem, pihenni meg majd ráérek ősszel.

Persze azért közrejátszott a döntésben a lineup is. Rögtön a nyitónapon fellépett a Lovasi ’18 produkció, a Ricsárdgír és a Tudósok, másnap pedig a Platon Karataev, a Csaknekedkislány, a Sin Seekas és a Bohemian Betyars. Rajtuk kívül pedig még jó néhány környékbeli formáció, akiknek eddig maximum a nevét hallottam, de itt volt a remek alkalom megismerni őket.

Ami a helyszínt illeti: Orom a magyar határtól alig 30 kilométerre található, alapvetően sima ügy a megközelítése, csak a határátlépés tehet keresztbe. Az viszont rendesen, szóval érdemes időben elindulni, mert Röszkénél simán be lehet ragadni akár több órára is.

Ha már megérkeztünk, a dimenziók egyáltalán nem nagyok. Három színpad és két kemping van, a fesztivál egyik végétől a másikig el lehet sétálni néhány perc alatt. A középpontban a névhez méltó módon a malom épülete áll, ami a szervezők territóriuma. Bemenni ezért nem lehet, viszont esténként fényfestéssel díszítik, amitől még mesébe illőbb látványt nyújt.

A bejáratnál egyébként átnézték a táskákat, így alkoholt egyáltalán nem lehetett bevinni. Ez kicsit meglepett, egyetlen hasonló kaliberű kis vidéki fesztiválnál se tapasztaltam még hasonlót, de cserébe az árak elég barátiak voltak: átszámítva 400-450 forint körüli dínárért már lehetett sört kapni, és meleg ételhez is hozzájuthattunk akár 600 forintért. 1000-ből pedig teljesen jól lehetett lakni.

Nem nagyon szeretek hasonlítgatni, mivel szerintem majdnem minden fesztiválnak megvan a maga önálló karaktere, amit ki lehet emelni. De van egy vetület, aminek kapcsán a Malomfesztivál egyértelműen a Fishing on Orfűt juttatta eszembe, ez pedig a rendkívül változatos napközbeni programkínálat.

Eleve volt egy nagy medence, amit bárki használhatott, emellett pedig napindító jógán, illetve közösségi összerázó beszélgetéseken is részt vehetett, akit érdekel az ilyesmi.

Lehetett biciklit bérelni, aminek a hivatalos ára egy azaz egy sör (kivéve Löwenbrau, mert akkor meghalsz – ez így ki volt írva).

A legnagyobb dobás viszont nem ez volt, hanem az egész napos kirándulások, amelyeket a Szerbia Magyarul portál és utazási iroda munkatársai szerveztek. A fiatalokból álló csapat azért alakult, hogy szervezett utak keretében minél több embert csábítson Magyarországról a Vajdaságba, megmutatva a környék szépségeit.

Ennek keretében szerveztek buszos utat Szabadkára és Palicsra, én viszont egy biciklitúrán vettem részt, aminek célpontja a 20 kilométerre található Magyarkanizsa volt. Kisebb pihenőkkel másfél óra alatt tettük meg az utat, először egy helyi pálinkafőzdébe érkeztünk, ahol a házigazdák jóvoltából kóstolással egybekötött körbevezetés, majd kiadós bográcsos ebéd várt ránk.

Ezután a Tisza-part felé mentünk tovább, hogy részt vegyünk egy strandolással és sörözéssel egybekötött sétahajózáson. A kapitány egy vadregényes, lakatlan sziget partjaihoz vitt bennünket, ahol csak alig térdig ért a víz. Itt kötöttünk ki nagyjából fél órára, majd visszatértünk a kiindulási ponthoz, magunkhoz vettük ott hagyott biciklijeinket, és elindultunk Orom felé.

Az egész program átszámítva bő 4000 forintba került – ha azt nézzük, hogy az orfűi sör- és fröccstúrákért már évek óta 7000 forint körüli összeget kérnek, ár/érték arányban ennél jobb vételt el se nagyon lehet képzelni.

Este 7-re értünk vissza a fesztiválra, az eredeti terv szerint pont a koncertek kezdetére. Csakhogy közbeszólt egy kiadós vihar, ami annak rendje és módja szerint letarolt mindent, teljesen keresztül húzva a számításokat. A technikát teljesen újra kellett építeni, ami  majdnem kétórás csúszást eredményezett az Akácos színpad programjában, és a nagyszínpadon se sokkal kevesebbet.

Az elsőként fellépő Platon Karatev járt emiatt legrosszabbul, ők még a ráadás ráadásával együtt is alig fél órát tölthettek a színpadon, annyira le kellett rövidíteni a játékidejüket. A többieken is húztak, de ennél azért kevesebbet.

Viszont a Csaknekedkislány így is éjjel 1 óra körül kezdett bele a tervezett fél 12 helyett, a nagyszínpadon a Bohemian Betyars pedig még 3-kor is – amikor mi hazaindultunk – csak a beállásnál tartott.

Nyilván jobb lett volna, ha sikerül megúszni szárazon, csúszások nélkül, de így is messzemenőkig pozitív élmény volt számomra a Malomfesztivál. A szűkebb helyszínbe és a tágabb vidékbe is első látásra beleszerettem, szóval már most biztos vagyok benne, hogy ide is vissza kell jönnöm jövőre.

(További képeket IDE KATTINTVA lehet nézegetni.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora határozta meg, amelyben tudatosan kerülte a politikát.


Volt egy idő, amikor még nem podcastnak hívták, ha valaki beszélgetett emberekkel, hanem rádióműsornak. Nem volt stúdióba beállított növény, nem kellett hozzá feliratkozás, Patreon, YouTube-kommentháború. Volt helyette egy mikrofon, egy telefonvonal, meg Szilágyi János.

1936. május 3-án született Budapesten, és ha valakinek a neve mellé Magyarországon oda lehet írni, hogy rádiós legenda, akkor az övé mellé egészen nyugodtan oda lehet.

Szilágyi pályája nem úgy néz ki, mint egy szépen laminált karrierút. Volt gyakornok a Rádióban, dolgozott vidéki lapoknál, minisztériumi sajtóosztályon, visszakerült a Magyar Rádióba, később újságoknál, tévében, talkshow-ban dolgozott tovább, és közben valahogy mindig ugyanaz maradt: egy riporter, aki nem úgy kérdezett, mintha a válasz már előre meglenne a fejében.

A nagy dobása persze a Halló, itt vagyok! volt, amely 1980 januárjában indult, és 1989 decemberéig ment hétfő esténként.

Egy betelefonálós műsor, ami ma már nem tűnik forradalminak, mert mára mindenki mindenhová betelefonál, kommentel, üzen, élőzik és felháborodik. Csakhogy akkor ez még nem a zaj része volt, hanem maga az esemény. Az ország ült a rádió mellett, és hallgatta, ahogy ismeretlen emberek beszélnek szerelemről, magányról, dühről, csalódásokról, apró magyar tragédiákról és még apróbb magyar reményekről.

A műsor lényege zavarba ejtően egyszerű volt: bárki betelefonálhatott. Névtelenül is. Szerelmi ügyekkel, családi bajokkal, magánéleti katasztrófákkal, hétköznapi nyomorúságokkal. Szilágyi pedig kérdezett. Nem mindig simogatva, nem mindig puhán, de úgy, hogy abból többnyire beszélgetés lett, nem kihallgatás.

Egy 2020-as interjúban úgy fogalmazott: nincs kínos kérdés, csak tudni kell megfogalmazni, és jó helyen, jó időben feltenni.

Ez elég pontos ars poetica egy olyan embertől, aki a magyar nyilvánosságban még akkor tanulta meg az egyenességet, amikor az egyenesség nem feltétlenül volt karrierstratégia.

A Halló, itt vagyok! sikere szinte hisztérikus volt – ezt később maga Szilágyi is így idézte fel. A betelefonálós műfaj ma már közhely, akkor viszont még nem volt az. Akkoriban az, hogy egy hallgató egyszer csak beleszólhatott az országos nyilvánosságba, nem „interaktív formátum” volt, hanem kisebb csoda. Persze magyarosan: némi gyanakvással, némi ítélkezéssel, és

azzal a klasszikus mondattal, hogy „mennyi hülye hív fel téged”. Szilágyi erre állítólag azt válaszolta: „te is hülye vagy, csak nem telefonálsz”.

Ennél tömörebben az ország lelkiállapotát azóta sem nagyon sikerült összefoglalni.

1989-ben aztán abbahagyta. Nem azért, mert nem működött, hanem mert túl jól működött, és közben a rendszerváltás politikai indulatai elkezdték benyomni az ajtót. Szilágyi azt mondta, a műsor emberekről és magánéletekről szólt, nem arról, hogy ki kit akar kipaterolni.

A politika-mentesség volt a legfontosabb alapelve, amelyet évtizedekkel később is következetesen képviselt.

„Nem megyek bele, hogy az egyik szidja Orbánt, a másik szidja Gyurcsányt, a harmadik mindkettőt, én pedig azt hallgassam.”

A formátum erejét mutatta, hogy 2021-ben a 168.hu felületén újraéledt. Az akkori bejelentéskor Szilágyi egyértelművé tette a játékszabályokat: „Halló, újra itt vagyok… szerdánként, este 7-kor bármit megbeszélhetünk… A politikából és a járványból viszont már mindenkinek elege van, ezért… ne fárasszuk egymást” – közölte a 168.hu. A kiadó tulajdonosa akkor úgy fogalmazott: „A Halló, itt vagyok! a magyar médiatörténet egyik fontos pillére… Szilágyi János élő legenda.” A próbálkozás azonban nem bizonyult tartósnak: Szilágyi 2024-ben a Blikknek azt mondta, az újraindított műsor „nem tartott sokáig, elhalt, kimúlt és végérvényesen véget ért”.

A sikerei mögött egy különleges kérdezéstechnika áll, módszeréről kendőzetlen őszinteséggel beszélt, nem rejtve véka alá a szakmai profizmust sem, ami az empátiával együtt adta stílusának egyedi élét.

„Nagyon cinikusan fog hangzani, de tényleg így van: bárki legyen az, akár a pápa, akár a házmester, amikor interjút készítek vele, ő nekem a munkaeszközöm.”

A pályakép azonban nemcsak szakmai diadalok sorozata. Személyes élete során komoly megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie. Egy drámai műtét története során tévesen diagnosztizált tüdőrákkal operálták, a hiba csak a beavatkozás után derült ki.

A közelmúltban pedig a tőle megszokott nyíltsággal beszélt az időskori nehézségekről. Az ATV Húzós című podcastjában elmondta, hogy a memóriazavar jeleit tapasztalja magán. Az Index cikke szerint az orvosa úgy vélte, a feledékenysége az öregedéssel is együtt járhat, és nincs „betegszinten”, Szilágyi saját megélését drámai szavakkal írta le.

„Nagyon erős demenciám van… Rohadtul felejtek… Spekulálok, de nem jutnak eszembe nevek, a legegyszerűbb szavak.”

A szakma eközben életműszinten ismerte el a teljesítményt. 1996-ban Gáll Ernővel megosztva kapta meg a Joseph Pulitzer-emlékdíjat életmű kategóriában, amely a hazai újságíró-társadalom egyik legrangosabb elismerése – rögzíti a díj hivatalos oldala. Nyugdíjas éveit visszavonultan, de anyagi biztonságban éli.

„Az évek alatt összegyűjtött pénzünkből élünk, így nem kell sehol munkáért kopogtatnom. Ráérő nyugdíjasként jól megvagyok itthon, a családommal és a barátaimmal”

– nyilatkozta a BEST magazinnak.

De talán még fontosabb, hogy öröksége ma is élő formátumokban hat tovább. Az a civil hang, a kényes kérdések kulturált felvállalása, amit ő meghonosított, sok mai beszélgetős műsorral rokonítható.

Boldog születésnapot, Szilágyi János!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meryl Streep 5 év szünet után tér vissza 20 évvel ezelőtti szerepébe, és még mindig rajongva utálhatjuk Az ördög Pradát visel 2-ben
Lady Gagával és a divatvilág krémjével erősít Andy, Miranda, Nigel és Emily sztorija, amely már inkább a hatalmi csatározásokról szól, de még mindig nagyon vicces.


20 év nagy idő. A filmkészítésben és a divatban is. 20 év alatt rengeteg változás mehet végbe a világban, a trendekben éppúgy, mint a társadalmi felfogásban. Mégis 20 év után döntöttek úgy a 2006-os Az ördög Pradát visel alkotói, hogy ideje megismételni az egykori sikert. David Frankel rendező (Miami rapszódia, Marley meg én, Vad évad, Amit még mindig tudni akarsz a szexről, A heng ereje, Váratlan szépség) filmje anno hatalmas sikernek bizonyult: a mindössze 35 millió dolláros gyártási kötségeire világszinten 326,5 milliót keresett csak a mozikból, emellett hozott egy Oscar-jelölést Meryl Streepnek a női főszereplők közt (az eddigi huszonegyből a tizennegyediket), és egy Patricia Field jelmeztervezőnek is. Nem mellesleg pedig kultfilm lett belőle, a divatról szóló filmek között legalábbis mindenképp, nagyon rá tudott csatlakozni ugyanis az akkori közhangulatra.

Anne Hathawayből is sztárt csinált, a Neveletlen hercegnő (2001) után ez volt a második nagy dobása főszereplőként, illetve megismertette a világgal Emily Bluntot, akinek ez volt a második mozifilmje a brit Szerelmem nyara (2004) után. Streep pedig egy tőle akkor még viszonylag szokatlan szerepkörben tündökölhetett, nem sokszor játszott ugyanis korábban negatív karaktereket (Nőstényördög, A mandzsúriai jelölt).

Az utóbbi hét évben ráadásul semmilyen mozis tartalomban nem szerepelt; az utolsó egész estés filmje a 2021-es Ne nézz fel! volt, de az meg a Netflixen debütált, ahogy a 2020-as The Prom – A végzős bál is, a szintén 2020-as Szabad szavak pedig az HBO Maxon, így a legutóbbi szélesvásznú premierje a 2019-es Kisasszonyok volt.

Ezt az 5 (vagy 7) éves hiátust szakította most meg azért, hogy ismét belebújjon egyik legismertebb és legnépszerűbb karaktere, Miranda Priestly bőrbébe

Az ördög Pradát visel 2-ben persze nemcsak ő és Anne Hathaway térnek vissza, hanem Emily Blunt, valamint az első rész titkos sztárja és talán legszimpatikusabb karaktere, Nigel is Stanley Tucci alakításában, ahogyan Tracie Thoms is Lilyként vagy a szlovák születésű Tibor Feldman Irv Ravitzként. Ugyanakkor, akik Adrien Grenier (Nate), Simon Baker (Christian) vagy Rich Sommer (Doug) újbóli felbukkanására számítottak, csalódni fognak, nem teljes hát a reunion.

A sztori szerint egyébként a filmbeli világban is eltelt kb. 20 év. Miranda továbbra is a Runway főszerkesztője, Nigel pedig továbbra is a jobbkeze. Andy (Hathaway) azóta neves újságíró, és komoly, a társadalmat érintő cikkek szerzője lett a Vanguard magazinnál, amely épp a történet elején, egy újságírós díjátadó kellős közepén értesíti a dolgozóit arról, hogy nincs többé munkájuk. A Runway is válságban van, mivel kapcsolatba hozzák a lapot egy komoly botránnyal, így a tulajdonos Irv visszahívja a frissen munkanélküli Andyt rovatvezetőnek, hogy rakja rendbe a magazin renoméját. Miranda persze nem örül, hogy felsőbb utasításra odatették mellé Andyt (akire nem is emlékszik), de kénytelen együtt dolgozni vele, a lánynak pedig úgy tűnik, kiváló ötletei vannak. Felbukkan persze Emily is (Blunt), aki időközben a Runway legnagyobb hirdetője, a Dior vezető pozíciójában dolgozik, sőt, összejött egy milliárdossal (Justin Theroux), így Miranda és Andy rendesen ki vannak neki szolgáltatva.

Az ördög Pradát visel 2 a 2020-as évek szellemében sokkal inkább szól a hatalmi harcokról, mint a divatról. Oligarchák, luxuscikkek, urizálás, cégeladások, csődök, felvásárlások, úgy tűnik, ebbe az irányba tolódott el mostanra a hangsúly, ezzel pedig a forgatókönyvíró, Aline Brosh McKenna is tisztában volt.

Az első rész egyébként még Lauren Weisberger regénye alapján készült (szintén McKenna adaptálta), a folytatás azonban már eredeti szkripttel rendelkezik. Ennek tükrében Andyből a negyvenes éveire is gyermektelen, egyedülálló nőt csinált, aki még nem találta meg a nagy őt, és minden erejével a munkájára koncentrál, de azért a biztonság kedvéért lefagyasztatta a petesejtjeit. Emilyből elvált nő lett két gyerekkel, Mirandának új férje, van, a hegedűművész Stuart (Kenneth Branagh), Nigel pedig maradt Nigel. S amikor ez a kvartett újra összeáll, ismét megindulnak a fúrások, ármánykodások vagy akár a békülések, összefogások is.

A második rész nagy erénye, hogy sikeresen megidézi a 20 évvel ezelőtti kezdetek hangulatát, és a karaktereit is épp annyi változtatással küldi a vásznakra, amennyi még belefér.

Miranda például a korral valamennyit lágyult, és bár nem hazudtolja meg önmagát, a 2020-as évek társadalmi érzékenységére ő is kénytelen reagálni. Például nem hajíthatja a kabátját az asszisztense arcába, azt neki kell felekasztania a fogasra, illetve a jelenlegi első asszisztense, Amari (A Bridgeton családból ismert Simone Ashley) munkakörébe az is beletartozik, hogy ha Miranda valami sértőt, nem „píszít” készül mondani, csinálni, figyelmeztesse őt, hogy talán nem kéne.

A film fókuszának elcsúszása (a divatvilág persze most is számottevő jelenetben kap helyet, de a sztori alakulása egyre inkább a partvonalra küldi ezt a tematikát) bizonyára megosztó lesz, az első rész rajongói közül sokan kifogásolják majd, mégis meglepően jól működik még mindig ez a formula. Frankel és McKenna képesek annyi humorral, szarkazmussal, mondanivalóval, jól működő karakterdinamikákkal és szórakoztató cameókkal (Lady Gaga az első helyen, Donatella Versace a másodikon) megpakolni a filmet, hogy az esetlenségek és csetlések-botlások is könnyen megbocsáthatók legyenek. Meryl Streep pedig rég volt ilyen jó. Legalább öt éve…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Budapesten kiderül, milyenek voltak Freddie Mercury hétköznapjai
Szinte hihetetlen, de idén lesz 40 éve annak, hogy a Queen fellépett Magyarországon. Még hihetetlenebb, hogy ugyanebben az évben lenne 80 éves minden idők egyik legkiválóbb frontembere, Freddie Mercury. Bár az énekes 1991-ben elhunyt, mi mégis közelebb kerülhetünk hozzá a jubileumon, ugyanis a Magyar Zene Házában egy egészen különleges kiállítás nyílik, melynek fókuszában a rockzene fenegyereke áll.


A rajongók mindig is imádták kedvenceik személyes tárgyait, kíváncsiak voltak mindennapjaikra, szerettek volna belelátni abba, milyen emberek is valójában. Vannak azonban olyan világsztárok, akikre szinte mindenki kíváncsi. Ilyen Freddie Mercury, , akiről életében sokkal kevesebbet lehetett tudni, mint a halála után. Mítoszok övezték vad partijait, szexuális beállítottságát és extravagáns személyiségét. Most azonban, 2026-ban, a Városligetben megtudhatjuk, ki is volt Freddie Mercury és milyen volt Freddie Mercury.

Mi rejlik a bajusz mögött?

Több tízezer magyar rajongónak vált valóra az álma, amikor 1986-ban, a vasfüggöny mögött az elsők között lépett fel hazánkban a Queen. Akkor először és Mercuryval utoljára. A gigakoncert nem csak a zenekar szerelmeseinek jelentett sokat, hanem mindenkinek, hiszen masszívan belevert egy szöget a szocialista rendszer koporsójába. A sztárcsapatot akkoriban nem tudták volna kifizetni a szervezők, de egy furfangos csellel, egy koncertfilm elkészítésének ígéretével mégis sikerült idecsábítaniuk őket. Ez lett a Hungarian Rhapsody. Na de ki is volt valójában a bajszos frontember és miért imádják ennyien a mai napig?

Képgaléria: Relikviák

Freddie Mercury mindössze 45 évet élt, ám ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy olyan slágereket írjon, amik kortalanok és a mai napig mindenki kívülről fújja őket. Ilyen a Bohemian Rhapsody, a We will Rock you, a We are the Champions, vagy a Don’t Stop Me Now. Mercury egyedi és azonnal felismerhető hangja még a legkiválóbb rocktenorok közül is kiemeli őt. Az meg már csak hab a tortán, hogy karizmájával gond nélkül az ujja köré csavarta a többtízezres tömegeket.

Megjelenése önmagában magával ragadta a közönséget, bajsza, extravagáns fellépőruhái és kócos fogsora egyaránt.

Ezek közül a fellépőruhák közül pedig jópárat megtekinthetünk a Freddie kiállításon. Több száz eredeti tárgy – fellépőruhák, bútorok, kéziratok – mellett Freddie munkatársainak és barátainak személyes történetei és visszaemlékezései idézik fel a világsztár kevésbé ismert, emberi oldalát.

Gyűlölte a magányt, vágyott a szeretetre

Az interaktív tárlatot Peter Greenwood, Mercury korábbi személyi asszisztense narrálja végig, személyes történetekkel fűszerezve az eddig ismert sztorit. A kiállítás kilenc tematikus térben fokozatosan vezeti el a látogatókat az ikonikus sztárképtől a valódi Freddie Mercury megismeréséig: a zenei felemelkedéstől és legendás koncertektől a kreatív munkásságon és társasági életen át az otthoni mindennapokig, majd a tárlat az utolsó évek bensőséges pillanataival és a máig élő örökséggel zárul.

Képgaléria: A ruhák

A kiállítás megnyitóján részt vett Peter Greenwood, de magához ragadta a mikrofont Rudi Dolezal is, aki a One Vision című dal videóklipjét rendezte és jó barátja volt Mercurynak. Bár a nagy anekdoták elmaradtak a beszélgetés során, azt megtudhattuk, hogy Mercury utálta a magányt, ez pedig rendkívül emberközpontúvá tette. Egy olyan férfiről kaptunk leírást, akivel jó volt időt tölteni. Kollégáin és barátain érződött, hogy hatalmas űrt hagyott maga után, ám talán a rendkívül sokoldalú tárlat által egy kicsit újra régi cimborájuk társaságában érezhetik magukat.

A kiállítást egyéni tempóban végig lehet nézni, húsz perc alatt is át lehet szaladni, de két és fél órán keresztül is el tudunk időzni a temérdek relikvia és szori között. Én az utóbbira szavazok, hiszen nem minden nap álldogálhatunk a világ egyik legnagyobb ikonjának kimonója, telefonja, vagy scrabble táblái előtt.

A kiállítás 2026. május 1. és 2027. február 28. között tekinthető meg a Magyar Zene Házában.

Bővebb információk ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nulla forint állami támogatást kapott a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok a jubileumi évadára
A hivatalos indoklás szerint a jubileumi évadra benyújtott szakmai koncepció nem volt megfelelő. Botka László, Szeged polgármestere szerint a döntés méltánytalan és elfogadhatatlan az elmúlt időszak botrányait tekintve.


„Szakmailag nem kellően megalapozott” – ezzel az indoklással utasította el a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait lebonyolító Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatási kérelmét.

A fesztivál 2026-os, jubileumi 95. évadára nyújtották be a pályázatot. Az elutasításról szóló, hétfőn elküldött levélben a következő indoklás szerepel:

„Jelen kérelem most nem részesül támogatásban, mivel a benyújtott szakmai koncepció szakmailag nem bizonyult kellően megalapozottnak.”

A döntésről szóló értesítést Botka László, Szeged polgármestere hozta nyilvánosságra a Facebookon.

„0 forint. A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése szerint ennyit ér ma Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az indoklás: »szakmailag nem kellően megalapozott«.

80 ezer néző bizalma. Több mint 1,1 milliárd forint bevétel egyetlen év alatt. Több száz művész és szakember munkája. És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete” – írta a polgármester.

Botka szerint méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy „miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból”.

A polgármester közölte, hogy a támogatás nélkül is megrendezik az eseményt, amit az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiváljának nevezett.

Az utóbbi hetekben számos kritika érte a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztásait. Először Molnár Áron színész hívta fel a figyelmet arra, hogy egy ideiglenes NKA-kollégium mintegy 17 milliárd forintot osztott szét a választások előtt. Szerinte a kedvezményezettek között számos, a Fideszhez köthető vagy a párt kampányában szerepet vállaló előadó volt.

A botrány hatására sorra mondtak le az NKA bizottságainak tagjai, köztük Bús Balázs alelnök, valamint Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila.

A kialakult helyzetre reagálva az új kormányzat részéről Tarr Zoltán, a TISZA Párt elnökségi tagja hétfőn már arról beszélt, hogy véget vetnek a pártszimpátia alapú pénzosztásnak, és átvilágítják az NKA-t, valamint minden civil pályázatbírálási rendszert. Céljuk a szakmai alapú elbírálás és a teljes átláthatóság biztosítása a kulturális támogatásoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk