HÍREK
A Rovatból

„Magyarország egy gyenge ország” – közel lehet a pillanat, hogy megvonják Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban

Az észt külügyminiszter, Margus Tsahkna úgy gondolja, hogy a megosztottsághoz két nagy táborra van szükség, és Magyarország Putyin táborához tartozik, nem pedig az európai csapathoz.


Margus Tsahkna észt külügyminiszter szerint egyre közelebb kerül az a pillanat, amikor az Európai Unió megvonhatja Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban – írja a Pravda. Ezt azzal indokolta, hogy Magyarország rendszeresen akadályozza az Oroszországgal kapcsolatos döntések meghozatalát.

A külügyminiszter a német Rheinische Post című lapnak adott interjúban beszélt erről. Úgy fogalmazott, hogy Európában egyre többen ismerik fel Oroszországot fenyegetésként, és szerinte most van itt az ideje annak, hogy Európa megerősítse saját védelmét. Ezzel együtt elutasította azt az állítást, hogy a kontinens megosztott lenne.

„Legyünk őszinték: ahhoz, hogy megosztottságról beszélhessünk, két nagy táborra lenne szükség. Magyarország azonban egy gyenge ország, amely Putyin csapatához tartozik, nem a mi európai csapatunkhoz”

– fogalmazott Tsahkna.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország jelenleg képes megakadályozni az uniós kül- és biztonságpolitikát érintő döntéseket, mivel ezekhez egyhangúságra van szükség. Ugyanakkor emlékeztetett:

az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke lehetőséget ad arra, hogy az EU megvonja egy tagállam szavazati jogát, ha az veszélyt jelent Európa és más tagországok biztonságára.

„Ez pontosan az, amit Orbán Viktor tesz” – mondta.

A külügyminiszter hozzátette: szerinte egyre közelebb kerül annak lehetősége, hogy valóban alkalmazzák a 7. cikket.

Korábban a Financial Times arról számolt be, hogy Magyarország nem volt hajlandó támogatni az Oroszország elleni uniós szankciók meghosszabbítását. Ez újabb vitákat indított el az EU-tagállamok között arról, hogy érdemes-e megvonni Magyarország szavazati jogát a fontos döntések során.

A Politico cikke szerint a formálódó német kormánykoalíció már a kezdetektől világossá tenné: nem nézik tétlenül, ha egy EU-tagország megsérti az uniós alapelveket. A koalíciós megállapodás tervezete szerint az ilyen tagállamoktól nemcsak az uniós támogatásokat tartanák vissza, de akár a szavazati jogukat is megvonnák.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a MÁV viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.


A MÁV júliusban újabb, nettó 948 millió forintos keretszerződést kötött a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A HVG birtokába került dokumentum szerint

a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.

A szerződésben szereplő összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző vasúti fejlesztésekre. Emiatt a MÁV már februárban is aláírt egy hasonló, nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést, amelyből július közepéig körülbelül 350 millió forintot használtak fel a kampányra.

A HVG szerint az új szerződés céljai között szerepel a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, edukációs és társadalmi felelősségvállalási kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések készítése is. A megállapodás emellett hostess-promóciókat, kitelepüléseket és 3–6 rendezvény megszervezését is előírja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont” – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”. A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.


Mint azt mi is megírtuk: az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban.

A Telex telefonon elérte Juhászt is.

„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”

- fogalmazott a lap megkeresésére a volt politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Juhászt és több személyt tanúként is kihallgatnának a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során.

A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Orbán füleséről: már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni
- Voltak páran, akik szerint „AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból - írta a képviselő.


Hadházy Ákos visszatért az Orbán fülében látott fülhallgatóra hasonlító tárgyra. Korábban azt írta, hogy „Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette. De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

A miniszterelnök csak annyit reagált erre korában, hogy „Nincs.”

Most a független képviselő ezt írta:

„Orbán azt mondta, hogy nem volt kémfülhallgató a fülében a parlamentben…

Mondjuk, Hatvanpusztára meg azt mondta, hogy az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme.

Úgyhogy tessék eldönteni, kinek van igaza. (Voltak páran, akik szerint “AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból. Sőt, már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni, arra gondolva, hogy ha hallásproblémája van Orbánnak, az magánügy.

Később hívta fel rá a figyelmet egy honfitársunk, hogy ezen keresztül diktálni is lehet a válaszokat az azonnali reakciót igénylő oarlamenti vitában. Ezért bizony ez: közügy. Orbán “cáfolata” pedig azt mutatja, hogy valószínűleg tényleg az utóbbi magyarázat az igaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jobb oktatást és egészségügyi ellátást követeltek stadionok helyett – Késekkel rontottak be a rendőrségre a marokkói tüntetők, kettőjüket lelőtték
A hatóságok állítják, hogy önvédelemből nyúltak a lőfegyverekhez, de vizsgálatot indítottak az ügy miatt.


Szerdán erőszakba torkollottak a közszolgáltatások rossz állapota miatt kirobbant kormányellenes tüntetések Marokkóban.

Két ember meghalt, amikor a rendőrök tüzet nyitottak egy csoportra, amely megpróbálta „megrohamozni” a rendőrőrsöt Leqliaa városrészben, Agadir közelében

– közölte az állami média.

A helyi hatóságok szerint a a tüntetők késekkel rontottak be a rendőrségre, majd felgyújtották az épületet. A hatóságok állítják, hogy önvédelemből nyúltak a lőfegyverekhez, de vizsgálatot indítottak az ügy miatt.

Az eset súlyos fordulatot jelent az eredetileg társadalmi igazságosságot követelő tiltakozások során.

A marokkói belügyminisztérium szerint eddig több mint 400 embert tartóztattak le, és közel 300-an megsérültek az összecsapások során.

A megmozdulások szombaton kezdődtek, az emberek azért vonultak utcára, hogy jobb oktatást és egészségügyi ellátást követeljenek. Sokan sérelmezik, hogy az észak-afrikai ország stadionokat épít a 2030-as labdarúgó-világbajnokságra készülve, miközben elhanyagolja az oktatás és az egészségügy súlyos problémáit.

A demonstrációkat a „Moroccan Youth Voice” és a „GenZ 212” nevű, lazán szerveződő, névtelen fiatalokból álló csoportok kezdeményezték, akik TikTokon, Instagramon és a Discord nevű alkalmazáson keresztül szólították meg a fiatalokat.

A tiltakozások egyre nagyobb elégedetlenséget tükröznek a társadalmi egyenlőtlenségek miatt, amelyek különösen a fiatalokat és a nőket sújtják. A marokkói statisztikai hivatal adatai szerint az ország munkanélküliségi rátája 12,8%, a fiatalok körében 35,8%, a diplomásoknál pedig 19%.

Tovább növelte a felháborodást, hogy Agadir egyik állami kórházában több nő meghalt – az eset szimbólumává vált az egészségügyi rendszer hibáinak.

(via DW)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk